2013
jan.
17

Végzetes csapás a kis trafikokra

cigaretta frisshir.netÚj termékekkel bővülhet a nemzeti dohányboltok palettája. Ami azt jelenti, hogy a mostani kis trafikok a nyártól akár le is húzhatják a rolót.


A hatályos törvényi előírásoknak megfelelően az új dohányboltokban dohánytermékek, dohányterméket kiegészítő termékek és szerencsejáték termékek forgalmazhatóak ez év július 1-jétől, de a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azt javasolja, hogy e termékek mellé hírlap, ásványvíz, égetett szesz, kávé, energiaital és üdítő is kerülhessen a polcokra.


A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírását és a beérkező pályázatok kezelését, valamint a koncessziós szerződések megkötését a miniszter a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közreműködésével bonyolítja le. A jogosultság elnyeréséhez koncessziós pályázaton kell részt venni, amelynek anyagát december 15-én tette közzé a magyar állam és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.


Szakértő elemzők szerint a koncessziós díjak és dohányboltok induló készletének feltöltése akkora, több százezres beruházást igényelne, hogy azt egy egyszerű vállalkozó önerőből képtelen teljesíteni. Így maradnak a tőkeerős boltok vagy bolthálózatok, amelyek gond nélkül belevághatnak az üzletektől elkülönülő kis boltok kialakításba.
Az új termékek forgalmazása pedig azt jelentheti, hogy a most működő, szintén ilyen árukat forgalmazó kis trafikok élete ellehetetlenül. Akár le is húzhatják a rolót.


(MTI – 10kerkult.hu) (fotó: frisshirek.hu)