Ünnephez méltó bravúrkoncert

A Kroó György Zeneiskola tanári koncertje előtt érdekes gondolatok jártak a fejemben. Vannak olyan helyzetek, amikor az ember azt kérdezi néhány rövid időn belül lezajlott és közel azonos esemény után, s egy másik előtt, hogy lehet-e fokozni az élményt, lehet-e azonos műfajban többet, szebbet, jobbat produkálni…?

Csattanós választ adott a várakozásra, a bent rekedt kérdésekre a Kroó György Zeneiskola művésztanárainak október 18-án adott koncertje. A bevezetőben feltett kérdésekre csak egy válasz létezik: lehet!

   De, hogy ne rohanjak az események elébe, arról kell szólni néhány szót, hogy a zeneiskola öt évvel ezelőtt vette fel Kroó György nevét.

    2011. szeptember 11-én tettem közzé itt, a 10kerkult.hu oldalon (de régen is volt, ennek is öt éve már – kiemelés tőlem, O.Gy.), hogy „Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Zeneiskola fejlesztési tervét a Képviselő-testület a 2753/2010. (XII. 16.) határozatával elfogadta. Ennek értelmében a Zeneiskola 2011-2014. között új zenei tanszakokkal és képzőművészeti ágakkal bővül. Sőt, Kroó György személyében névadója is lesz az intézménynek. (képünk: a névadó koncerten a névadó családja Széll Ritával 2011-ben)

   A névadást az iskola nevelő-testülete és szülői közössége kezdeményezte. A névfelvételi kérelem elfogadásakor a testület figyelembe vette a család hozzájáruló nyilatkozatát, Professzor dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának ajánlását, az alkalmazotti közösség, a szülői közösség, valamint a diákönkormányzat véleményét, egybehangzó javaslatát.” 

   Erre az eseményre emlékezett és emlékeztetett mind Széll Rita, a zeneiskola igazgatója, mind Kovács Róbert polgármester, aki egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte az igazgatóasszonyt, s az ünnepléshez egy maxi pezsgővel járult hozzá. Az ünnepélyes tanári koncerten jelen voltak néhai Kroó György hozzátartozói is (képünk)

   Engedjen meg az olvasó még egy kitérőt! Amikor a bevezetőben a lehetséges fokozásról írtam, két nagyszerű, de egymástól alapjaiban eltérő koncert után tettem fel a kérdést. És akkor a fejtegetés elé jöjjön az idézet!

   „Kroó György ifjú korától kezdve vezette a Magyar Rádió zenei népművelési rovatát. Sok ezer ismeretterjesztő rádióműsort készített, és ezen a téren is generációkat vont be a zene széles körű megismertetésének munkájába. Csaknem negyven éven át volt főszerkesztője az Új Zenei Újság című rádiós magazinnak. A magyar zenekultúra szolgálatába állította életét, Szabolcsi Bencéhez és végső soron Szabolcsi tanárához, Kodály Zoltánhoz hűen.”

   Az évindító első előadás a kerület iskolásainak szólt, s akik zenét, gondolkodásmódot, szemléletet közvetítettek, a Várnagy Andrea, Farkas Zsolt zongoraművész házaspár volt. Ha bárki veszi a fáradságot, s „fellapozza” az október elején erről írt cikket, nem hiszem, hogy kételkedne Kroó György fent idézett ismeretterjesztő, zenét megszerettetni akaró tevékenységének tovább élésében.

   S akik már a zene szerelmesei, azok csemegét szeretnének hallani, olyan unikumnak számító előadásokat élvezni, mint azt a zeneiskola két művésztanára, Taraszova Krisztina (zongora) és Soós Eliza (klarinét) tették éppen egy hónapja. A budapesti Nádor teremben adott kamara koncertjükről itt írtunk.

   Meggyőződésem, hogy ezek után a tanári koncert tovább erősítette a névadó szellemiségét, s egészen sajátos módon „segített” kiteljesíteni életművét. Ezt a kijelentésemet, pedig szeretném a műsort szenzációs módon, a zeneműről szóló apró anekdoták ismertetésével konferáló Mácsai János szavaival alátámasztani! Több alkalommal is megemlítette a soron következő produkció előtt, hogy ez a mű nagyon nehéz, a világ legnagyobb művészei is kéltszer meggondolják, hogy műsorukra tűzzék az adott számot. (képünkön Széll Rita, a zeneiskola igazgatója)

   A közönség pedig ezen „instrukciók” szerint hallgatta az előadást. Hogy valaki azt is figyelte volna, mi zajlik le a művész lelkében, nem tudom. Én igyekeztem olvasni a mimikából, a mozdulatokból, s hiszem, hogy a felvont szemöldök, az arcon átsuhanó mosoly nem a mű tolmácsolása közbeni estleges, számunkra észlelhetetlen hibát vagy a jó megoldás utáni „sikerélményt” jelentette! Inkább azt fejezték ki ezek a metakommunikációs jelzések, hogy a művész nem velünk van, hanem a zeneszerző lelkével azonosulva, valahol „vele beszélget”…

    A magam részéről – nem vizsgálva, hogy véletlen vagy tudatos szerkesztés volt – örömmel, vettem, hogy a koncert a szólistaként ritkábban hallható hangszerek (fuvola, trombita, nagybőgő) irányába tolódott el a koncerttermekben népszerűbb szólóhangszerekkel összevetve. Itt külön megemlíteném a nagyon különleges és nagyon ritkán hallható marimba muzsikát!

    Ugyancsak örültem annak, hogy a zárás – immár hagyományosan – a magyar népzene valamely megjelenési formájával (zenekar, etnikum, autentikus vagy komponált zenemű) zárult.

Az ünnepi koncert műsora volt:

   A koncert után a zeneiskola tanárai, vendégei koccintottak a jubileumra, s vágták fel az ünnepi tortát. Kovács Róbert megbízásából dr. Fejér Tibor önkormányzati képviselő gratulált egyfelől a sikeres koncerthez, másrészt pedig zeneiskoláéban folyó magas színvonalú oktató-nevelő munkához. Mint mondta, a névadó szellemiségének legékesebb bizonyítéka, hogy egyszerre figyelnek a kiemelkedő tehetségekre, s irányítják őket a zenei pályára, és azokra, akik „csak” szeretik a zenét. Elmondta, az önkormányzat továbbra is igyekszik a lehetőségeihez képest támogatni a zeneiskola tevékenységét.

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY

A Zeneakadémia tanszékvezető professzora, a Magyar Rádió főmunkatársa, Kroó György 1926. augusztus 26-án született Egerben. Édesapjának könyvkereskedése volt, így gyerekkorát a könyvek és a zene határozták meg. A kisvárosi rendezett polgári életet a II. világháború katasztrófája söpörte el, a családot koncentrációs táborba hurcolták, a tizenhét éves, munkaszolgálatos fiatalember elvesztette szüleit és testvérét. 1949-ben került hegedűsként a Zeneakadémiára Rados Dezsőhöz, akinél három évig tanult, majd 1951-ben az akkor alapított zenetudományi tanszakra iratkozott be. 1957-ben, friss diplomával a zsebében kezdte meg Kroó György azt a pályát, amelynek egy-egy szelete is teljes embert kíván. A rádió zenei főosztályának szerkesztőjeként, majd rovatvezetőjeként megszervezte és virágzó rádiós műfajjá tette a zenei népművelést, haláláig szerkesztette illetve alkotta sikerrel sorozatait (a legismertebbek: A hét zeneműve, Hallgassuk együtt), felelős szerkesztője volt a rádió zenei magazinjának, az Új Zenei Újságnak, amelyben évtizedeken át, hétről hétre a legfontosabb hangversenyekről biztos ítélettel, a tehetség iránti nyitottsággal és lelkesedéssel mondott kritikát. Kroó György 1997. november 12-én halt meg Budapesten.