2016
feb.
10

Totális közadat-titkosítás

Írta: N. A.

közadatEgy cseles lépéssel szüntetné meg a kormány közpénzből gazdálkodó szervezetek, vállalatok közérdekű adatszolgáltatását, egyúttal az átláthatóság biztosítását. A Magyar Postával tesztelnék az új rendszert.

 

 

 

Eddig az infótörvény biztosította, hogy a közpénzből működő szervezetektől, cégektől közérdekű adatigényléssel bárki megkérdezze, hogy azok mire költötték a sok adóforintot. Ezt a törvényt még 2011-ben a második Fidesz-kormány alatt hozta a fideszes többségű parlament.

,,E törvény célja az adatok kezelésére vonatkozó alapvető szabályok meghatározása annak érdekében, hogy a természetes személyek magánszféráját az adatkezelők tiszteletben tartsák, valamint a közügyek átláthatósága a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog érvényesítésével megvalósuljon." - fogalmaz a célról a törvény.
Mivel azóta rendkívül sok pazarlás, kvázi jogszerű lopás derült ki így, igyekeztek bekeményíteni: 2013-ban bevezették  „a visszaélésszerű adatigénylés” tényállását, illetve felhatalmazták az állami szerveket, hogy pénzt kérhessenek a nyilvános adatokért.


És most itt a következő cseles lépés.
Mint a 444.hu írta, a rezsibiztos Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kedden benyújtott egy törvénymódosítást a parlamentnek, ami a címe alapján a postai szolgáltatásokról szól, és így első ránézésre ártatlannak tűnik. Alaposabban megnézve azonban kiderül, hogy e törvény szellemisége jobban fenyegeti a magyar demokráciát, mint száz másik, amit az utóbbi években hoztak. A törvény ugyanis arról szól, hogy a posta szerződései „nem minősülnek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak”, illetve semmilyen adat sem lehet közérdekű, ami a posta számára „üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”.
A törvénytervezet lényegében kiveszi a Magyar Postát az infótörvény hatálya alól. A javaslat a folyamatban lévő közérdekű adatigényléseket is leállítaná. Továbbá a törvény elfogadása előtt keletkezett adatok titkosítását is biztosítaná.


A lap szerint ez csak amolyan főpróba, egy kevéssé szem előtt lévő állami céggel kezdve a sort. A Fidesz tartva a tiltakozáshullámtól, nem általában készül eltörölni az infotörvényt, hanem ágazatonként vonhatja ki a különböző fontos cégeket a hatálya alól. Az első lépés lehet ebben a folyamatban a posta, és utána aggasztó, hogy jöhet az MVM, az MNB, a Szerencsejáték Zrt., vagy bármelyik állami cég, ahol sok pénzzel foglalkoznak.
Úgy látszik, már nem annyira fontos a tiszta közélet a kormánynak, mint volt 2011-ben. Inkább minden gátat eltüntetnek a szabadrablás elől.


(10kerkult.hu - 444.hu)