AD-blacklist1

2020
szep.
02

Szerenádos hangulatban

Írta: Oszvald György

TUTTA Helytort 018LEADNyáresti szerenád címmel adtak koncertet a Tutta Forza Zenekar szólistái a Helytörténeti gyűjtemény kertjében augusztus 19-én. Tavaly nyáron debütált a kert, mint kulturális esemény helyszíne, s a zenerajongók emlékeztek a sikeres koncertre. Nem csoda hát, hogy ezúttal a teltháznál is többen voltak kíváncsiak a tehetséges fiatalokra.

  

A hangulat családias volt, mint más alkalommal is, Bakó Rolland vállalta magára a műsorközlő szerepét. Hol a darabról, hol a szólistáról mondott néhány hasznos információt, s tette ezt kedves közvetlenséggel. Nem kétséges, hogy ez a hangvétel tetszett a közönségnek, nem utolsó sorban azonnal megteremtette a várakozás varázsát, egyben a felkonferált darab befogadását.

  

   Szólnom kell arról is, hogy bár nem zenei vonalon, de a koncert vendégei voltak a Kőbányai Képző és Iparművészek egyesületének művészei is. A korábban a Csősztorony kerthelységében kiállított abszolút egyedi lampionjaikat hozták el a gyűjtemény kertjébe, s aggatták fel a színpad felett átlósan.

 

A koncert szólistái voltak 

TUTTA 000v  balról: Fehér Szonja – fagott, Sárréti Márton – hegedű, Ficzere Máté és Takács Dorottya – fuvola, Lampert Gábor – klarinét, Bucella Lilla és Filip-Orbán Katinka – cselló, Takács Boglárka és Könyves Tóth Mihály – trombita, zongorán kísért: Bauernfeld Éva.

 

   Miközben Verbai Lajos, a gyűjtemény vezetője a koncert végén süteménnyel kínálta a távozó közönséget, Bakó Rollandot (jobb oldali kép) a koronavírus-járvány okozta nehézségekről, az elmaradt hangversenyekről kérdeztem.

 

   TUTTA Helytort 025Elindult az év, s a koronavírus-járvány szinte azonnal keresztülhúzott minden tervezett programot: bezártak a mozik, a könyvtárak, színházi előadások, koncertek maradtak el, s a Tutta Forza Zenekar sem volt kivétel. Milyen programok hiúsultak meg önöknél?

   – Elmaradt a Parafónia zenekarral közös műsorunk március 20-án, a Bach mindenkinek fesztivál a budapesti Hubay Jenő Zeneiskolában. Ez lett volna az első fellépésünk. De volt egy meghívásunk Kisvárdára is, ahol a helyi cselló zenekarral lett volna egy előadásunk. De a legnagyobb, egyben a legfájóbb elmaradtesemény a június közepén Bonnban tervezett Beethoven Fesztivál. Csekély vigasz, de a szervezők arról értesítettek, hogy jövőre megrendezik a fesztivált, s ismételten meghívják a zenekarunkat.

   – Lehet egy kicsit bővebb információt tudni erről a fesztiválról?

   – Természetesen. Szigorú feltételeknek kell megfelelni, például előírt opusokat kötelező játszani – mi a választékból magyar darabokkal készültünk.

    – Éppen június derekán lazítottak a vírus miatti korlátozásokon, s azóta ez a zenekar második nyilvános előadása. Feltételezve, hogy a járvány második hulláma nem húz megint át minden elképzelést, milyen terveik vannak a második félévre?

   – Fontosnak tartom kiemelni, hogy a nyári táborunkban sok mindent tanultunk, új műveket gyakoroltunk be. Tervezünk egy mesebérlet - mesezenék programot. Balogh Sándor zeneszerző írt nekünk egy Ludas Matyi darabot, s ezt szeretnénk minél szélesebb körben bemutatni óvodásoknak, alsósoknak. A program másik két műve a Brémai muzsikusok – ehhez van zenénk, a mese hiányzik még – és a már jólismert Diótörő. Elárulom, van egy kislány, aki nemcsak mondja, de írja, pontosabban átírja a mesét az zenekar sajátosságait figyelembe véve.

  

video

 

   Szép, igazi nyáreste volt, a szerenádhangulatot pedig bárki az elhangzott zeneművek mögé gondolhatta.

 

   Cikkünköz képgaléria tartozik - ITT  

   Fotó: 10kerkult.hu/OGY