2015
máj.
29

Hatalmi játszma és belháború

OVPattanásig feszült a húr a Fideszben Orbán Viktor hatalmi játszmája miatt, írja a hvg.hu. Rogán Antalt és Lázár Jánost igyekszik egymásnak ugrasztani. De a párton belül egyéb gondok is vannak.

 

 

 

 

Jelentős feszültséget, indulatokat gerjesztett a kormányban a miniszterelnök régi-új ötlete Rogán Antal kabinetfőnöki kinevezéséről. Ahogy korábban, úgy Orbán Viktor most is kihasználja a bizalmasai, Rogán Antal és Lázár János közötti ellentéteket: az őszi Fidesz-kongresszus előtt majd rendteremtőként léphet fel, miközben elnapolhatja gyengén teljesítő kormánya valódi átalakítását. Részletek a hvg.hu-n.

Hogy a Fideszen belül jelentős zavar van, azt jelzi a párt XV. kerületi szervezetén belüli belháború leemelt pénzekkel, hamisítással.

A legfrissebb kormányzati döntésekről itt lehet olvasni.

 


Ki a hunyó?

Kihallgatta az első gyanúsítottakat az úgynevezett trafikmutyival kapcsolatban indult nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYÜ) – értesült a Blikk. Egyelőre nem tudni, politikusok vannak-e a gyanúsítottak között. A KNYÜ politikusok vagy hivatalos személyek ellen szokott nyomozni, ám a trafikbotrányban őket jelölte ki a legfőbb ügyész az összes feljelentés kivizsgálására.