2015
jan.
22

Éppen csak lazul az útdíj-rendszer

kozutÉrdemben nem lesz változás az útdíj-rendszerben, például az M0-snál sem. Az MSZP félpályás útlezárást szervez január 30-ra.

 

 

 


Visszaállítja a kormány az ingyenességet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton; az M0-s esetében nem lesz változás, ott továbbra is fizetni kell; a négy vagy annál több gyermeket nevelő családok és a mozgássérültek kedvezményt kapnak – ennyi az útdíjakat érintő módosítás lényege, amely a szerdai kormányülés után szivárgott ki a Nol.hu szerint.


Az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétől fizetős lett – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Tóbiás József elmondta, azt a bejelentést várták a kormánytól, amelyben elismeri: rossz vicc volt az útdíj bevezetése az eddig nem fizetős autópálya- és autóút-szakaszokra. Hangsúlyozta, az MSZP fenntartja korábbi álláspontját és követeli, hogy a kormány vonja vissza a társadalommal és az önkormányzatokkal sem egyeztetett, szakmailag pedig végiggondolatlan útdíjat. Mint mondta, jövő hét pénteken azért tartanak demonstrációt, mert úgy látják, segíteni kell meghozni a kormány döntését. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban azt mondta, mindenki elmondhatja a véleményét az útdíjról.

 


Tárgyalt volna a kormány az országos blokádot hirdető Büki Zoltánnal, de egy napot késtek, így március 1-jétől folyamatosan útlezárásokra lehet számítani. Büki a kabinet lemondását szeretné elérni, de kérdéses, hogy akciójának mekkora lesz a támogatottsága, s persze az is: mi történnék abban a valószínűtlen esetben, ha elérné a célját.


 


(MTI – Nol.hu)

 

Update, 01.22 17:00

Fónagy János államtitkár ma beszámolt a részletekről is.