Fénnyel jöttem, ez a karmám – Fotis, vagyis a fény

Fiatal, sokoldalú színművészt kértem egy interjúra, több okból is. Évek óta „szem előtt van” a szerepléseivel, március végén egy különleges előadás részese, egyik főszereplője lesz, tavaly októberben lehetősége nyílt beleszólni Kőbánya kulturális életének irányításába. Kollátosz Fotisszal beszélgettem színházról, a görögségéről, a magyarságáról, a művészetéről, terveiről.

Kollatos Fotios. A neve így áll a facebook oldalán. Amúgy mindenki Fotisznak hívja. Sokat és mégis keveset tudunk róla. Színművész, a főiskolát Görögországban végezte.

   Ha megelégszünk azzal, hogy a Névjegy rovatot csak éppen megnézzük, az Itt tanult címszó alatt ez áll: University of Athens Penepistimioupolis. De, ha rákattintunk, néhány további információra lelünk: Fotisz diplomáját az Andreas Voutsinas Színművészeti Főiskola - Thessaloniki állította ki, s a szakirányokra vonatkozóan prózai színész, musical színész, kortárs táncművész bejegyzés is olvasható. A középiskolába Budapesten, a Vörösmarty Gimnáziumba járt, s ehhez a kiegészítő információ a drámatagozat. Hát, ez sok mindent megmagyaráz, ugyanakkor több témát is nyitva hagy. Stílszerűnek tartottam, hogy először ezekről kérdezzem a kultúra kőbányai fellegvárában, a Kőrösi Kulturális központban. De…

   – Mielőtt elfeledném, arra kérlek, mondd el, milyen márciusi színházi eseményről szóltál néhány napja?

   – Március 29-én a Nemzeti Színházban lesz az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház előadása Oedipus Rex címmel a Jelen/lét Fesztivál programjában. Az előadás büszkeséggel tölt el, mert a résztvevők közül a mi színházunk kapott lehetőséget egyedül, hogy a nagyszínpadon mutassa be a produkciót.

   Fotisz, a kérésemre kicsit bővebben is beszélt a darabról. Elmondta, ez egy performance stílusú előadás, melyben profi görög színészek és táncosok is közreműködnek. De lesznek kőbányai szereplők is. A történet Oidipusz király életéről, tragédiájáról szól, annak egyfajta kortárs jellegű adaptációja.   

   – Ha már színház! Úgy tudom, alapítója vagy az Össznemzetiségi Színháznak, mely néhány éve a Szent László Napokon is bemutatkozott.

   – Ami az Össznemzetiségi Színházat illeti: egy nagy, közös produkciójára, a Vigadalomra gondolsz. Úgy véljük, hogy a nemzetiségeknek külön-külön is kell dolgoznia, ápolni a hagyományaikat, erősíteni az identitásukat, de meggyőződésem, hogy jelenlétünk akkor mutatkozik meg igazán, sokszorozódik, válik „láthatóbbá”, ha együtt vagyunk, és közös célok kitűzésében erősítjük egymást. Ennek egyik szép példája az Össznemzetiségi Színház Levesben című produkciója (rendező: Erdélyi Dániel), melyben a színészek örömmel lubickolnak szerepükben, néha önironikus szarkazmussal képviselve saját nemzetiségüket, de mindig egymásra figyelve, tisztelve a másik identitását.

   – Magyarországon jártál középiskolába, itt is születtél, mégis Görögországba mentél tanulni. Miért ez volt a döntésed?

   – A gyerekkorom érdekes ebben a döntésben. Kőbányán, a Sibrik Miklós Általános Iskolába jártam, és minden iskolai, kerületi vers- és prózamondó versenyen részt vettem, de szívesen próbáltam ki magam az ének- és a rajzversenyeken is. Jó visszaemlékezni, hogy ezeken sokszor nyertem, de akkor sem keseredtem el, ha csak második vagy harmadik lettem. Nem véletlenül jártam a Vörösmarty Gimnáziumba, a drámatagozatra. Mindig is éreztem magamban egy késztetést, hogy nekem ki kell mennem Görögországba, s ott kell tanulnom. Görög-magyar kettős állampolgár vagyok, s egész fiatalságomra jellemző az erős görög identitástudat.

   – Pedig kézenfekvő lett volna, hogy Magyarországon jelentkezz a Színművészeti Egyetemre.

   – Hát, igen. De a színház bölcsője ott van Hellászban, én görög is vagyok, hát hol máshol tanuljak? – kérdeztem magamtól. Így végeztem el a Színművészeti Főiskolát Thesszalonikiban. A legszebb éveim voltak ezek, főleg úgy, hogy a görög színművészeti oktatás erősíti és felszabadítja a lelket, s temérdek pozitív élményt ad.

   – Az egyik nagy élményem volt, mikor Budaörsön a saját színházaddal bemutattatok egy darabot a görög szabadságharcból merítve a témát. Óriási dolognak tartottam, hogy a nézőtér egy részét is „színpadnak” tekintetted, ott is zajlottak az események. A darabot te rendezted. Muszáj a színésznek a rendezést is kipróbálni?

   – Fiatalabb koromban, Kőbányán, a Görög klubban édesapám – aki akkortájt a görögök elnöke volt – sokféle produkciót állított színpadra velünk. Irányított minket, de mindig meghagyta a beleszólás lehetőségét, s ezáltal egy közös rendezésű produkció született. Ha úgy tekintem, hogy a színház, a rendezés egy játék, akkor az történt, hogy édesapám belevitt minket egy játékba, amelyben jól éreztük magunkat. Valójában rendezést nem tanultam, de mikor gyerekekkel kezdtem el foglalkozni, eszembe jutottak ezek a játékok, s innen már egyenes az út a rendezéshez. A gyerekkori játékból felnőtt játék lett. Érzékem, hozzáértésem van, de azért nem nevezem magam rendezőnek, még ha ez is áll a színlapon egy adott darabnál.

   Itt jegyezném meg, hogy a napokban kértek fel a Kiben van az X? kőbányai tehetségkutató verseny zsűrijébe. Megtiszteltetésnek veszem e felkérést, és egyben nagyon megható számomra az, hogy kiskoromban én álltam a Köszi színpadán, s vártam az ítészek döntését, most pedig én mondok majd véleményt a fiatalok előadásáról.

     Fotisszal először az imént említett budaörsi előadáson találkoztam 2016-ban, 2014-ben a kőbányai nemzetiségek karácsonyi ünnepségén csak énekelni láttam, hallottam. Őszintén mondom, kicsit meg is lepődtem, mert itt döbbentem rá, hogy Jorgosz (Kollátosz Jorgosz pedagógus, klarinétművész, Arcus díjas zeneszerző, a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj birtokosa -a szerk.) és Fotisz testvérek. Arról érdeklődtem, hogy 2014 előtt miért nem láthattuk őt Kőbányán. Meglepően egyszerű és őszinte volt a válasz. Fotisz elmondta, a főiskola elvégzése után kint maradt Görögországban, ott élt. Thesszalonikiban, Athénban dolgozott különféle produkciókban. Az eddigiek azt bizonyítják, pályája sikeres, túl azon, hogy szakmájában nyitva áll a kiteljesedés lehetősége, többféle műfajban is kipróbálhatja magát. Bár erre a felvetésemre megjegyezte, hogy akik magyarok és magyar eygetemen szerzik színművész diplomájukat, könnyebb dolguk van, mint neki. „Ők már benne vannak a szakmai áramlatokban, könnyebben felfigyelnek rájuk, vannak tanáraik, kollégáik, akik segítik az útjukat. Nekem először be kell kerülnöm ebbe a körbe és senki sem egyengeti az utamat.” – vélekedett. Bár látom a nehézségeket, egyetértek Fotisszal, hogy a szabadúszó színésznek nagyobbak a lehetőségei: nem korlátozza őt egy adott társulatban az ott játszott két-három szerep. „Tudod, ha sok mindent kipróbálsz, megtapasztalsz, hamarébb jössz rá, ki is vagy valójában. Ki az én? Ki az ego?” – mondta elgondolkodva…

   Fura mód, szavai nem hangzottak keserűnek. Inkább bizakodó hangszínt hallottam ki belőle: tudom a képességeimet, sikerülni fog előrébb lépnem. Az más kérdés, mit is értsen bárki az előre lépésen. Azért megkérdeztem.

   – Van olyan álmod, hogy filmben szerepelj, és azon keresztül ismerjen meg az ország?

   – Hát persze, kinek ne lenne! De nem hiszem, hogy ez a vágy a népszerűség megszerzése miatt van. Szeretnék örömteli pillanatokat szerezni önmagamnak a színpadon, mert úgy gondolom, hogy csak így tudok igazi érzelmeket közvetíteni a befogadó felé. Ha ismertségem lesz, elfogadom, de arról van szó, hogy a film egy teljesen új terület lenne a számomra. Bár mellékszereplőként részt vettem már egy két produkcióban, pl.: A Saul fiában, de a „nagy kíhívás” egyelőre elkerült.

   – A facebookon Fotios áll, de mindenki Fotisznak hív. Ez csak afféle névrövidülés? Vagy becenév?

   – Nem, nem. A nagyapám testvére részt vett a görög nemzeti ellenállási mozgalomban és feláldozta magát. A Fotisz név onnan van. A szüleim választották ezt a nevet, ami egyébként fényt jelent, és január 6-án van a névnapja. Görögországban ez a nap, mint máshol is, Vízkereszt napja és nagy ünnep. Nálunk azt mondják, nem hiába kapja meg valaki a Fotisz nevet: annak fényességet kell adnia a közösségnek. És fontos tudni, hogy több görög névnek is van egy archaikus alakja, jelen esetben Fotios. Mivel nemrég keresztelkedtem, kizárólag csak ezzel a régies alakú névvel tehettem meg, a szigorú ortodox hagyományainkhoz igazodva. Egyébként csak Fotiszként ismer mindenki.

   Egy jól látható karrier rajzolódik ki az utóbbi 3-4 évben: színész, rendező, énekes-táncos előadóművész, zenész, koreográfus egy szalagavató keringőjében, színházalapító, drámapedagógus. És most már kicsit kultúrpolitikus is. Hiszen külső tagja a tavaly októberben megalakult Közművelődési Bizottságnak. Megnéztem a korábbi évek bizottsági összetételét. 2014-19 között a Humánszolgáltatási bizottságban senki sincs semmilyen művészeti ág képviseletében. 2011-2014 között Kulturális, oktatási és sport bizottság működött, a külső, nem képviselő tagok között egy néptáncpedagógus volt.

   – Úgy gondolom, jogos a kérdés, hogyan és miért keveredtél a politikai közegbe? Hogyan érzed magad művészként a politikában?

   – Az fontos, hogy ezt a pozíciót nem a mai értelemben vett politikai közegként értelmezem… az arisztotelészi „zoon politikon” ókori hagyományát szeretném képviselni: aki, bár külön indivídumként határozza meg önmagát, de egyben kötelessége mindenkor a köz javát is szolgálni, függetlenül az épp aktuális, különböző politikai érdekeltségektől. Ez nem egy egyszerű feladat, lásd Szókratész méregpoharát…

   – …Pedig ez a szerep politikai, hiszen egy politikai rendszerben létrejött önkormányzati testület bizottságának tagja vagy. És e bizottság munkája – mások mellett – a kerület kulturális életét is befolyásolja.

   – Azt látom, s itt elősorban a színházi világra gondolok, hogy a politika vagy segít, vagy gátol minket abban, hogy művészetet csináljunk. Úgy vélem, ha ebben a körben jelen vagy, nagyobb lehetőséged van az alkotómunka, az értékteremtés felé terelgetni a politika erejét. Hogy sikerül-e, hogy a tervek, a művészi víziók mennyire találkoznak a valósággal, az pedig rajtad múlik. E szempontból örülök annak, hogy a bizottságba választottak, s igyekszem, hogy művészként Kőbánya kulturális életét még jobbá tudjam tenni.

   – Szerepel-e a távlati terveid (álmaid) között egy állandó kőbányai kőszínház alapítása? Hiszen itt, a Kőrösiben ennek minden technikai feltétele adott.

   – Az, hogy ide hozol akár rangos színházi előadásokat is, igazolja a feltételek meglétét, minőségi élményt ad a másik oldalon, de nem épít közösséget. Márpedig ez egy alapvető követelmény egy város életében. Ha nem is sok, de vannak kőbányán színészek, művészek és szakemberek, akik képesek lennének saját színház alapítására; rájuk kell építeni egy társulatot, ha már megkérdezted. De nagyon új vagyok még a bizottságban. Kérdezd meg ugyanezt egy év múlva.

   Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a témára visszatérek, nem felejtem el a kérdést. Kicsit később arra gondoltam, hogy Salgótarjánban is létrehozták a Zenthe Ferenc Színházat. Mondhatni, a semmiből…

fotó: 10kerkult.hu/OGY; Kollátosz Fotisz archívuma