Füst a szemében - Cseh Tamás emlékére

A Cseh Tamás emlékest az időpontváltozás ellenére is meglehetősen szép számú közönséget vonzott január 20-án este. Az evangélikus templom Kápolna színpadán adott emlékkoncertet két énekmondó, Kátai Zoltán és Róka Szabolcs.

   Este nyolc óra tájban kisebb csoportokban beszélgettek az érdeklődők, a rendezői balon két ember álldogált, majd Benkóczy Péter evangélikus lelkész, miután néhány szót váltott velük, a színpad másik oldalára ment. Az így kialakult szimmetriában konferálta fel a koncertet.

   Ez a hely a kőbányai evangélikus közösség gyülekezeti terme, s nagyon büszkék vagyunk arra, hogy színpadként is funkcionál, időről-időre teret adva irodalmi, színházi és zenei produkcióknak. Ma este Kátai Zoltán és Róka Szabolcs énekmondók Cseh Tamásra emlékeznek. Azt hiszem, mindannyian, akik most itt vagyunk, valamiféle lelki rokonságban állunk az elhunyt Kossuth-díjas művésszel, Cseh Tamással. Én, koromnál fogva, a dalain nőttem fel, de mikor elment közülünk, úgy sirattam meg, mint családtagot.

   Mielőtt a koncert elkezdődött, Róka Szabolcsnak gratulált: az idén ő nyerte el a Tinódi-lant díjat. A közönség nagy tapssal jutalmazta a bejelentést, Róka megköszönte Benkóczy tiszteletes kedves szavait, majd annyit mondott kiegészítésül, hogy akkor most két díjazott ad koncertet, Mert Kátai Zoltán öt éve nyerte el ugyanezt z elsimerést.

   A koncert közvetlen, barátságos légkörben zajlott, a dalokat többnyire Kátai személyes emlékeihez kötötték. Bevezetőként elmondta, hogyan ismerte meg Cseh Tamást. A visegrádi Palota Múzeum előtt, a II. Palota játékokon énekelt a 1989 közepén. „Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy nem az első sorban, de valahol a hallgatóság közepe táján ott áll Cseh Tomi. Néz, merően, és hallgat. Olyan hosszú dolgom nem volt, úgy tizenöt perceket kellett játszanom, amolyan kedvcsinálóként, hogy aztán menjenek befelé az emberek. A blokk végén odajött hozzám és legnagyobb meglepetésemre azt kérdezte, tudnék-e neki segíteni? Hát, mit tudnék én segíteni neki? – villant át az agyamon. Mondta, egy tévéműsort készít Cserhalmi Cserhalmi György színművésszel, s ebben van hat-hét középkori dal, aminek meg van a szövege, de hiányzik a dallam. No, ehhez kellettem volna én.” (a fotón Kátai Zoltán)

    Nos, innen kezdődik az egy alkalommal mintegy tíz hosszú évre megszakadt barátság, s emlékezve a kezdetekre, katonadalok hangzottak el. Az előadás lényegében ezt a szerkezetet követte: Kátai mesélt, majd felváltva énekeltek Rókával. Szinte semmi lényeges nem maradt ki a Cseh-örökségből: az Antoine és Désiré, a Levél nővéremnek sorozatból egy-egy dal, a Nyugati pályaudvar, az Utóirat c. lemezekről hangzottak el a számok. (képünkön Róka Szabolcs)

A rendkívül hálás közönség a majd’ két órás emlékkoncert végén azért még egy ráadást is kikövetelt magának.

fotó: 10kerkult.hu/OGY

Cseh Tamás

  1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el. 1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője és előadója.

   1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1998 között a Katona József Színház tagja volt. 1998-tól a Bárka Színház társulatának tagja.

   Több filmben is játszott különféle szerepeket, 1989-ben a Századunk (Bokor Péter és Hanák Gábor dokumentumfilmje – a szerk.) c. televíziós sorozatban műsorvezető.

   Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré, A Fehér babák takarodója, Műcsarnok, Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II.,  A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek és Ady követett.

   1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc díjat kapott. 2001-ben vehette át a Kossut-díjat. 2008 májusától a VIII. kerület, 2009 áprilisától Bakonybél község díszpolgára.

   Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2009. augusztus 7-én, Budapesten halt meg.

Kátai Zoltán:

   „Gyermekkoromban kezdett, különböző zenei stúdiumok után 1983 óta hivatásszerűen zenélek, énekelek, 11 évet töltöttem a Mákvirág népzenei együttesben. Velük a nagyvilágot, Dinnyés Józseffel Magyarországot jártam; muzsikáltam Kecskés Andrással, Kobzos Kiss Tamással. A zenén keresztül jó barátságba kerültem Sebő Ferenccel, Cseh Tamással, a Kaláka Együttessel, verséneklőkkel, utcaszínházi csepürágókkal, népzenészekkel és néhány fiatal énekmondóval. Szerencsés vagyok, mert a kedvenc időtöltésem egyben foglalkozásom is: a históriás énekek és a reneszánsz magyar dal. Gitáron, kobzon, kontrán, lanton, fidulán magam tanultam, bár mindig akadtak segítő jó barátok.”

Róka Szabolcs

   Róka Szabolcs a Tinódi-lant idei kitüntetettje. Az elismerést a Magyar Régizenei Társaság ítéli oda azoknak, akik az elmúlt évben a legtöbbet tették a régi magyar énekelt vers terjesztéséért. A tanárként dolgozó, zenészként a Kárpát-medencét bejáró és koncerteket – részben korábbi Tinódi-lantosokkal együtt – adó Róka Szabolcs a műfaj egyik megújítójaként is ismert. A díjat, egy kobozt, amellyel a középkori muzsika legkiválóbb előadóit jutalmazzák, tizenharmadik alkalommal nyújtották át január 19-én, Tinódi Lantos Sebestyén névnapjának előestéjén, a Petőfi Irodalmi múzeumban. A kobozhoz járul egy Tinódi-címeres igazoló oklevél is.