2014
szep.
01

Új tízezressel indul a pénzcsere

ujbanko1 mtiMegújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.

 

 

 

 

Az MNB hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2014 és 2018 között  megújítja a 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és elfogadó automaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.


ujbanko2 mtiGerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a hat címletet tartalmazó bankjegysorozatból első lépésként megújított tízezer forintos 2014. szeptember 2-ától már hivatalos fizetőeszközzé válik, de 2014 decembertől jelenik meg tömegesen a forgalomban. Az új tízezresen továbbra is Szent István király látható majd, a hátoldalán marad az esztergomi látkép, de a főbb motívumok és az értékjelzés érdes felületűek, jól tapinthatóak lesznek. A mostani tízezresek is forgalomban maradnak egy ideig, bevonásukról a jegybank később dönt.
A bevezetés felveti esetleg azt, hogy belátható időn belül nem lesz az eurozóna tagja az ország. Az alelnök kérdésre elmondta: az euró bevezetésére nincs céldátum, ha a kormány majd eldönti, hogy mikor kívánja az ország az eurót bevezetni, akkor ,,a készpénzlogisztikai szakemberek" megtervezik a forgalombahozatal teendőit.


A bankjegycsere teljes költsége 15-20 milliárd forintra tehető majd, de ebből tisztán az új bankjegyek cseréje, forgalomba hozatala 6-8 milliárd forintra rúg. Az új bankjegycímletek a korábbinál jobban tapinthatók lesznek, tényleges formájukat a vakok és gyengénlátók szövetségével konzultálva alakították ki. A címletek színükben a korábbinál jobban különböznek majd, a bankjegyek továbbra is papíralapúak maradnak.

 


További részletek a Napi.hu-n.


(MTI)