2015
jan.
25

Jövőkép-alakítók

deka mtiDemokratikus Kerekasztal (DEKA) elnevezéssel társadalmi, szakpolitikai párbeszéden alapuló fórumot hoztak létre ismert baloldali közéleti szereplők vasárnap Budapesten. Céljuk, hogy más hasonló, nemzeti minimumokat kidolgozó kerekasztalokkal együtt közös jövőképet alakítsanak ki Magyarországról.

 

 


 
A DEKA első plenáris ülésének felszólalói egyebek mellett arról beszéltek, hogy a demokrácia és a köztársaság helyreállítását, új választójogi törvényt, továbbá a gyermekszegénység felszámolását, az ország anyagi javainak igazságosabb elosztását akarják elérni. Ugyanakkor többen is jelezték, hogy az általuk tervezett változtatásokról nem kívánnak tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A józsefvárosi Wesley János lelkészképző főiskola épületében tartott rendezvény előadóinak többsége annak a véleményének adott hangot: nem elég az Orbán-kormány leváltása, az elmúlt években kialakított rendszer megváltoztatására is szükség lenne. Az előadók között volt, aki szerint a DEKA-nak nem lenne szabad intézményes szervezetté válnia, más vélemény szerint egyesületet vagy pártot kellene alapítani.


A kezdeményezők - Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró - január 16-án jelentették be a kerekasztal létrehozását. Lovas Zoltán közölte, a fórumra több, a "Fidesztől balra álló" pártot is meghívtak; kifogásolta, hogy ezek közül az LMP nem reagált a felkérésre. Azt is mondta: Orbán Viktorral nem kívánnak tárgyalni, szerinte a miniszterelnöknek le kellene mondania, vagy a pártjának tavaszig félre kellene állítania őt.


A DEKA létrehozását beharangozó sajtótájékoztató előtt a kezdeményezők felhívást tettek közzé, amelyben egyebek mellett azt írták: Magyarország átfogó társadalmi, politikai, szociális és gazdasági válság küszöbén áll. Szerintük nem zárható ki, hogy a szociális feszültségek robbanásig fokozódnak, a nyomorban élők és a lecsúszó középosztály tömegei radikális megoldások híveivé szegődnek, ezért látják szükségét a változásokat előkészítő, célokat, jövőképet, nemzetiminimum-javaslatokat kidolgozó, különböző értékorientációjú kerekasztalok megalakulásának.
A DEKA több mint négyórás fóruma után délután a DEKA jövőjével, eljárási szabályaival foglalkoznak.


(MTI) (fotó: MTI)


Korrupt Orbán
Az MSZP felszólítja Orbán Viktort, hogy számoljon el vagyonával az ország nyilvánossága előtt - hangoztatta Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatón kijelentette: a miniszterelnök Magyarország első számú alkalmazottja, ezért az embereknek joguk van tudni, honnan van annyi pénze, amennyit "tisztességes munkával soha nem kereshetett meg".
A magyar emberek nem azért dolgoznak és adóznak, hogy az Orbán családot gyarapítsák - mondta, hozzátéve, a magyar embereknek joguk van tudni, hogy a kormányfő miből tudja lánya több tízmillió forintos svájci tandíját fizetni. Milyen pénzügyeket intéz Svájcban a miniszterelnök? Mekkora is valójában Orbán Viktor vagyona? - sorolta kérdéseit a szocialista képviselő.
Bangóné Borbély Ildikó szerint amíg a miniszterelnök nem számol el vagyonával, viselnie kell a korrupt jelzőt. (MTI)