2013
jan.
31

Folytatása hamarosan következik...

lmp logoEgyelőre nem egyezett meg egymással, ezért a jövő héten folytatja a csütörtökön megkezdett megbeszélést az LMP és a Párbeszéd Magyarországért Platform. Ezt a párt választmányi szóvivője Heltai László és a platformot képviselő Karácsony Gergely is megerősítette.


Első körben nem tudott megegyezni az elválásról és a frakció sorsáról az LMP és a Párbeszéd-platform. Heltai László mindössze annyit mondott, hogy a csütörtöki ülésen átbeszélték a lehetőségeket, de részleteket a tárgyalások végéig nem akart közölni. Hasonlóképpen fogalmazott Karácsony Gergely is. Mindketten hangsúlyozták, egyik fél sem számított arra, hogy csütörtökön már feltétlenül megállapodásra jutnak, ezért a jövő héten folytatják a megbeszéléseket.


A csütörtöki tárgyaláson az LMP-t Schiffer András frakcióvezető, valamint Szél Bernadett és Mile Lajos képviselte. Az országos választmányból Heltai László, az országos politikai tanács elnökségéből pedig Vida Attila került be a delegációba, amelynek hatodik tagja a frakcióvezető által felkért tárgyaló, Meszerics Tamás. A Párbeszéd Magyarországért Platform részéről a megbeszélésen Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, valamint Sipos Péter XII. kerületi önkormányzati képviselő vett részt.


A párt kongresszusa szombaton úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Vasárnap a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek és új pártot alapítanak. A platform képviselői hangsúlyozták, hogy szeretnék, ha egyben maradna a parlamenti frakció, ezért tárgyalásokat kezdenek az LMP-ben maradókkal. Ugyanakkor a párton belül egyre erősebbek az olyan hangok, hogy a renegátok adják vissza képviselői mandátumukat.


(MTI)