Bizalmi alapon minden működik

Halgas Csaba elég összetett személyiség. Vezeti vállalatát, de nem csak az irodában dolgozik, hanem a terepen is, emellett fut, sporteseményeket szervez, egyesületet irányít, igyekszik sportolásra ösztönözni a kőbányaiakat. Jó helyre került az önkormányzat rangos kitüntetése.

   ‒ A kőbányai önkormányzat a hagyományos Szent László Napok keretében első alkalommal adta át a „Kőbánya kiváló sportszervezője” elismerést, amelyet elsőként a Merkapt Maraton Team Sportegyesület kapott. A klub nevében ezt Ön vette át. Gyanítjuk, hogy a díjat a Kőbányáról indult és immár országossá lett Nagy Sportágválasztó nevű rendezvény és az egyre népszerűbb helyi futó- és kerékpáros versenyek miatt kapta az egyesület ‒ szerintünk megérdemelten! Jól gondoljuk?

   ‒ Könnyen lehet, hogy ezek sokat nyomtak a latban a bírálatkor. Kollégámat-barátomat, Szemán Róbertet és engem elsősorban a sportágválasztó okán ismernek az önkormányzatban. De nem zárható ki az sem, hogy eddigi gazdasági tevékenységeink, építkezéseink, fejlesztéseink révén is tudják, mit is teszünk a kerületben, a kerületért valójában. Ugyanakkor nem csak a sportra koncentrálunk: ingyenesen adunk teret és helyet a Merkapt Sportközpontban az iskolák, helyi intézmények, hatóságok, civil szervezetek rendezvényeinek. Hogy csak egy példát mondjak: rendszeresen nálunk bonyolítják le az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyeket. Sőt, most már elkezdtünk foglalkozni a gyerekek nyári táboroztatásával is. Jelenleg is tart a sportágválasztó napközis táborunk.

   ‒ Személy szerint hogyan érintette a díj? Meghatódott?

   ‒ Egyből az jutott eszembe, hogy én vettem át ugyan, de ez nem csak az én munkám elismerése. Ez csapatmunka. Egyre több X. kerülettel kapcsolatos eseményünk lesz, egyre jobban kötődünk ide. Sokat gondoltam arra az utóbbi időben, hogy kezdem kőbányainak érezni magam, mivel jóval több időt vagyok itt, mint otthon.

   ‒ Hol is van az az otthon?

   ‒ Vecsésen lakom, de valójában Pilis a szűkebb hazám. Lelkes pilisi lokálpatrióta vagyok. A baráti körömmel ott sportolunk, a környékére járunk ki futni.

   ‒ Akkor tisztázzuk is: hogyan lett ebből Kőbánya, Merkapt SE és sportszervezés?

   ‒ A válasz egyszerű is meg nem is. Egy kicsit régebbről kell kezdenem. A Merkapt, mint vállalkozás, 1997-ben került Kőbányára, akkor telepedtünk meg a mostani Maglódi úti székhelyünkön. Korábban ez a BKV egyik telephelye volt. Kereskedelmi tevékenységet kezdtünk el végezni eleinte konténerben, majd 2000-ben megépítettük a raktárunkat és az irodaházat, ahol most is beszélgetünk. A fejlődésünk bővítési igényekkel járt, és keresgélésünk során került képbe a Dreher sörgyár eladó, Algyógyi úti sporttelepe. Osztottunk, szoroztunk, és arra jutottunk, hogy hitelfelvétellel kiegészítve a sportközpont megvásárlása is realitás lehet. Végül létrejött a megállapodás.

   A helyet eléggé rossz állapotban vettük át. Már hat éve nem használták, ez meglátszott az épületen és a berendezéseken is. Mi épületgépész-mérnökök vagyunk, fejlesztésekkel, megújuló energiák kutatásával foglalkoztunk addig, és hirtelen a „kezünkbe került” egy a munka szempontjából tőlünk idegennek számító sportlétesítmény. Ugyanakkor a Merkapt tulajdonosi és vezetői köre régóta kötődik a sporthoz. Engem inkább a szabadidősportok, a foci, a kosárlabda és kézilabda érdekelnek, egyik kolléganőm vezeti a sárkányhajó szakosztályt, másik kollégám jelenleg is aktív kenus versenyző. Egyik kolléganőnk öccse hegyikerékpáros versenyző, körülötte is szerveződött egy közel negyvenfős sportolói, baráti társaság. Mindezek együtt adták az igényt, hogy kell egy szervezett forma, melyen belül sportolni lehetne, és így alakult meg a Merkapt SE. Egyértelmű volt, hogy a kajak-kenu, a sárkányhajó, a labdarúgás és a hegyikerékpár lesznek az alapító szakosztályok. Aztán szép sorjában jöttek az újabbak: a hegymászás, a tenisz, az atlétika. S nem titok, szeretném, ha bővülnénk a röplabdával, a strandröplabdával és a gyorstollaslabdával is.

   Jelenleg a Merkapt SE egy ernyőszervezet, alatta tevékenykednek a szakosztályaink és velük párhuzamosan a konkrét sportcéllal alapított gazdasági társaságaink. Az én szerepem annyi, hogy a célszerű átalakítások után elvállaltam az egyesület elnöki posztját. Szeretném elérni, hogy a Merkapt-sporttelepet a maga ősfáival jól ki tudjuk használni a szabadidősportra! Ha erre megy valaki biciklivel, álljon meg egy kis időre, nézzen be hozzánk! Van konditerem, tenisz, teke, lehet biliárdozni, meg lehet inni egy pohár hideg sört vagy üdítőt, érezze jól magát, és vigye jó hírünket. Számomra a sporttelepen, a minél szélesebb kör számára elérhető szabadidős- és tömegsport fejlesztése jelenti a legfontosabb megvalósítandó feladatot.

   ‒ Mindeddig alig beszéltünk a futásról, holott a maratonfutó versenyeiknek híre, már-már márkaneve van. Kőbányára pedig igencsak berobbant a klub az alagútfutással, és a mostani, Szent László Napi Futás is sikeres volt. A futás szerelmeseként nyilván ez meg az ön „gyermeke”. Így van?

   ‒ Volt egy időszak, amikor (az akkor még) Bécs-Budapest Szupermaratonnak nem akadt támogatója, s minket kerestek meg, hogy beszállnánk-e a rendezésbe, vállalnánk-e valami részt a feladatból. Úgy gondoltuk, érdemes a verseny mellé állni. Igaz, ez az első nekifutás más irányba ment el, magunkra maradtunk, a körülmények okán el kellett vállalnunk a teljes szervezőmunkát úgy, hogy a régi szervezőgárda továbbra is feladatot vállalt a versenyszervezésben. A szervezésből-rendezésből a Pest megyei Atlétikai Szövetség kiszállt. Így valójában ezzel indult el nálunk a hosszútávfutás. A ma már ultramarton nevet kapott versennyel kapcsolatos összes adminisztrációt, szervezést a Bécs-Budapest Ultramaraton Kft. (BBU szervezőiroda) látja el. Ennek az ügyvezetése is az én hatáskörömbe tartozik. Ebben a szakágban a kisebb regionális versenyek, például a dobogókői Hegyi Fesztivál vagy a Fertő-tó-kerülő futás mellett megjelennek a félmartonok is, mint a Budakeszi-Budapest Félmaraton, a kőbányai érdekeltségű BBU Szilveszteri futás a Merkapt Sportközpontban és a BBU Fuss a föld alá esemény a pincerendszerben. Megjegyzem, ez utóbbi őszi változatának előkészítése már zajlik és annyit elárulhatok, hogy köze lesz a Halloweenhez. Kollégáim, a Tápiómenti Tömegsport Alapítvánnyal karöltve Pest megyében és a Tápióságban különféle szabadidős eseményeket (maratont, félmaratont, túrát, játékos vetélkedőket, általános iskoláknak megyei diákolimpiát) is szerveznek.

   ‒ Jól gondoljuk, hogy ezek a futóversenyek és a szintén az egyesület szervezésében, a pincerendszerben zajló terepkerékpáros MOFÉM Underworld Kupa összességében kőbányai kötődésének kulcsát jelentik?

   ‒ Igen, a rendezvények, a versenyeket övező sajtóvisszhang, a vélemények, a résztvevők ezt az érzést erősítik. Tárgyaltunk a kerület vezetőivel, hogy az eddig említett futásokat, rendezvényeket miként tudjuk térítésmentesen integrálni a kerület sportéletébe.

   ‒ Azt látjuk, hogy az a bizonyos társadalmi felelősségvállalás sok cégnél csak szóban van meg, a gyakorlatban nem lépnek ez irányba semmit vagy csak nagyon keveset, viszont a Merkapt a sporton keresztül ezt nagyon komolyan veszi.

   ‒ Hadd mondjak ehhez a gondolathoz valamit, ami nagyon foglalkoztat! Korábban megszerveztük a 10 éve az unióban – 10 km Budapest szívében! elnevezésű eseményt. Tíz olyan helyszínt iktattunk be, melyek EU-s finanszírozással valósultak meg. Ez 2010-ben volt, majd 2011-ben megismételtük. Mintegy négyezer embert mozgattunk meg. Egy kicsit új stílust vittünk be, mert gyalogos- és kerékpárutakon, presszók, sörözők kirakott asztalai között vezettük el a futóútvonalat. Azt mondtuk, ez egy városnéző kocogás-csoszogás. Fantasztikus élmény volt. Továbbá egy fotópályázatot is meghirdettünk: a verseny előtt, közben és után készült képeket kértünk a résztvevőktől. Arra utalok, hogy ez is a közösségi sportolásról szólt! Ez volt az apropója annak, hogy megkerestük az önkormányzatot, és együttműködés keretében felajánlottuk, hogy amit máshol sikerült véghezvinni, legyen Kőbányán is. Úgy gondolom, hogy az első közös munka az önkormányzat sporttal foglalkozó dolgozóival, a Szent László Napi Futás keretein belül elérte célját!

   ‒ Lenne lehetőség a teljes, 42 kilométeres maratonra is. Miért elég csak a féltáv?

   ‒ Igen, ez igaz. De a szakmai stáb, élén Frank Tibor sportszakmai igazgatóval (a Budapesti Fegyház és Börtön korábbi parancsnokával – a szerk.), aki maga is hosszútávfutó, azon a véleményen volt, hogy a félmaraton az a táv, ami a nagyközönség számára még izgató, teljesíthető. Ezt tudjuk sikerre vinni, erre tudunk tömegeket mozgósítani. Kipróbáltuk, a KÖSZI és környéke fantasztikus hely! Lehet még „gépészkedni” különleges kőbányai helyszínekkel, résztávokkal, vannak is ötleteim, de ezeken még kicsit dolgozni kell. A teljes maratonhoz pedig már nem elég a sima napi edzés, speciális feltételek is kellenek.

   ‒ Vezeti a céget, a sportegyesületet, törődik a BBU-val, a sportteleppel, kapcsolatokat tart fenn, ápolja ezeket, sőt, újabbakat szerez. Hogyan fér bele ennyi minden a napi 24 órájába?

   ‒ Vannak megbízható kollégáim, akik sok terhet levesznek rólam. Az viszont már az én személyes problémám, hogy szeretek mindenhol ott lenni. Így aztán keveset vagyok íróasztal mellett. De kell olyan ember is a cégen belül, aki helyben van, irányít: „koszos a cipője”, sokat van terepen. Ésszerű munkamegosztás alakult ki közöttünk az évek során. Relatíve nagy az önállóság, de ha bárki olyan ponthoz ér, ahol nincs döntési kompetenciája, egy telefon és már rendezzük is a dolgot – gyorsan, rugalmasan. Baráti és bizalmi alapokra épülnek a kapcsolatok, de kellenek a karmesterek. Ezt minden kollégám elfogadta, elfogadja. Így még marad idő a magánéletemre, a feleségemre, a gyerekeimre is. Bár az is igaz, ha elmegyek egy órára futni, az legalább háromórás elfoglaltságot jelent. Ennek ellenére este nem azt mondom a családnak, hogy elfáradtam, megyek aludni. Megtalálom a módját, hogy legyenek közös programjaink.

   ‒ Nagyon nyitott a társadalom felé, feltűnő ez az „adni szeretnék valamit” szemlélet. A családi háttere volt ilyen jó szándékkal teli?

   ‒ Valóban, a neveltetésem volt ilyen, s nemcsak nekem, hanem tulajdonostársamnak is. Alapvetően más személyiségek vagyunk, de ez a vonás mindkettőnkben megvan, és talán ezért is találtunk egymásra, lettünk barátok és tudunk együtt dolgozni. Igen, ezt a szemléletet otthonról hoztuk. De van itt más is. Ötvenévesek vagyunk, elértünk valamit a szakmában, és most tartunk ott, hogy egyre erősebb az érzés, valamit vissza kell adnunk abból, amit az évek során kaptunk! Mert most van itt az idő! Van még egy jó tíz évünk, és ezt ki kell használni!

   ‒ Nem nagyon jellemző ebben az országban ez a hozzáállás…

   ‒ Talán igazuk van. De én több emberrel találkoztam már a versenyek során, akik ugyanígy gondolkodnak. Szerencsére vagyunk néhányan… Nem a haszonért csináljuk, de azt sem tagadhatom le, hogy az ilyen jellegű „adakozás” kedveltté teszi a céget, pozitívan épül be a vállalkozásról kialakított képbe, bizalmat ébreszt a vevőinkben, a partnereinkben, tehát közvetve, valójában az akaratunkon kívül mégiscsak üzleti hasznot generál. És akkor a cégen belüli kollegiális kötődések erősödéséről még nem is beszéltem.

   ‒ Említette az ötven évet. Nem akarjuk öregíteni, hiszen látjuk, hogy voltaképpen egy ereje teljében lévő ember, de csinált valamiféle számvetést erről az öt évtizedről? Mi az, amire nagyon büszke, mi volt a nagy csalódás?

   ‒ Igen, volt számvetés. Arra jutottam, nincs bennem semmi tüske, semmi rossz érzés. Jól érzem magam a bőrömben. Amit elértem, nem egyedül értem el. Csapatjátékos vagyok, a csapattal közös a sikerem. Nagyon jólesik, hogy elismernek és megbecsülnek a társaim. És nem kötelező udvariasságból teszik, mert én vagyok Halgas Csaba, az igazgató. A vasútnál kezdtem, hét évet lehúztam ott. A nagybátyám volt az igazgató, és ő is úgy kezdte, hogy a nagyapa lerakta őt vagont pakolni, mert nem akart tanulni. Az apám vitte neki a húsz forintokat Egerbe, hogy legyen miből élnie. Visszajött három hónap múlva, hogy inkább tanulna. Én is a raktárban kezdtem, majd darukötözővé avanzsáltam, végigjártam egy ranglétrát. Sok mindent meg lehet itt és így tanulni. Nem szeretnék megváltozni azért, mert van egy ügyvezető igazgatói titulusom. Ettől nem vagyok más ember! Magam túrom a szőlőmet, én kapálom, én kötözöm. Ha kell, a saját házamat én javítom meg, elvégzem a kőműves vagy asztalos munkát, mindegy. De az évek során az is kiderült, hogy jó szervező is vagyok. Hogy ennek „következményét” mások is élvezik, csak örülni tudok.

fotó: 10kerkult.hu/OGY