AD-blacklist1

2018
ápr.
26

A betűszerető nagymama öröksége

Írta: Oszvald György

xhk 108leadBár ismerjük egymást régen, egészen addig nem tudtam róla, hogy kiváló poéta, amíg egy iskolai rendezvényen nem köszöntek rám a papírlapokra nyomtatott, felnagyított versei. Egy pillanatig elgondolkodtam, tényleg ő az, Kőbánya aljegyzője, Hegedűs Károly? Miután sejtésemet megerősítette az igazgató asszony, néhány napon belül felkerestem, s egy interjúra kértem…

 

  

Úgy éreztem, kicsit zavarban volt, de lehet, hogy inkább egyfajta meglepődés tükröződött az arcán. Igyekeztem oldani a hangulatot, így elmeséltem egy történetet, ami nagyon hasonlított az ő esetére. Az egyik kőbányai író új kötetének bemutatója volt, s ezen temérdek új adat, információ került elő az életéről, holott azt hittem, ismerem őt. Hát, nem ismertem.

 

   xhk 13Most veled is így jártam, igaz, az utóbbi néhány napban elég sok, a közösségi megosztó portálra kiposztolt versedet elolvastam – szabadkoztam.

   Legnagyobb meglepetésemre, mielőtt bármit is mondott volna, a szekrényhez lépett és egy notesz nagyságú, nyers bőrkötésű könyvecskét nyitott ki, s dedikálta is.

   – Tavaly karácsonykor jelent meg az Ölelő semmi című első kötetem, fogadd szeretettel, mondta, majd lehuppant a fotelba. Belelapoztam a kis könyvbe, jó érzés volt a fogása; illata a bőr és a nyomdafesték kellemes keveréke volt.

   – A verselés az utóbbi nyolc-tíz év önkifejezése vagy régebbről fakad?

 

– Nyilvános és egyféle keretbe foglalt megjelenéssel, ami jelet ad a külvilágnak, az igazából két- két és fél éve van. Előtte voltak verskezdemények, de inkább az irodalom iránti rajongásom, a befogadás volt jellemző. Ha írtam, elsősorban családon belül, meglepetésként, úgymond szeretetből. Mint mondtam, úgy két és fél éve jött az a késztetés, hogy a bennem lévő gondolatokat, érzelmeket papírra kell vetnem.

 

   Egy történetet idézett fel ezután. Az interneten megjelent néhány olyan írás, amire úgy érezte, reagálnia kell, de ezt nem verssel tette, hanem egy „szociológiai típusú írással”. Az érzést otthonról hozta, s a halottak napjával volt kapcsolatos. – Meglepetésemre, nagyon sokan tettek észrevételt, lájkolták, ahogy ezt a netes szleng mondja, és én megdöbbentem, hogy az írásom ekkora hatást váltott ki – magyarázta.

   Nos, ha úgy tetszik, megvan a rejtély kulcsa, mi késztette Hegedűs Károlyt a nyilvánosság elé lépni! Az első kiposztolt verse a Nyárutó címet viselte. („Nem tudom eldönteni, hogy a 30-50 like sok vagy kevés, nekem rengeteg” – jegyezte meg.)

 

xhk 21                     Nyárutó

 

                              Átdereng az éj
                              a reggeli csenden,
                              arcomon gyűrött álmok
                              ébresztik a Napot.
                              Elvakít a bágyadt napsugár,
                              a nyár végi simogató ragyogás.
                              A fények átszövik az eget,
                              a titkok titkát,
                              a nyárutóból halkan hulló
                              utolsó édes borzadást
                              angyalok sikló szárnyán

 

   Nemcsak, hogy meglepődött az érdeklődést látván, de annak kifejezetten örült, hogy az olvasók „kedves kis megjegyzéseket” fűztek a vershez. – Bátorságot kaptam ezektől – lapozott bele a kötetbe.

 

   A hatás nem maradt el, előszedte a korábbi írásait, ha kellett, „átpofozgatta” ezeket, immár kicsit érettebben, s természetesen, új versek is születtek. Ezeket folyamatosan jelentette meg az internetes oldalán, s a kedvező vélemények hatására döntésre jutott: rendszerezi, s egy kötetbe foglalja a verseit. – Hát, ez lett belőle – emelte fel a könyvecskét.

 

   – Szerepelnek-e olyan írások a kötetben, melyeket – mondjuk – 10-15 éve írtál, s inkább a fióknak, a magad örömére, mintsem a nyilvánosságnak?

   – Igen, vannak ilyenek is. Nem biztos, hogy jó, de van egy módszerem, egy kis füzetet hordok magamnál, de megteszi alkalom adtán egy papírfecni is, ha valami ötletem támad, egy érdekes gondolat, azt lejegyzem azonnal. Előbb-utóbb összeáll ezekből valami, de ha nem, akkor marad úgy, néhány sor… Az utóbbi időben születtek például ilyenek, mint a tollrajzok, melyek kifejezetten hangulatok megjelenítései. Lehetne ugyan folytatás, de nincs; ezek pillanatképek. A Tollrajzok 2. egy csodás alkonyati képe:

 

                                                                 „a nyár rostjaiból nőtt délután
                                                                 hull a patak vízfodrán,
                                                                 tovaúszik a falevelek hátán,
                                                                 rőt színű, aludni készülő,
                                                                 még aranyát simító
                                                                 kavargó világ,
                                                                 taposok a fényszítta lombokon,
                                                                 temetőjébe a Nap csak andalog”

 

   – Az egyik rajongód úgy reagált a Ráncok című versedre, hogy idézte annak néhány sorát; megteszem most én is:

 

xhk 094                  „Könnyem már nincs, ködök
                  takarta arcomra viasz
                  fényezi a megmaradt múlt
                  rám aggatott emlékeit,”

 

   De nemcsak idézem, megállapítom: nagyon erősek, kifejezők a képeid. Oly mértékben tömörítesz, hogy a néhány mondat szinte egy életet mond el. Ennyire ösztönösen jelentkezik nálad ez a képesség, vagy bújod a verstant, az irodalomtörténet ide vágó elemzéseit?

   – Köszönöm, ha így gondolod, valami hasonlót érzek magam is. Utólag elolvasom a verseimet, s úgy érzem, egy áldott állapot, amikor ilyen gondolatok jönnek. Sok minden inspirál engem: hatnak rám képek, egy szép zenemű, a bennem rögzült emlékek visszavetítődései, egy adott hangulat, egy találkozás. Konkrétan, itt talán benne van az is, hogy egy elhunyt barátom özvegyével találkoztam, s ez ilyen gondolatokat váltott ki belőlem. (Ha már itt tartunk, megemlíteném, hogy – igaz, már másként él bennem az érzelmi része, amolyan megőrző emlékezés – édesapám halála nagyon lesújtott, s a mai napig hatással van rám, hosszú ideje hurcolom magamban.)

 

   – Még „ragoznám” kicsit ezt a képalkotás témát. Úgy hiszem, ehhez a képességhez hatalmas élettapasztalat kell. Mik voltak életed meghatározó eseményei, úgy húsz éves korodtól?

   – Kicsit korábbról kezdeném! Valahol gyerekkoromban indult ez az egész. Bár leírtam már korábban, de mindig jó érzéssel vallom és ismétlem meg. Hogy ilyen látásmódom alakult ki, ilyen hozzá állásom a tárgyakhoz, képekhez, hangulatokhoz, abban a nagymamámnak óriási szerepe van. Olyan ember volt, aki nagyon sokat olvasott, mesélt, zenét hallgatott, mindig szólt a rádió… Valahonnan ebből a mélységből hoztam magammal ezt az örökséget.

   A középiskola volt egy másik nagy állomás, máig megjelennek a verseimben a Berettyó parti álmok. Az igazi szabadság. Tudod, amikor kiszabadulsz egy zárt családi körből, ugyanis mi egy három generációs családként éltünk egy nagyobb házban. Mezőtúr már akkor egy közepes város volt, de a közgazdasági szakközépiskolának, ahová felvettek, nem volt kollégiuma, így albérletben laktam. Enyém volt a világ, s az iskolai kötelmektől eltekintve, mindent megengedhettem magamnak. Természetesen, azért ott volt a szülők iránti felelősség, hogy tisztes eredménnyel be kell fejezni az iskolát, de ezen túl az abszolút szabadsággal rendelkeztem. S ez egy csodálatos világ.

   Említettem már édesapám halálát: 1984-ben, alig valamivel a nősülésem után következett be, de ilyen trauma volt a nagyszüleim elvesztése is, hiszen velük nőttem fel. Abban az igazi szép paraszti világban, ahol az érték érték volt, a szeretet pedig szeretet. Ez visszaköszön, tartást, viselkedési mintát ad a mai napig. Nem kerülhető ki a magánélet, az benne van a versekben, aki figyelmesen olvassa, szerintem észre is veszi.

   xhk 3   Azt mondhatom, hogy a tragédiákból ki kell lépni, ha tud és képes rá az ember s a másik oldalukat kell nézni. Mint ahogy a verseimben is igyekszem a gyötrelmes, rossz dolgokat másként látni. Inkább a szépséget keresem. Mint amikor egy rossz éjszaka után felkel az ember és azt mondja, kimentem az utcára, ahol a napsugarak, mint a gyöngyök gurultak az úton…

 

   Egy telefon csörgése törte meg a múltat idéző pillanatokat. Alkalom volt arra, hogy témát váltsak, s arról kérdezzem Hegedűs Károlyt, hogyan született a kötet. Miért ilyen, ki szerkesztette, ki tervezte?

   Örömmel újságolta, hogy erős a kőbányai kötődése, hiszen a kivitelezést az a Buzás Kálmán, (egészen pontosan a vállalkozása, a Ráth Lépcső Tudásközpont végezte), aki hosszú ideig volt a mai Kőrösi Kulturális Központ igazgatóhelyettese, s akinek a nevéhez fűződik a különleges kiállítású és tartalmában is egyedi Kőbánya – oda és vissza várostörténet könyv. Buzás rendkívüli odaadással gondozta a kéziratot, megmutatta néhány bölcsész barátjának. A vélemények kedvezők voltak, néhány apróbb igazítás után a kézirat megjelenésre kész állapotban volt. Sőt, Buzás egy javaslatot is tett az illusztrációkra, a kivitelezésre.

    

xhk 091

 

   Az Ölelő semmi verseskötet Varga László grafikusművész grafikáival (egy kis óbudai romtemplom, annak csempéi, illetve versek ihlette rajzok) és Buzás Dániel fotóival van illusztrálva, mely művek egyben a szerkezetet – a könyv nem megnevezett fejezeteit, témaköreit – is tagolják.

 

   Megjegyezem, a kivitelezés puritán egyszerűsége jól illeszkedik Hegedűs Károly itt leírt, s a beszélgetés során bennem róla kialakult képéhez, egyéniségéhez. Érdekes megoldás, hogy az ívben áthajló borítót nem patent, hanem egy hosszabb, a könyv köré tekerhető bőrszalag zárja. Olyan szimbólum ez is, mint az a bizonyos kilépés, tovább lépés egy adott helyeztből. Nem egy pillanat alatt történik meg, tekereg egy kicsit az ember lelkében, majd megszületik a döntés, s egy új világ tárul fel. Itt is ez van: feltekerem az életem fonalát, bezárva a történetet, de bármikor leoldhatom a „zárat”, s tetszés szerint újra élhetem az emlékeket.

 

   Időnként ránézek Hegedűs Károly internetes oldalára: sorjáznak a versek, frissek, s a korábban írottak. Úgy látom, születőben van egy újabb kötet…

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px