2015
máj.
27

Az ,,Orbán, takarodj" már nem elég

tuntetes 14 12 16 mtiHol vannak már a többezres ellenzéki tüntetések? Lassan már semmi nem veri ki a biztosítékot, az ,,Orbán, takarodj!" elfogadható alternatíva nélkül kiüresedett, a tüntetések szervezői elfáradtak - írta a hvg.hu.

 

 

 

,,Az ellenzéki tüntetések kifulladtak. A pártok nem is próbálkoztak az utóbbi időben nagyobb demonstrációval, de a magukat pártfüggetlennek valló, jobb híján civilnek nevezett szervezők tüntetései is rendre szinte észrevétlenek maradnak.
Pedig a tüntetés műfaja nem haldoklik: az egészségügyi dolgozók közel 10 ezren vonultak végig a belvároson, május 29-én a szociális szférában dolgozók tüntetésére is rengetegen érkeznek Budapesten kívülről is a szervezők szerint, és a valamennyire más jellegű Pride is nagy buli szokott lenni. Ha egy-egy jól körülhatárolható csoportot büntet a rendszer, és nem csak Budapest aktivizálódik, akkor általában nagyot üt egy tüntetés.
Egyszerűen arról van szó, hogy az “Orbán, takarodj!” mantrára rágörcsölő kezdeményezések már képtelenek a korábbi tömegeket mozgósítani.


Az Összefogás 2014-es leszereplése, és az újabb kétharmados Fidesz-tarolás után érezhető volt a magukat baloldalinak vallók kétségbeesése, és eleinte a pártokból kiábrándultak minden tüntetésre rámozdultak. A demokonjunktúra kitermelt egy halom egymással is versengő csoportosulást, akik azonban képtelenek voltak csábító alternatívát felmutatni, a kormányzati politika tagadására meg ráuntak az emberek és fokozatosan elmaradoztak.
Világosan látszik, hogy ha nincs érezhető eredmény vagy látható cél, akkor már a kutyát sem érdekli, hogy éppen ki akarja elkergetni Orbánékat. És ebben vastagon benne van a ''civilek” impotenciája: gyakran minősíthetetlenül rossz, unalmas beszédek, állandóan ismétlődő forgatókönyv, kiszámíthatóság, fásultság."


Részletek a hvg.hu-n.

 

(fotó: MTI)