2014
aug.
25

Vicc: 14 oldalas szövegen alapul a reklámadó

mediaAz atlatszo.hu közérdekű adatigénylésben megkapta, és közzétette a reklámadó bevezetését előkészítő és indokló minisztériumi anyagot. Az anyag létéről a miniszterelnök egy rádióinterjúban szólta el magát. A portál kiderítette, hogy az EMMI félmilliárdot adott Orbán focisulijának.

 

 

 

 

 

A mellékleteivel és táblázataival és előlapjával együtt, összesen 14 oldalas előkészítő és a reklámadó bevezetését indokló minisztériumi anyagról, melyről a nyilvánosság csak Orbán Viktor elszólásából értesült. (A miniszterelnök két nappal a törvénymegszavazása után a szokásos péntek reggeli rádióműsorában azt mondta: “a háttérszámítások léteznek és nyilvánosak is“, sőt, azt is állította, hogy a szükséges szakmai egyeztetések is megtörténtek.)


A portál ezért közérdekű adatigénylést adott be a Miniszterelnökségre június 13-án, kérvén a háttérszámításokról szóló anyagot. Az adatigénylésre egy hónappal és egy nappal a törvényileg előírt válaszadási határidő letelte után azzal válaszoltak, hogy az adatigénylés címzettje a Nemzetgazdasági Minisztérium, és oda továbbították a kérést. (Ami azért furcsa az Átlátszó szerint, mert a törvényt L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyújtotta be a parlamentben.) Amire újabb, közel egy hónap elteltével, augusztus 22-én meg is érkezett az Átlátszóhoz.


Mint összegzésképpen írják, ,,sehol a világon nincs olyan reklámadó, mint amit nálunk kitaláltak. A hazai becslést a 2012-es társasági adóbevallásokból veszik, ami viszont az árbevételt tartalmazza, így le is szögezi a tanulmány, hogy “a társasági adóbevallások adatai alapján nincs mód annak meghatározására, hogy az árbevételből mekkora összeget tesz ki a reklám-közzétételből eredő nettó árbevétel.
A tanulmány szerint a várható magyar költségvetési bevétel először 2015-ben kb. 10 milliárd forint lesz. Ebből lett az, hogy már 2014-ben is kell fizetni, és a becsült bevétel már csak 7-8 milliárd forint".


A lap azt is kiderítette, hogy félmilliárddal támogatta a felcsúti akadémiát az EMMI 2013-ban.