2016
dec.
06

New Yorkban győzött a magyar virtuóz

Írta: szerk

wendlerWendler Enikő fuvolista, a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató második szériájának versenyzője lett az abszolút győztese a VIVO International Music Competition elnevezésű megmérettetésnek New Yorkban – közölte a produkció hétfőn az MTI-vel.

    

 

Az összegzés felidézi, hogy az ifjú fuvolista november 20-án korcsoportgyőztesként jutott tovább a döntőbe, ezt követően magyar idő szerint hétfő hajnalban a zenei verseny történetében első európaiként elnyerte a fődíjat. 


    Wendler Enikő 9 évesen kezdett fuvolázni Marosné Kovács Tünde növendékeként Győrben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumában Romos Zsolt tanítványa. 2016-ban felvételt nyert a bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, ahol zenei fejlődését Esther Auch és Doris Nicoletti professzorok irányítják.


    A Virtuózok 16 éves versenyzője Magyarországon legközelebb a Boldog Új Évet Virtuózok! koncertjén lesz hallható 2017. január 1-jén a Zeneakadémián – közölte a produkció.

 
MTI;   fotó: nava.hu