2013
feb.
07

„A tulajdonosok egyike sem offshore cég!”

internetA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) napokban vitatott pályázatán nyertes vállalkozások egyike sem offshore cég, a tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek - közölte a projektgazda EQNet Zrt.


A privatkopo.hu a hétvégén azt írta: az NFÜ egyik, szélessávú körzethálózati fejlesztések címén kiírt pályázatán a 20 milliárdos összegből 12,5 milliárd forintot öt olyan cég nyert el, amelyet ugyanazon a napon hoztak létre, jegyzett tőkéjük megegyezik, a székhelyük címe azonos, továbbá átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is. Két cégben közvetve érdekelt egy olyan zrt. is, amelynek a felügyelőbizottságában benne van Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő – tették hozzá.


Az EQNet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte: a pályázaton induló fejlesztési vállalkozásokkal szemben szigorú szakmai, pénzügyi követelményeket támasztottak. Az NFÜ fejlesztési pályázatának nyertesei, köztük az EQNet és partnerei által a fejlesztések megvalósítására létrehozott öt projektcég Magyarországon bejegyzett és hazai tulajdonosok kezében lévő vállalkozás.

 

A projektcégek tulajdonosai Magyarországon bejegyzett, több mint tízéves szélessávú távközlési tapasztalattal rendelkező, Magyarországon adózó, lejárt adótartozással nem rendelkező és Magyarországon munkalehetőséget teremtő vállalkozások. „Az egyik tulajdonosban közvetett módon tulajdonnal bír a Ciprusi Köztársaság nemzeti távközlési vállalata, Európa egyik legfejlettebb, a pályázókat technológiai ismeretekkel támogató távközlési szolgáltatójának befektető cége. (…) A tulajdonosok egyike sem offshore cég – írta az EQNet. – Az EQNet Zrt., az Enternet 2001 Kft. és a Rubicom Zrt. által létrehozott öt vállalkozás (projektcégek) és alapítóik a pályázati felhívás minden követelményének megfelelnek. Az azonos céllal – emiatt értelemszerűen azonos napon létrehozott és azonos budapesti címre bejegyzett – projektcégek szakmailag és pénzügyileg magas színvonalú pályázataikkal a megpályázott kistérségek többségére elnyerték a fejlesztés lehetőségét. Háromszáz ellátatlan, valamint mintegy kétszáz, az új optikai vezetékek által érintett további település számára viszik el a projektcégek a digitális felzárkózás lehetőségét".

 


Tisztázni!
Seszták Miklós hétfőn és kedden is közleményben utasította vissza az őt ért vádakat. A kormánypárti politikus szerint a személyét érintő nyilatkozatok elferdítik a tényeket, 2012 májusa óta ugyanis semmilyen kapcsolata nem volt sem azzal a gazdasági társasággal, ahol felügyelőbizottsági tag volt, sem a többi említettel.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a pályázati ügyben az ügyészséghez és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak. Másnap már betekintést is kértek a kifogásolt NFÜ-pályázatba.
Az LMP olyan bizottság felállítását kezdeményezte, amely azt vizsgálná, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban az NFÜ milyen tisztázatlan vagy offshore tulajdonosi hátterű cégekkel kötött szerződést – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor országgyűlési képviselő.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján tette fel a kérdést, hogy Fidesz-KDNP hogyan viszonyul az ügyhöz, és ezután „megszabadul-e" Seszták Miklóstól. Majd szerdai közleményében az MSZP arra szólította fel a KDNP-s képviselőt, hogy vagy „adjon hitelt érdemlő" magyarázatot az NFÜ pályázataival kapcsolatban felmerült kérdésekre, vagy mondjon le.


(MTI)