2013
jan.
19

Három mellette, egy ellene

kezfogoMegállapodott péntek este az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában eddig részt vevő négy szakszervezet közül három tömörülés a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem írja alá az egyezséget.


Balog Zoltán szakminiszter a több mint háromórás tárgyalás után azt mondta: megszületett a megállapodás, rögzítették a kereteket, amelyekben a jövőbeni együttműködést elképzelik. A mintegy ötoldalas megállapodást jövő kedden írják alá, meghatározva, hogy a szakszervezetek milyen szerepet játszhatnak az iskolarendszer állami fenntartásba vételének folyamatában, ellenőrzésében, szabályozásában, és azt is, hogyan képzelik el a bérek rendezését. A megállapodást nyilvánosságra fogják hozni, ígérte a tárca vezetője.
A sztrájkbizottságban részt vevő szakszervezetek közül a miniszter a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ), a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezetével állapodott meg.


Galló Istvánné, a PSZ elnöke úgy összegzett a tárgyalásokról, hogy mindkét fél engedett, és olyan garanciát kaptak, amely védeni, őrizni fogja több tízezer pedagógus álláshelyét. Kiemelte: ha a megállapodást összevetik a sztrájkbizottság eredeti követeléseivel, látható, hogy az ott szereplő követelések szó szerint nem találhatók meg. A közoktatás átalakítását, az állami fenntartásba vételt ilyen módon soha nem tudták támogatni, ahogy az életpályamodell kormány által javasolt változatát sem.
– Olyan helyzet állt azonban elő, hogy mérlegelni kellett, és mivel ezeket a kérdéseket befolyásolni, más irányba terelni nem volt lehetőségük, javításukra viszont van mód, ezért döntöttek végül az aláírás mellett – mondta. Szerinte a megállapodás tartalma és szelleme arra irányul, hogy az oktatásban zajló folyamatokban a szakszervezetek részt vehetnek minden szinten, és érvényesíthetik jogszabályi lehetőségeiket.


– A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kilép a pedagógusok sztrájkbizottságából és önálló sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi – jelentette be a tömörülés elnöke péntek este, jelezve, ha nem sikerül megegyezniük, február második felére meghirdetik a sztrájkot.
Mendrey László elnök szerint semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében, és nem történtek konkrét lépések az életpályamodell átalakítására, a munkateher növelésével együtt járó béremeléssel kapcsolatban. A megállapodás csupán azt tartalmazza utóbbi kapcsán, hogy törekszik a kormány e kettő együttes életbe léptetésére. Ez azonban nem elfogadható, szögezte le.
Elismerte, azzal, hogy a PDSZ ezzel egyedül maradt, nehezebb helyzetbe kerül, de szerinte ezt uralni tudják majd. Arról, hogy hányan vehetnek részt egy esetleges munkabeszüntetésben, azt mondta: a sztrájkot nem a szakszervezetek tagjainak hirdetik meg, hanem a pedagógusok, a közoktatásban dolgozók számára. Kitért arra, tudnak arról, hogy „sokan elkeseredettek", és szakszervezeti tagságtól függetlenül támogatják ezt a gondolatot.


(MTI)