2013
jan.
27

Közmunkások: irány a jachtklub?

kozmunkaCinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap.


A Belügyminisztérium 50 millió forintos keretösszegből írt ki pályázati felhívást közmunkás családok nyaraltatására. Nyakó István cinikusnak nevezte, hogy miközben a téli hónapokban nincs közmunka vidéken, a pályázat benyújtási határideje március 20.
A szocialista képviselő visszautasította, hogy a közmunkából élőknek interneten keresztül kell jelentkezniük, az utazási költségeket pedig maguknak kell viselniük. Ugyancsak cinikusnak tartja a politikus, hogy miközben az érintett családok a közüzemi számláikat sem tudják fizetni, egyebek mellett a tihanyi jachtklubban kínálnak nekik üdülési lehetőséget. Álláspontja szerint a szobákban lévő minibárok használata a teljes fizetésüket elviheti. Nyakó István visszautasította azt is, hogy az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.


A sajtótájékoztatón Kordás László, a napokban bejegyzett és több mint 4 ezer tagot számláló Közmunkás Szakszervezet főtitkára elmondta: csatlakoznak az éhségmenetekhez, amelyek az ország nyolc megyéjéből indulnak és február 11-ére érnek a fővárosi Kossuth térre, ahol demonstrációt tartanak. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem alamizsnát és segélyt kértek, mégis cinikus választ kaptak a kormányzattól. A kormány szerinte pusztán kommunikációs problémának tekinti a szegénységet.


(MTI)