2013
jan.
17

Értékelés: ámokfutás helyett mást

bajnai gordon origoA Haza és Haladás Egyesület vezetője február elején tart értékelő beszédet. Állítólag Bajnai Gordonéknál zavart okozott a Fidesz egyik döntése.


Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választási mozgalom társalapítója csütörtökön Debrecenben tartott fórumot. A volt kormányfőt az Aranybika szálló előtt néhány tüntető fogadta, míg a szállodában rendezett fórumon több százan vastapssal köszöntötték.
Mint mondta, február 9-én Budapesten a Millenáris parkban az Együtt 2014 három alapító szervezete közös szezonnyitó nagygyűlést tart, ahol támogatóikkal együtt értékelik az ország helyzetét, hogyan lehet leváltani a mostani rezsimet, s visszahozni a jó kormányzást a politikai ámokfutás helyett.


A Magyar Nemzet minapi információi szerint Bajnai Gordonnak már kétszer is el kellett halasztania a Millenáris Parkba tervezett évértékelő beszédét, mert komoly stratégiai zavart okozott a Fidesz választási feliratkozást „elengedő” január eleji döntése. A lap úgy tudja, hogy Bajnaiék arra számítottak, hogy a Fidesz az Alkotmánybíróság döntése ellenére is bevezeti a választási regisztrációt, a volt kormányfő pedig ennek fényében írta meg beszédét. A lap szerint február 3-a lett volna a beszéd, de a zavar miatt halasztották 9-re.

 


Elbocsátások jöhetnek
Bajnai Gordon szerint az ő kormánya idején 98 ezer forint bruttó jövedelemből 75 ezer forint maradt a borítékban, ma az ugyanilyen összegű minimálbérből 64 ezer forint a nettó jövedelem. A vállalkozások számára drámaian megdrágították a minimálbért, aminek következményeként 50 ezer munkahely szűnik meg a következő két évben. Sürgette a minimálbért terhelő adók csökkentését, az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetését.

Matolcsynak menni kell
Az MSZP szerint a kormány gazdasági és költségvetési politikája 2013-ban két hét alatt vereséget szenvedett, ezért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek le kellene mondania. Egyrészt kérdésessé vált az útdíjtender ügye, ami miatt idén biztosan nem lehet útdíjból 75 milliárdot beszedni. Emellett szerinte kérdéses a kiskereskedelem pénztárgépeinek ellenőrzéséből remélt többletjövedelem, valamint nem valószínű az sem, hogy 0,9 százalékos lesz a gazdasági növekedés, így kevesebb áfa és illeték folyik be majd a költségvetésbe.


 
(MTI) (fotó: Orgio)