AD-blacklist1

2018
már.
01

Ének- és hegedűszó a színpadon

Írta: Oszvald György

KROO Kermuzeum 2nd 76leadMásodik alkalommal szerepeltek a Kroó György Zeneiskola AMI tanárai, növendékei az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban február 18-án. Ezúttal a vonós és a magánének tanszak mutatkozott be.

 

 

 

A négy részesre tervezett, havonta egy alkalommal, a harmadik vasárnapon megrendezett sorozat háziasszonya ezúttal is Czine Orsi (képünk), a múzeum munkatársa volt.

 

 

   KROO Kermuzeum 2nd 16aAz olvasó biztos lehet abban, hogy ez nem véletlen, hiszen ő is zenész, brácsán játszik, tagja a Kroó György Szimfonikus Zenekarnak.

 

   Köszöntötte a termet megtöltő közönséget, majd felkérte dr. Széll Rita, a zeneiskola igazgatóját a program konferálására.

 

   Az igazgató asszony elmondta, az énekesek három, a hegedűsök két blokkot állítottak össze.

 

   Az énekesek koncepciója az volt, hogy duetteket és tercettet énekelnek, s Majsai Júlia tanárnő, az ének tanszak vezetője mindenkivel fellép; – ezzel igyekszik inspirálni őket a kamarazenélésre. A zongorakíséretet Kerek Erzsébet zongoraművész adta.

 

   A fellépők voltak: Papp Evelin, Samu Eleonóra, Farkas Laura, Dobos László, Kelemen Kristóf, B.Vincze Orsolya, Blaschke Rita, Krett Anna, Tanyi Ágnes. 

 

   KROO Kermuzeum 2nd 86A hegedűsöknél először a kisebbek, majd a második blokkban a jóval rutinosabb, lassan végzős hegedűsök mutatkoznak be. Zongorakísérők voltak Tegyei Zoltán, Juhász Ágnes és Taraszova Krisztina.

   A hegedűsök ezt a koncertet felhasználták arra is, hogy a közelgő Rados Dezső hegedűversenyre egyfajta főpróbát tartsanak.

 

   A fellépők: Volk Dóra (képünk), Zongor Enikő (tanáruk: Juhászné Mogyorósi Judit), Yang Yucen, Chen Csilla (tanáruk: Gózon Kinga), Yang Chao Péter (tanár: Ottmár Anna Magdolna), Antalóczy Máté (tanára: Gózon Kinga).

 

A koncert után, az első előadás mintáját követve, elkészítettük a fellépők tablóképét.

KROO Kermuzeum 2nd 274

 

*

Az V. Rados Dezső Hegedűversenyen a Kroó György Zeneiskola AMI növendékeinek eredményei:

 

   2. korcsoport: Volk Dóra – arany ,

   3. B korcsoport: Zongor Enikő – dicséret; tanáruk: Juhászné Mogyorósi Judit, korrepetitor: Tegyei Zoltán

 

   3.B korcsoport: Yang Yucen – bronz,
   4.B korcsoport: Chen Csilla – bronz; tanáruk: Gózon Kinga, korrepetitor: Taraszova Krisztina

 

   5. korcsoport: Varga Tünde Katalin – bronz; tanár: Füzesséryné Dudás Eszter, korrepetitor: Varga Gergő Zoltán

 

   5. korcsoport: Yang Chao Péter – arany, tanár: Ottmár Anna Magdolna, korrepetitor: Juhász Ágnes

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px