AD-blacklist1

2016
nov.
07

Első díjas zongoratanár Kőbányáról

Írta: szerk

kroo tanari 369Kőbányára, a Kroó György Zeneiskolába került a Cziffra Fesztivál Országos Zongoraversenyének első díja. Az október 30. és november 4-e között zajlott zongoraverseny első díját Varga Gergő Zoltán, a zeneiskola fiatal tanára nyerte.

 

 

 

 

A kőbányai díjeső még nem ért véget az első hellyel, mert a legjobb Dubrovay László mű előadásáért járó különdíjat is Varga Gergő Zoltán kapta, megosztva Tóth Kamillával.

   A Cziffra Fesztivál Országos Zongoraversenyének a második díjat osztva Boros Tekla és Rigó Ronald kapta. A zsűri harmadik díjat nem adott ki.

 

   cziffra 2– Nagy öröm számomra, hogy a verseny folyamán sikerült igazán egyéni gondolkodásmóddal megáldott ifjú tehetségeket díjazni – mondta Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője a november 5-ei díjátadón.

 

   Varga Gergő Zoltán zongorajátékát legutóbb a zeneiskola művésztanárainak hangversenyén élvezhette a közönség, itt Liszt Ferenc: Wilde Jagd című művét játszotta óriási sikerrel.

 

    A videóban a Cziffra György emlékére alapított versenyről beszél Balázs János

 

       

 

A teljes hír a fidelio.hu oldalon olvasható

 

Fotó: 10kerkult.hu/archív