2015
már.
30

Indulhat a nemzeti közműszolgáltatás

Írta: szerk

kozmuvekÁprilis elsején megkezdheti működését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a gázüzletágban, miután a cég hétfőn megkapta az ehhez szükséges energiahivatali engedélyt ‒ jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    

 

A fogyasztók a Főgáz ügyfélszolgálatain és a Magyar Posta egységeiben megnyitott ügyfélszolgálati pontokon tájékozódhatnak a lehetőségről. A szolgáltató váltásának helyszíneit ‒ a kijelölt postahivatalokat ‒ pedig a Főgáz és az ENKSZ honlapján teszik majd közzé, várhatóan még a héten ‒ ismertette.


     Németh Lászlóné (címképünk) beszámolt arról is, hogy következő lépésként a nemzeti közműszolgáltató az év végén, a jövő év elején jelenhet meg az áramszolgáltatásban. Harmadik lépcsőként pedig a távhőszolgáltatásban jelent majd alternatívát a cég, ennek pontos időpontját azonban egyelőre nem tudta megmondani az államtitkár.

 

MTI; fidesz.hu