Ajánló – Gyermekprogramok
Összeállításunkban a következő napok gyermekeknek szóló kínálatából emeltük ki a Nemzeti Táncszínház egyik különlegességét.A Bozsik Yvette Társulat új gyermek táncszínházi bemutatója történetmesélési stílusánál és vizualitásánál fogva az egész családnak szól, a kisebb gyerekeknek éppúgy, mint a nagyobbaknak vagy a szülőknek.
Kettős kiállításmegnyitó
Két, érdekesnek, izgalmasnak ígérkező tárlat egyszerre nyílik meg március 20-án 18:00 órakor a Kőrösi Kulturális Központban. (1105 Budapest – Kőbánya, Szent László tér 7-14.)
A kiállításokat megnyitja: Joós Tamás igazgató
A Nemzet Színészei óriás kiadásban
A Suppré-Neopaint dekorációs csoport a Nemzeti Színház együttműködésével egy különleges, óriás méretű faldekorációt festett a budapesti Rákóczi-hídra (volt Lágymányosi-híd). A 60 méter hosszú és 4 méter magas felületre a Nemzet Színészeinek portréi, nevei, valamint születési és elhalálozási évszámai kerültek.
(MTI Fotó: Kollányi Péter)
25 év – Szájhagyomány útján
Ismert alkalmak az amatőr képzőművészek be- és megmutatkozási lehetőségei, ám a kiállítások többnyire profi alkotókról „szólnak”. A Pedagógiai Szolgáltató Központ arra vállalkozott, hogy a Kőbányai Pedagógiai Napok keretében egy nyári diáktábor tevékenységét dokumentálja a Kő-Café falai között a március 8-án megnyílt kiállítással.
A szabadság szimbóluma
Az 1848-as európai tavaszi forradalmak egyike volt a március 15-i pesti felkelés. Ennek következményeként számolták fel az áprilisi törvényekkel a rendiségen alapuló politikai rendszert. A magyar és az egyetemes történelemben ezért e nap a szabadság szimbóluma.