Ünnep földön, vizen, levegőben
Koncertekkel, légi- és vízi parádéval, néptánc előadásokkal és különböző családi programokkal várják a látogatókat a nemzeti ünnep alkalmából augusztus 19-én és 20-án Budapesten.
Az ünnepi események augusztus 19-én délben kezdődnek, ekkor nyílik meg a Magyar ízek utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között, ahol magyar termékekkel várják a látogatókat másnap estig. A látogatók itt a többi között Magyarország tortáját és Magyarország cukormentes tortáját is megkóstolhatják a különféle sajtkülönlegességek és ízletes kenyerek mellett. A Magyar ízek utcája bevételének 20 százalékát a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány kapja.
Vasárnap este 20 órától a Clark Ádám téren a Keresztes Ildikó Band, Mókus és a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam lép fel, a Bem téren Odett, a The Silver Shine és a Mystery Gang koncertje szórakoztatja a közönséget.
Augusztus 20-án reggel 8 óra 30 perckor a Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót, majd felavatják a frissen végzett honvédtiszteket.
Délelőtt 10 órakor a Duna felett és a Dunán vízi és légi parádéval folytatódnak a programok az Erzsébet híd és Margit híd között: egyebek mellett Illés Tamás advanced európai- és világbajnoki ezüstérmes pilóta műrepülő-bemutatóját tekinthetik meg a nézők, Veres Zoltán advanced műrepülő Európa-bajnok egy Szu-29-es géppel igyekszik elkápráztatni a közönséget, az ejtőernyősök pedig a legendás Li-2-es gépből ugranak - olvasható a www.augusztus20.kormany.hu oldalon.
A Clark Ádám téren 11 órától családi programok szórakoztatják a közönséget: a Vitéz László-bábelőadás és a Szekér Színház műsora mellett a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes és a Kedves Banda szabadtéri néptánc-előadása, a Hot Jazz Band, Bársony Bálint és a Sunshine Love koncertje is várja az érdeklődőket. A Bem téren a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett és a Pénzügyőr Zenekar játszik.
A Parlamentben nyílt napot tartanak, a látogatók 13 és 20 óra között ingyenesen megtekinthetik a kupolatermet, a Szent Koronát és a díszlépcsőházat. A Clark Ádám téren 15 órától lesz az ökumenikus kenyéráldás, majd elindul az aratómenet a Lánchídon át a Szent István-bazilikáig, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezeti, majd a Szent Jobb körmenet 18 órakor indul a Szent István térről. A Parlamentben ezen a napon adják át a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje kitüntetéseket és a Külhoni Magyarságért díjakat is.
A tűzijátékot 21 órától tekinthetik meg az érdeklődők. A rakétákat négy helyszínről indítják: az elsődleges kilövési terület a Dunán állomásozó három uszály, amelyekből kettő a Margit híd és a Lánchíd között, egy pedig a Vigadó téri kikötővel szemben horgonyoz. A negyedik kilövési pont a Lánchíd.
(MTI)
Kőbánya

Magyar kutya lett a világ legszebbje
2013.05.20. | Szerk.
A Bottom Shaker My Secret nevű óangol juhászkutya lett a budapesti Kutya Világkiállítás első helyezettje. A magyar kutya hetven ország tizennyolcezer nevező állata közül bizonyult a legszebbnek – adta hírül tegnap...
Művelődés

Mintha közöttük lennénk …
2013.05.18. | Oszvald György
Koffán Tamás fotográfus Közelből című kiállítása nyílt meg a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ galériájában május 10-én. A kiállítás a galéria embert középpontba állító mottójának soron következő megvalósítása.
Budapest

A fővárosházáé lesz a Margitsziget
2013.05.18. | Szerk.
A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülne a Margitsziget Navracsics Tibor javaslata szerint; a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken nyújtotta be a vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek.
Magyarország

Nyugdíjpótlék nélkül a III/III-as ügynök…
2013.05.20. | Oszvald György
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.
Suli

MPK avagy a Mussolini-modell
2013.05.17. | Szerk.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Történelemtanárok Egylete (TTE) és a Magyartanárok Egyesülete (ME) közösen tiltakozott a Magyar Pedagógus Kar (MPK) tervezett létrehozása ellen pénteken a fővárosban. A PDSZ petíciót...
Sport

Lenyugtatták az ideges bajnokot
2013.05.20. |
Nem vette túlságosan komolyan a bajnokavatás utáni meccsét a Győri ETO FC, vasárnap Kispesten a B-csapatát küldte pályára. Ez cseppet sem zavarta a Honvédot, olykor oktatófilmbe illő módon győzött. Az...






