2016
aug.
20

A Magyar Szent István Rend kitüntetettjei

Írta: szerk

VL20160820 0079A legmagasabb állami kitüntetést, a Szent István-rend elismerést Áder János államfő a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át Marton Éva Kossuth-díjas operaénekesnek és Makkai Ádám Kossuth-nagydíja költőnek augusztus 20-án.

 

 

 


A Szent István-rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik „sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak” – fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkottak.


     Az államfő Marton Évát, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekest méltatva azt mondta: „énekhangja hamar messzire hallatszott Budapestről”, és a zeneirodalom legvágyottabb szerepei úgy illettek rá, mintha a zenetörténet nagyjai neki írták volna azokat. 
    Marton Éva következetes, pihenést nem ismerő munkával lett a világ elismert drámai szopránja – hangsúlyozta. Úgy vélte, amikor ma növendékeit kíséri e gyönyörű, mégis nagyon nehéz pálya kezdetén, személyes példáján taníthatja a szorgalom, az alkalmazkodni tudás, az örökös gyakorlás és a feladat iránti alázat fontosságát.



    szti dij leadA köztársasági elnök Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költőt, nyelvészt, műfordítót méltatva kiemelte: úgy lett világpolgár, hogy közben „féltőn óvta hűségét az anyanyelvhez”. 
    – Bár a nyelv határait kutatóként angolul feszegette és angolul tanított, örök szerelme maradt a verselés magyarul – mutatott rá. Úgy fogalmazott, Makkai Ádám „a feje tetejére állította a műfordítás öröknek hitt törvényszerűségét”, hogy magyarról nem lehet jól fordítani idegen nyelvre. – A csodaszarvas nyomában című, angolul és magyarul napvilágot látott antológia egyszerre kimagasló szellemi teljesítmény és hűségeskü a hazához – mondta.
    

    A felolvasott kitüntetési határozat szerint Marton Éva „a magyar klasszikus zeneművészet rangját erősítő páratlan nemzetközi pályafutása során nyújtott elsöprő sikerű címszerepei, a világ legrangosabb színpadain ünnepelt világsztárok kiváló partnereként évtizedeken át színre vitt emlékezetes alakításai, művészetének lenyomatát őrző nagyhatású felvételei, valamint az újabb énekművész-nemzedékek felkészítését odaadóan szolgáló művésztanári munkája, illetve a magyar művészeti közéletet gazdagító tevékenysége elismeréseként” kapta meg a kitüntetést.


    nagydijasokMakkai Ádám „a magyar kultúra nemzetközi megismertetését és jó hírnevének erősítését szolgáló elkötelezett tevékenysége, főként saját fordításában A csodaszarvas nyomában címmel angol nyelven megjelent monumentális magyar versgyűjtemény kiadása érdekében végzett munkája, valamint a világ számos jeles egyetemén folytatott és nagyra becsült oktatói, illetve páratlan költői, műfordítói és világszerte elismert nyelvészeti tudományos pályája elismeréseként” vehette át a kitüntetést.

 

 (képünkön: Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekes és Makkai Ádám, Kossuth-nagydíjas költő, nyelvész, műfordító, az idei Magyar Szent István Rend kitüntetettjei kezet fognak a Sándor palotában.)

 

MTI;  Fotó: mti/Bruzák Noémi; Végh László/Magyar Nemze