2017
feb.
05

Mentorprogramot indított a Meló-Diák

Írta: szerk

melodiak logo1A Meló-Diák nemrég indult mentorprogramjában a részt vevő fiatalokat munkájuk közben elképzeléseiknek és képességeiknek megfelelően segíti mentoruk – mondta Marosi László, az iskolaszövetkezet vezérigazgatója az M1 vasárnapi műsorában.

    

 

Ha egy diák szeretne résztvenni a programban, a honlapon történő regisztráció után ki kell töltenie egy önismereti kérdőívet, amelynek része a 22 kompetenciát mérő teszt is. A kérdőív alapján javaslatokat tesznek a diáknak, hogy mely területeken kellene fejlődnie az általa kívánt munkakörhöz, és ennek megfelelő diákmunkahelyet is ajánlanak neki. A mentor pedig az így összeállított profil ismeretében segíthet a diáknak céljai elérésében – hangsúlyozta.


    – Aki már tudja, mi szeretne lenni, a diákmunka alatt kipróbálhatja magát a gyakorlatban, akinek pedig még nincs konkrét elképzelése, annak tulajdonságai, képességei alapján tesznek javaslatokat – foglalta össze a program lényegét Marosi László.
    A munkaerőpiacra lépéskor a fiatalok így több száz óra, céljaiknak megfelelő gyakorlattal rendelkeznek majd, ráadásul a diákmunka alatt szerzett, illetve fejlesztett képességekről oklevelet is kapnak, ami a munkára jelentkezéskor sokat számíthat.



MTI