AD-blacklist1

2012
feb.
09

A tanulást is meg kell tanítani

Írta: Oszvald György

 

vl 023leadA 2010. évi választások után Verbai Lajos közhivatalnokként dolgozott tovább a polgármesteri hivatalban. Úgy véltem az elmúlt bő egy év alatt, hogy a körülmények nem alkalmasak egy hosszabb interjúra, melyben Verbai Lajost egy kevésbé ismert oldaláról is bemutathatom Kőbánya lakosságának. De…

 

   De a közelmúlt véletlen történései – devecseri jótékonysági túra tavaly karácsony előtt, ahol részt vett az édesanyja is, rövidhír a helytörténetei gyűjtemény vezetői változásairól – azt sugallták, eljött az idő egy hosszabb beszélgetésre.

   vl 025Azt dőreség lenne állítani, hogy Verbait nem ismerik az emberek. Közéletisége, pedagógus múltja sok mindent nyilvánvalóvá tett. Ennek ellenére feltételezhető, hogy ez a fajta „igen, ismerem Lajost” megnyilvánulás többnyire a felszínen mozog, s nem ad elégséges magyarázatot az egóra. Devecserben Verbai néni sokat mesélt fia gyerekkoráról, újságíró édesapjáról, a családi környezetről. Ez a közvetlen emlék indokolja az interjút. Verbai Lajost, 2012. január 1-jétől a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét, munkahelyén faggattam élete jelentősebb állomásairól.

 

Mennyire vezethető vissza a rendkívüli széles érdeklődési köre, lokálpatriótizmusa a családi környezetre, szülei szellemiségére?

   - Azt hiszem, elég mélyen. Hiszen minden a családban kezdődik, ott szocializálódik az ember. Valóban igaz, hogy a nagyon széles érdeklődési körrel édesapám rendelkezett. Különleges emberként emlékszem rá, eredetileg matematika, fizika, ábrázoló geometria szakos tanár volt. (Hirtelen akaratlan nevetés vett rajtam erőt, meg kellett magyaráznom, hogy egykori miskolci egyetemista éveim alatt az ábrázoló geometria okozta a legnagyobb gondot; a kúp – henger áthatás szerkesztésekor az „egs” reményében sok-sok zavaró vonalat is felszerkesztettem a rajzlapra, tanáromat megzavarandó… Elnézést!) Igazából ízig-vérig tanár volt, és újságírással jóval később foglalkozott. Doktori címét és kandidátusi tudományos fokozatát történelemből, társadalomtudományokból szerezte. Pályája végén az egyik könyvkiadó irodalmi főszerkesztője lett.

 

Így már érthető a jelentős házi könyvtáruk; erről édesanyja mesélt…

   - Valóban, és szükség is volt rá. Édesanyám is tanárként dolgozott, biológiát és kémiát tanított a László gimnáziumban, majd a Cserkesz utcai általános iskola igazgatója volt nyugdíjazásáig. Hozzá kell tennem, ő sem „ragadt le” a szaktárgyainál, érdeklődése messze túlmutatott azokon. Nos, ez a családi háttér egyrészt eléggé szigorúan meghatározta az én fejlődésemet is; - lám, miből lesz a cserebogár? Másfelől az iskola legalább azonos súllyal esett latba az alakulgató kamasz srácnál. Megjegyzem, már az általános iskolában is különleges tanáraim voltak és az egész pályámon végigkísért ez a szerencse! Hadd említsem közülük az általánosból a kiváló festő-és grafikus művészt, Mohácsi Regős Ferencet! Már a neve is csodálatos, nem? A középiskolából a szintúgy festő és grafikus Haász István tanár úrra emlékszem örömmel. Nem véletlen, hogy a tantárgyak közül a rajz meghatározó lett nálam. Hozzá kell tennem, hogy tőlük és a többi kiváló tanáromtól az ember nemcsak a tudást vette át, nemcsak a konkrét tananyagot tanulta meg, de képessé vált látni a világot, felkeltették az érdeklődését. De ugyanúgy említhetném egykori magyar tanáromat a gimnáziumból, Bácskai Mara nénit. Ő sem csak irodalmat tanított! Azt mondtuk az óráiról, hogy az egyenesen irodalmi kávéház. Mindent megtanultunk, ami nem is tartozott szorosan a témához, s ezen keresztül megint csak egy szemlélet rögzítődött belénk. A könyvek szeretete, az olvasás gyönyörűsége is közéjük tartozik.

 

vl 027Ez a sokfajta és nagyon intenzív hatás egyenesen vezette az életét a tanári pályára vagy csak áttételesen befolyásolták önt élete alakításában?

   - Azt hiszem, abban az időben, olyan mindenbe belekóstoló ember voltam. A sport területéről is tudok példát hozni. Szívesen röplabdáztam, cselgáncsoztam, kipróbáltam a focit is, sőt, még kézilabdáztam és tornáztam is egy kicsit. Ennek viszont ára van, volt, mert egyik területen sem mélyedtem el, ami az átlagos ismereteket jelenti inkább. Ez alkat kérdése, de így volt ez jó, egy fiatalnak, gimnazistának mindent ki kell próbálnia; vallom, ez jó alap a későbbi, már komoly döntésekhez. Hiszen akkor még egyik vonalra sem kívántam véglegesen hozzákötni az életemet.

  Igazából ez a sokféle érdeklődés juttatott el odáig, hogy a középiskola után filmrendező szerettem volna lenni. Jelentkeztem is a filmművészeti főiskolára. Ezt megelőzte az a rendkívül erős motiváció, hogy minden este, elalvás előtt megrendeztem fejben Az ember tragédiáját. Ma is itt van a fejemben, képszerűen, kockákban látom a teljes történetet. Ez ugyan soha nem készült el.


El is végezte a főiskolát?

   - Nem, nem. Felvételiztem, több rostán is átmentem, de az egyik, az utolsó vizsga után egy bizottsági tag kijött, s lényegében lebeszélt erről a pályáról.

 

Kedvét szegte az eltanácsolás?

    - Nem ért csalódásként, habár elgondolkodtam. Az biztos, rosszul tettem volna, ha nem próbálom meg. Lényegében ezek után néztem ki egy tanítóképző főiskolát, s szereztem pedagógusi diplomát. Nem lesz rossz, gondoltam, a pedagógus család jó háttér, hát miért is ne próbálnám meg? 

 

Megpróbálta. Jó döntés volt?

   - Szerencsém volt ezzel a főiskolával. Indítottak egy speciális tagozatot, ahol az első év nappali tagozaton folyt, itt besűrítettek szinte mindent az első évfolyamba. Reggel nyolctól délután ötig, hatig tanultunk: dolgozatokat írtunk óravázlatokat készítettünk és adtunk be. Az egy év eltelte után kihelyeztek minket a valóságba; én a Harmat utcai általános iskolába kerültem tanítani, de szerdánként bejártunk a főiskolára. És ez így ment két évig. Ráadásul, az iskolában is volt egy idősebb pedagógus, aki foglalkozott velem, mondhatnám úgy is, a mentorom volt. Ennek a formának a legnagyobb haszna az volt, hogy megszerettem a tanítást. Itt jegyezném meg, hogy a második évet napközis tanárként kezdtem, s bár ezt sokan nem szeretik, nekem nagy tanulság volt, mert itt tanultam meg, hogy a gyereket tanulni is meg kell tanítani! És még egy dolog. Hát itt volt a délután szabadsága a leckeírás után. Hasznát vettem a képzőművészeti alapoknak, rengeteget, hajtogattunk, formáztunk, rajzoltunk… És a filmről is engedjen meg még egy gondolatot. Nem tűnt el az érdeklődés, a szüleim vásároltak egy szolidabb kamerát, vágóasztalt, s otthon, a magam kedvére gyártottam rajzfilmeket és más témájú „mozikat.” De a tanítási vágy már jóval erősebb motiváció volt.

 

vl 021Hol és mikor került képbe a helytörténet iránti érdeklődés? Hogyan jön össze a gyerekekkel való foglakozás és a lakóhely múltja, történeti emlékei iránti elkötelezettség? Úgy vélem, mind a két tevékenység egész embert kíván.

   - A Kőbányával való foglalkozás önmagunkkal való foglalkozás is egyben. A múltunk ismerete a mindennapjaink része kell, hogy legyen, s az én gyerekkoromban az is volt! Amikor általános iskolás voltam, talán hetedikes vagy nyolcadikos, akkor volt az iskolám fennállásának a századik évfordulója. Óriási nagy kiállítást rendeztünk, és az anyag összegyűjtésébe, rendezésébe a tanárok bevonták az érdeklődő gyerekeket is! Gimnazista koromban is volt egy jubileum, emlékszem, Szent László „őrületben” égtünk. Írtam egy dolgozatot, a témája Szent László ábrázolása a művészetekben volt. Mintegy kétszáz oldal anyagot gyűjtöttem össze, annyit, mint senki más. Igaz, éppen ezért el is késtem a beadással.  

    Vagy az is szép emlékem, hogy amikor édesanyám már a Cserkesz utcai iskolában dolgozott, szerették volna felvenni a Kőrösi Csoma nevet. A névfelvétel nem sikerült, de az fontos, hogy az anyaggyűjtésben odáig mentünk, hogy a göttingeni egyetemtől kértünk és kaptunk anyagokat róla. Azt hiszem, ezek jól példázzák azt a családi hátteret, amiből kiindultunk.

 

Ez a rendszerezés meg van a mai napig? Úgy kell elképzelni, hogy a sok-sok érdekesség, a múltunk darabjai mappákba, fiókokba rendezve várnak az otthonában a feldolgozásra?

   - Megmutatom a beszélgetés végén a számítógépben. Az biztos, hogy otthon van egy külön szekrényem erre a célra, amiről azt mondhatom, tessék, itt van Kőbánya.

 

Milyen témák foglalkoztatták, foglalkoztatják leginkább?

    - Ez olyan, hogy soha nem volt célirányos a gyűjtési tevékenységem. Ha beleakadtam egy érdekes dologba, akkor azt igyekeztem minél mélyebben megismerni, valamilyen szinten feldolgozni. Például, a hivatalban egyszer beleakadtam a pincében a Kőbánya újságnak egy kötegére, mely, mint kiderült, az 1800-as évek végétől az 1930-ig terjedő időszak lemásolt példányai voltak. Még György István polgármestersége korában, Weeber Tibor könyvtárosi segítsége révén kerültek hozzánk a kópiák. Egy idő után kiselejtezték, de hál istennek, nem dobták el. Digitalizáltuk a példányokat, de a tényleges feldolgozás, a katalogizálás még várat magára.

   De mondok egy másik példát is, mert több dologra is rávilágít. A kérdés mindig az, ha rábukkantál valamire, akkor azt fejezd be, s csak utána kezd meg az új témát, ami a feladat közben előjött? A Szent László templomot ábrázoló rajzolt képeslap akadt a kezembe az interneten. Kiderült, az a Hajts Lajos rajzolta, aki a magyar térképészet megalapítója, s Kőbányán lakott.  És, ha beleásod magad a témába, sorra jönnek elő az újabb és újabb történetek; akár dokumentumokkal is alátámasztva.

 

Ha ilyen erős motivációkról beszél, kevésbé érthető a hivatásos politizálással kapcsolatos döntése. Előjött tán az ifjúkori „ezt még nem próbáltam” attitűd?

   - Ez nem annyira tudatos döntés volt, talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy belesodródtam. Igazság szerint, a politika egy következmény. Ehhez azt kell elmondjam magamról, nem egy megosztó, inkább integráló típus vagyok. Az életünket, ugye, közösségben éljük; már kis koromban is előfordult, ha a közösségben valami konfliktus volt, szívesen fordultak hozzám tanácsért, megoldásért. Az általános iskolában az úttörő mozgalom volt a domináns, a középiskolában a KISZ került a középpontba. Itt már hangsúlyosabb volt a közösség javaslata, döntése. Ugyanis egy nehéz választás alkalmával valaki bedobta a nevemet, legyen Verbai a KISZ titkár, s ezt mindenki elfogadta. Amikor már tanítottam, elég sok közösségi munkát végeztem; - egyebek mellett az akkortájt alakult pedagógus KISZ Bizottság titkára voltam, s ez is egy pontja volt a politikai sorsszerűségnek. A rendszerváltás idején kerültem a tanácshoz, később, már az önkormányzatiság idején címzetes főtanácsosi címet is kaptam. Na, erre gondoltam, amikor valamiféle sodródást említettem. Nem hiszem, hogy ezek után véletlennek kell minősítenem, hogy a választások alkalmával megkerestek a polgármesteri posztra. Sőt, az MSZP kifejezetten azzal érvelt, hogy személyemmel nem a két oldal közötti ellentét mélyülne, hanem ellenkezőleg, az együttműködés lesz a jellemző elem. Az önkormányzat akkori gazdasági helyzete ugyanis ezt kívánta meg. Megjegyzem, ezt az elvet a mai napig vallom és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi helyzetünk sem oldható meg, ha az egyik fél javaslatainak megvalósítását a másik pusztán politikai alapon gátolja. Persze, a kritikára, az ellenzéki szerepre szükség van.

 

vl 026

Ez egyben politikai hitvallás? Az arany középút elve?

   - Hmmm! Ez nehéz kérdés. Azt gondolom, kétfajta politizálás van. Az egyik az érdekérvényesítő, s úgy látom, jelenleg ezt képviseli a politikusok többsége. Szélsőséges példája ennek számomra, hogy aki nyer, az mindent visz! A másik az érdekbeszámító elv, s ennek kevésbé van meg a kultúrája. Ez azt jelenti, hogy a döntés felelősségét a többséggel rendelkező felvállalja, de miért ne tenné ezt úgy, hogy a másik oldal jogos érdekei is érvényesülhessenek? No, ez a nehéz dolog és magas fokú empátia igénye van. Magamra vetítve ez utóbbi formát, sok esetben fel kell adnom a konkrét helyzetben a maximalista elvárásaimat. Az hiszem, az én esetem annak a példája, hogy az adott körülmények között jókor voltam jó helyen, s vállalkoztam egy inkább kiegyensúlyozó szerepre. De hazudnék, ha azt állítanám, nem tetszett ez a fajta megmérettetés. Összességében így lettem politikus.

 

Újdonsült helytörténeti vezetőként (talán kicsit politikusként is), hogyan tovább?

   - Erre megint nem könnyű válaszolni. Vannak ugyanis előzmények! Amikor Bihari Józsi bácsi hozzánk került, kapott egy lendületet az egész helytörténeti munka. A volt Patakyban Buzás Kálmán is sokat foglalkozott ezzel a munkával, sőt, foglalkozik vele most is. Az évek során nekem is összegyűlt temérdek anyagom. És meg kell jegyeznem, sokan vannak még, akik egy-egy területet meglepő mélyen ismernek. No, hát ezeket kell integrálni, s azt hiszem, az a jó kifejezés erre, hogy a múltunk ismeretét, megismertetését be kell vinnünk az oktatásba. Persze, itt azonnal jön a megoldandó feladat, ti. hogyan lesz illeszthető ez az elv a még nagyon friss Nemzeti Alap Tantervbe? Ha írunk egy helyi tantervet, arányaiban hol férünk el a megengedett 10%-nyi szabad részbe?  Ha pedig nem tantárgyszerűen akarjuk közkinccsé tenni múltunk emlékeit, akkor hogyan kapcsolhatók ezek más tárgyakhoz? Mondok egy példát, s érthető lesz. Amikor a magyar irodalomban Petőfihez érnek, fel lehet tenni a kérdést: – Gyerekek, tudjátok-e, hogy Petőfi Sándor szülei kolerában haltak meg, s Kőbányán temették el őket? Petőfi is eljött a temetésre, de mire ideért, már eltemették őket. Ezért a sírhantjukra egy kőbe vésett emlékművet készíttetett, amely a mai napig része a Fiumei úti temetőben található családi síremléknek? Azt hiszem, nem vágyom sokra, ha azt mondom, az a minimum, hogy az általános iskola ideje alatt minden kőbányai gyerek ismerje meg családjának múltját, az iskola névadóját, a környező fontosabb épületeket, legalább egyszer jusson el a pincerendszerbe, legalább egyszer látogassa meg a tűzoltó múzeumot, legalább egyszer jöjjön el a helytörténeti gyűjteményt megnézni, legalább egyszer menjen el a Planetáriumba! Hát, valahogy így képzelem… Szeretnénk egy virtuális múzeumot létrehozni, aminek az alapjai már megvannak. És ez csak egy parányi része a munkának.

 

vl 013Mit hagytam ki, amiről szívesen beszélne még?

   - Nem is kihagyás ez, de azt örömmel venném, ha nyilvánosságot kapna egy tervünk. Szívesen látnánk olyan érdeklődőket, akik részt vennének egy, a kerület múltját feltáró munkában. Vannak olyan dolgok, amiket lehet otthon is végezni, de olyanok is, amihez ki kell menni a terepre. Mi ehhez minden segítséget megadunk, irányítjuk a tevékenységet. Számos kiváló idős művész, közéleti ember, tudós él a kerületben. Jó lenne őket megkeresni, rögzíteni emlékeiket, hogy megmaradjanak a jövőnek! Sok ilyen feladat van.

 


fotó?10kerkult.hu/OGY