• Vizuális és gasztronómiai élmények a piacon

    Vizuális és gasztronómiai élmények a piacon

    A budapesti Lehel Csarnokot látogatta meg a több betegszervezet tagjaiból verbuválódott lelkes csapat március 22-én. A szervezést, az előkészítést az Érrehab Alapítvány elnöke, Kiss Judit végezte. A látogatást a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. Vezérigazgatóság Ügyfélszolgálati vezetősége tette lehetővé. Bővebben...
  • Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában

    Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában

    Igen, valóban egy teljes díszbe öltözött huszár látogatta meg a Kőbányai Mászóka Óvoda gyerekeit. Igaz, nem véletlenül. Bobory Gyula, az óvoda igazgatóhelyettese ötletét, miszerint a március 15-ei ünnepet kicsit más oldalról is lássák az ovisok, és egyedi élményben legyen részük, némi utána járással sikerült „tető alá” hozni. Bővebben...
  • 1
  • 2
Napi kiemelt
2012
nov.
16

Minden nap van egy öröm

Írta: Oszvald György

408-leadBudapestért-díjjal tüntették ki Nagy Zoltánt, a kőbányai Komplex általános iskola igazgatóját. A Fővárosi Közgyűlés határozatát dr. György István főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján már korábban elfogadta a testület, az ünnepélyes aktusra november 17-én került sor a Városháza dísztermében. Ez alkalomból a 10kerkult.hu egy hosszabb írásban mutatja be Nagy Zoltánt.

  

Igazság szerint, az eddigi találkozásaink Nagy Zoltán igazgató-tanár úrral mindig arról szóltak, hogy az iskola, a gyerekek, a munkatársak, hogy milyen jó dolog egy intézményen belül tudni azt a hatalmas erőt, amit a tanulásukban akadályozott gyerekektől kezdve a logopédiai tagozatig kilenc féle szintet ölel át. Most is, a beszélgetésünk kezdetén egy hatalmas albumot tesz elém, belelapoz és félős szerénységgel a hangjában, nehogy valamiféle rigorózus embernek tartsam, mutatja:

– Nézze! Ezeket a cikkeket írták rólunk, az iskoláról, s kivágtam, beragasztottam, évekre visszamenőleg. A maga cikkei is itt vannak. (Már megint az iskola, tudósítások tolerancia napról, karácsonyról… Nagy Zoltán pedig sehol. Vagy, ha mégis, hát néhány gondolatot mondott csak az adott helyzetben! – OGY.)

 

Múltidézés


Meg is említem, hiányolom őt, az igazgatót, aki sok-sok éve irányítja ezt a nevelői testületet. Éppen hogy csak megszáradt a tinta a Budapestért-díj oklevélen, illő lenne hát most róla, Nagy Zoltánról beszélni! (Úgysem tudjuk kikerülni az iskolát, hiszen ez az élete. Azért mégis…)

De nem erőltetem a témát, Zoli bátyám lapozgat még, s közben megjegyzi.

– Apám volt ilyen, rengeteget írt annak idején, amikor elment nyugdíjba, hatvantól nyolcvan éves koráig. Az akkori Salgótarjáni Múzeum honismereti pályázatát kétszer is megnyerte. Az egyik kis könyve a Losonci Teológiai Főiskolának a története volt 1932-től a bezárásig, a másik pedig Gyökerek címmel megjelent könyve, amely a diósjenői református egyházközség történetét  dolgozta fel. Ez is aranyérmes lett. No, hát minden, ami ezekhez kellett, jegyzetek, képek, cikkek, így voltak lefűzve, ahogy most én mutogatom a múltat. Talán tőle örököltem ezt a szokást, ezt a hajlamot.

   NZ 105aA „múltidézés” adta az apropót, hogy rákérdezzek: milyen gyerekkori élmények, hatások kellettek ahhoz, hogy gyógypedagógus legyen? Meg is említem, a srácok gyerekkori álmait, „Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” vagy legfeljebb mozdonyvezetők, akartak lenni, anno.

– Na, hát ezen mulatni fog! De ki ne nevessen! Gyerekkoromban hálókocsi kalauz akartam lenni, egészen gimnazista koromig.

 

Ez meglehetősen távol áll a tanári pályától…

– Igaz, de kalauz sem lettem.

 

Az édesapját már említette, az imént. Ez motiválta volna?

– Amikor gimnazista voltam, apám Diósjenőre került. Tudni illik, apám református lelkész volt, a Losonci Teológiai Főiskolán végzett. Elnézését kérem, de egy kicsit hosszabban mesélek a gyerekkoromról, a családról.

 

Örömmel hallgattam a nacionálét, s higgyék el, kedves olvasók, nagyon sok érdekes dolgot tudtam meg! Nagy Zoltán családja Révkomáromból (Szlovákia) származott el. 1948-ban áttelepítettek őket Magyarországra.  

– Öregapám építész volt, apámék heten voltak testvérek, és úgy gondolta, mindegyik gyerekének azt adja ajándékba, hogy egy házat épít Révkomáromban. Ebből hatot átvettek, amikor az áttelepítés volt, illetve, mert ezt nem szabad így mondani, mert mi a lakosságcsere alanyai voltunk. Adtak helyette mást – idézi a hajdanvolt eseményeket.

 

A lakosságcsere lutri volt: nem lehetett tudni, kinek hol lesz az új otthona. Ők este bepakoltak a marhavagonba, s reggel a Ferencvárosi pályaudvaron találták magunkat. Nagy Zoltán nagyapja időközben meghalt, nagyanyja és édesapja Isaszegre kerültek. Mint lelkész, a háború után nem sok mindent tudott csinálni Isaszegen. De elkezdett egy templomot építeni 1947-ben, s kitalálta, hogy az isaszegi csata századik évfordulójára, 1949-ben kell átadni.  Úgy lett, s ma is abban tartják az istentiszteleteket. Itt Nagy Zoltán megjegyezte, visszautalva az iskoláról szóló újságkivágásokra, hogy apja levelezését is ugyanúgy összegyűjtötte.   

 

Pályakezdés

 

Aztán ugrott egy nagyot az időben visszatért Diósjenőhöz.

– Átadták Isaszegen a templomot, nagyon kevés volt a lélekszám, állami fizetés nem volt, nem lehetett megélni, anyám, mint tanítónő száz forintot keresett, apámnak hol semmi, hol alig valami jutott. 1951-ben elkerültünk Hévízgyörkre, ahol egy nagyobb gyülekezet volt. 1959-ben költöztünk Diósjenőre. Na, itt kezdődik az én szakmám, az én történetem.

 

   tolerance 065– Diósjenő egy kis börzsönyi falu és a falu felett van egy kastély, a Gavozsdiai Sváb Sándornak 1906-ban épült díszes, romantikus, eklektikus stílusú uradalmi kastélya. Annak idején divat volt, hogy az efféle kastélyokban helyezték el a gyógypedagógiás gyerekeket. Ez itt nem a megyéhez, hanem a fővároshoz tartozott és apámnak a baráti köre úgy alakult a faluban, hogy összejártak az orvos, a tanító, a Végh Laci bácsi (Végh Józsefnek, akit személyesen is ismerek, a Rétsági Művelődési Központ igazgatójának az édesapja – kiemelés tőlem, O.Gy.), akit nagyon szerettem. Belekerült ebbe a körbe a kastély igazgatója, Gyócsi Jóska bácsi is. Neki pedig nagynevű, híres gyógypedagógusok voltak az évfolyamtársai. Sokat jártunk kirándulni és én, mire leérettségiztem, szinte belenőttem ebbe a gyógypedagógiai környezetbe. Az érettségi után éppen ezért Gyócsi Jóska bácsi azt kérdezte, mi lenne, ha nem a normál tanári főiskolára adnám be a jelentkezésemet, hanem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára? Nem volt ellenemre, éppen azért, mert kialakult bennem a beteg gyerekek iránti vonzódás. Fel is vettek 1964-ben, és négy év alatt el is végeztem. Az akkori rend szerint, mint előfelvételis katona, kilenc hónapot Balassagyarmaton töltöttem, akkor kisegítő iskolának nevezték, s egy tanévet végig tanítottam az egyik osztályban.

 


Pedagógusi karrier


Hallgattunk egy sort, ittam egy korty kávét, Zoli bátyám arrébb tette az újságkivágásokat, majd szinte magának jegyezte meg:

– Van abban valami sorsszerű, hogy a szüleim – éppen a hivatásuk miatt – mindig odafigyeltek a beteg, elesett gyermekekre. Például rendszeresen segítették az őrbottyáni református szeretet otthont vagy egy gödöllői árvaházat támogattak. Mentem velük, amikor kicsi gyerek voltam, s ha például sok alma termett, néhány kilót én is vittem az árvaházba.

 

   tolerance 092Igaz, Zoli bátyám jelezte, kicsit hosszú lesz a családi bevezető, de nem így van. Ha ezeket nem meséli el, nehezen érthető meg az indíttatás, azon gondolkodásmód, szokásrendszer átvétele, amit a folklór egyszerűen átöröklésnek nevez.

 

Elég volt-e a gyógypedagógusi végzettség ahhoz, hogy a sokféle hátránnyal küzdő gyerekekkel sokféleképpen tudjon foglalkozni?

– Elvileg igen de … Az alapvégzettségem az értelmi fogyatékosokkal való foglalkozásra jogosított fel, de elvégeztem a vak szakot, majd a logopédusi végzettséget is szereztem.

 

A gyakorlatot pedig, gondolom, mert korábban erre történt utalás, itt, a Gém utcában szerezte meg.

– Igen, annak idején, amikor 1968-ban végeztem, a Gém utca, ahol most is dolgozom, a Gyógypedagógiai Főiskola gyakorló iskolája volt. Selmeczi László volt az igazgató. Valójában e napig ennek az intézménynek csak két igazgatója volt: ő 1956-tól ’84-ig és én 1985-től a mai napig. A főiskolán megismert bennünket és egyik társammal még ő hívott ide tanítani. Persze, amíg igazgató lettem, végigjártam a szamárlétrát. A Gém utcai kisegítő iskola az enyhe fokú értelmi fogyatékosoknak volt az általános iskolája. Délelőtt a jobb képességűeknek volt tanítás, de délután jött a „tropa” osztály, azaz, a problémásabb, nehezebben kezelhető gyerekek. Nem véletlenül kerültünk ebbe az osztályba közvetlenül a főiskola után! Ez összevont csoport volt, s annak ellenére, hogy nagyon kemény „gyerekek” is jártak ide, nagyon szerettem őket. Öt évig ezt csináltam, s megedződtem az első két évben. Szakmailag is változott a helyzet, az egy tanítós gyógypedagógiai modellt (egy osztályban egy tanító, hogy tudjanak a gyerekek kötődni) felváltotta szakos tanár. Mivel mindig is vonzódtam a biológiához, Selmeczi igazgató úr azt javasolta, foglalkozzam ezzel. Így beiratkoztam a szegedi egyetemre, s két év alatt elvégeztem a normál kiegészítő biológia szakot. Ezután kerültem át a délelőtt járó gyakorló osztályokhoz, s megkaptam a gyakorlóvezető tanári kinevezésemet a gyógypedagógiai főiskolára. Ekkor voltam úgy harminc éves, s viszonylag fiatalon lehettem a főiskolán gyakorlatvezető tanár. És a pedagógiai karrierhez tartozik, hogy mielőtt igazgató lettem, helyettesként dolgoztam, s elvégeztem a magasabb beosztáshoz szükséges vezetőképzőt is. A rendszerváltás után ehhez még hozzájött a pedagógus szakvizsga is.

 

Különös ember különös hobbival


   game 371Maradt-e valami az egykori álomból, hogy hálókocsi-kalauz legyen? Ezt azért kérdem, mert hírlik, fejből tudja a vasúti menetrendet és nagyon szeret utazni…

– Hát ezt meg honnan tudja? De így igaz, s ha nagyon akarom, akár az is lehet az alapja. Igen. De szakmailag is lehet közelíteni. Az autistáknál fordul elő, hogy egy részképességük fejlett. Rólam el lehet mondani, hogy autisztikus tünetekkel rendelkező ember vagyok. Ugyanis, annyira szerettem és szeretem a menetrendeket, annyira nyitott vagyok rájuk, hogy rendkívül könnyen tudtam memorizálni az egyes vonalakat, az állomások sorrendjét. 1959-től a Magyarországon megjelenő összes MÁV menetrend megvan. A főiskolán fél év alatt, az akkori MÁV menetrendet megtanultam. Jöttek hozzám a vidékiek, hogy például, mondjam már el a 80-as vonal állomásait! És akkor soroltam Budapesttől Szolnokig. Minden este ezzel foglalkoztam, fél órát gyakoroltam. De ahogy telt az idő, más dolgaim lettek, az érdeklődés kopott, s mára csak olyan 70 százalékos biztonsággal tudnék elmondani egy vonalat. És ugye, elég sok vonal meg is szűnt, ezeket törölni kellene…

 

Hogyan jön a képbe a repülés, meg az utazás?

– Ez eléggé egyszerű. A rendszerváltás környékén elkezdtem érdeklődni a légitársaságok iránt. A MALÉV viszonylag egyszerű volt, kevés, mintegy negyven országba volt járata. Nehezebben lehetett megjegyezni a Lufthansa járatait, a csúcsot pedig a British Airways jelentette Európában. Az idők során nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki velük és sokat is utaztam a járataikon.

 

Igaz, hogy eljutott az Északi-sarkra is?

– Félig, mert nem a mágneses póluson voltam, csak a sarkkörön túl, az északi fokig jutottam el. Ez a North Cape. Erről megvan a diplomám is. De ez, ha turista szempontból nézzük, majdnem azonosítható. Két éve Tibetben is jártam, ezt óriási dolognak tartom, hiszen ez egy eléggé zárt és nehezen megközelíthető világ. Sok nyűg volt a kínai hatóságokkal. Nem tagadom, volt helyi segítségem, Jankovich Tiborral konzultáltam a teendőkről. Odafelé repülővel mentem Kínából, vissza pedig az új, hat éve átadott kínai vasúttal jöttem, így kiélhettem a vonatozási mániámat is. De, ha nyugdíjas leszek, már megvan a tervem, az Antarktiszra fogok utazni. Elárulom, már szervezem az utazást.

 

Hány országban járt az utazásai során?

– A világon jelenleg 198 ország van, én 106-ban jártam. Sok élményem van, ezek közül egyet elmondok. Amikor Dél-Afrikában jártam, Cape Townban eltört a lábujjam a tengernél, s így vezettem vissza 1600 kilométert Johannesburgba. Amikor hazajöttem hetek múltán, elmentem orvoshoz. Kiderült, hogy a törés kezdett gyógyulni, s úgy döntöttem, ne törjék el, hogy a helyére kerüljön. A mai napig a rosszul összeforrt csonttal élek.

 

Az apró örömök világa


Arra kértem, bár szinte azonnal rájöttem, butaság, hogy emeljen ki egy-két olyan esetet a negyven éves pedagógusi pályából, amik valamiért különösen nagy örömöt okoztak neki.

– Nincs ilyen, mondta. Minden nap öröm! Nincs nagy öröm. Sok kis apró öröm van. Egy-egy megnyilvánulás, sokszor csak egy pillantás, egy ártatlan mondat. Egyik gyerekünk majd egy éves bénaság után a sok-sok gondozás után először bottal tudott menni, majd megtörtént a „csoda” is: két lépést tudott bot nélkül is megtenni. És azóta is fejlődik. Kell ettől nagyobb öröm?

 

   toler 118A fájós lábujjáról eszébe jut egy történet. Még fájt a lába ujja, nehéz volt cipőt viselnie. Az egyik dákja azt javasolta, cserélje meg a bal és jobb lábas cipőket, mert úgy nem nyomja az ív a lábujját, s máris az iskolában vagyunk. Újra ott.

– Higgye el, rengeteget lehet tanulni tőlük, legfőként szeretetet. Talán, mert ez hiányzik nekik a legjobban…

 

A tűnődés pár pillanata után feljebb csúszik a széken, s meglepő dolgot mond. A pályafutása eddigi negyvennégy évében nem dolgozott. És azonnal magyarázza is, megelőzve a belőlem kitörni készülő kérdést.

– Minden nap szeretetben, jó kedvben, vidámságban éltem le az életemet.

 

Terelgetem a beszélgetést a magánélet felé, s kérdem: hol fér el ebben a szeretettel teli munkában a család? A gyerekek?

– Most már könnyű erre válaszolni, de ha úgy 25-30 éve kérdezte volna ezt valaki, bizony zavarba jöttem volna. Az idősebb lányom már elnőtt, családja van, s Luganóban lakik. A kisebbik külön él tőlünk, marketingesként dolgozik egy napilapnál. A „két öreg” maradt otthon. A feleségem az egyik városmajori iskola igazgatója, s az ő munkaideje sem reggel nyolctól délután négyig tart. Valójában este hat után zajlik a családi életünk. Kialakult egy rendszer, a nagyobbik lányommal évente két-három alkalommal találkozunk, de a technika ma már sok mindenben segít, hogy lássuk, halljuk egymást. Az itthoni lányom hetente kétszer jön hozzánk, szerdán és a hétvégén. De minden nap ránk telefonál. S talán nem furcsa azt állítani, hogy ebben is ott van az öröm minden pillanatban…

 

Elővesz egy nyomtatott papírlapot, közben mondja, magát egy harangöntőhöz hasonlítja, s bizonyításul felolvasná az idézetet. Ancsel Évától származik, aki egykoron tanította őt. A Hogyan kell harangot önteni? írását olvassa. Itt és most csak egy gondolatot hadd emeljek ki ebből! „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban. (…)  Harangot komolyan kell önteni, hiszen nem közönséges használatra szolgál, hanem az lesz a dolga, hogy közös gyakorlatra szólítsa az embereket. Harangot nem lehet önteni apáink tapasztalata nélkül, de az öröklött tudás nem elég hozzá. Ha a harang megkondul, és mindenki ujjong, akkor az, aki öntötte, lehetőleg az emberek szemétől távol zokogjon, amiért nem tökéletes a hangja, mivelhogy nincs tökéletes harang. (…) Harangot akkor is ugyanúgy kell önteni, ha a megbízatás akkora – s olyannyira újfajta öntvény elkészítésére szól –, amelynek megalkotásához nem elég egy emberélet. Harangot tehát akkor is Borisz-módra: türelmes szenvedéllyel kell önteni, ha tudja az ember, hogy sohasem fogja meghallani a kondulását. Hiszen úgysem saját használatára önti.”

 

408

Nagy Zoltán (balra) átveszi Tarlós István főpolgármestertől a Budapestért díjat


Epilógus


A kávém kihűlt, s bár ezer dologról lehetett volna még beszélgetni, egy szóhasználatról kérdeztem Nagy Zoltánt.

– Áruljon még el egy dolgot! Egy terminus technicust. Hogyan helyes mondani: fogyatékossággal élők vagy fogyatékkal élők?

– Az első a jó. A szakmában arról beszélünk, hogy értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, hallásfogyatékos, látásfogyatékos, mozgásfogyatékos. Tehát a fogyatékossággal élő a jó fogalmazás. 

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY és budapest.hu/Majtényi Mihály

10ker lapfej

Kőbánya

Vizuális és gasztronómiai élmények a piacon

Vizuális és gasztronómiai élmények a piacon

2024.03.24. | Oszvald György

A budapesti Lehel Csarnokot látogatta meg a több betegszervezet tagjaiból verbuválódott lelkes csapat március 22-én. A szervezést, az előkészítést az Érrehab Alapítvány elnöke, Kiss Judit végezte. A látogatást a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. Vezérigazgatóság Ügyfélszolgálati vezetősége tette lehetővé.

Művelődés

Festett és rajzolt lovak

Festett és rajzolt lovak

2024.03.08. | Oszvald György

A tehetséges fiatal, Avar Angelina művésztanoncot gyakorlatilag az utolsó napon invitáltam Rehorovics Anita kiállítására február 15-én. Az apropó az volt, hogy Anita képei között, több lovat, lovakat is ábrázoló művet...

Budapest

Tüntetés a végrehajtások áldozataiért

Tüntetés a végrehajtások áldozataiért

2023.05.31. | szerk

Tüntetést szervezett a Szikra Mozgalom május 30-án, kedd délutánra a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete elé, a demonstrálók a ,,végrehajtói maffia felszámolását" és a végrehajtások áldozatainak támogatását követelték.

Magyarország

Így ismerhetjük ki a mosogatógépünk működését

Így ismerhetjük ki a mosogatógépünk működését

2024.03.14. | Oszvald György

A modern háztartások és a kereskedelmi konyhák elengedhetetlen eszközei közé tartoznak a konyhai mosogatógépek. Rengeteg időt, energiát és vizet takarítanak meg, miközben hatékonyan tisztítják és fertőtlenítik az edényeket és evőeszközöket....

Suli

Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában

Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában

2024.03.24. | Oszvald György

Igen, valóban egy teljes díszbe öltözött huszár látogatta meg a Kőbányai Mászóka Óvoda gyerekeit. Igaz, nem véletlenül. Bobory Gyula, az óvoda igazgatóhelyettese ötletét, miszerint a március 15-ei ünnepet kicsit más...

Sport

Érdemes már most tervezni a 2024-es nyári vakációt?

Érdemes már most tervezni a 2024-es nyári vakációt?

2024.02.29. | szerk

Mivel lassan már itt a tavasz, ideje lehet meggondolni, hogy milyen nyaralást szeretnél az idén. Akár hazai, akár külföldi utat tervezel, nem érdemes sokat halogatni, mert ahogy a következőkben leírjuk,...

Vélemény

  • Amikor az igazság szembe jön

       Nagy ritkán, de előfordul, hogy olyan információval találkozom, ami nagyon ritkán jut el még a legvehemensebb hírvadászokhoz is. Hát, most ez megtörtén, s bár nem tartoma magam hírfalónak, azért igyekszem figyelemmel kísérni a politikai "csemegéket".    A napokban is ez történt, így leletem rá az ellenszel.hu oldalon közölt videóra. A cím veretes és sokatmondó. A véleményalkotást az olvasókra bízom - pro és kontra.    A január első hetében megjelent hír  IDE  kattintva tekinthető meg, tartalmazva az Orbán Viktor az Európai Parlament nyilvánossága előtt kiosztó felszólalást.

    Bővebben...

  • A hét műtárgya
  • A hét képe
  • A hét írása

 Drasche porcelánok

(Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény)

Helytorteneti atadas 056

 fotó: Oszvald György

   Én csak visszaütöttem...

 

Potos HM sport C 728

 

 

 fotó: Oszvald György 

 Farkas Viola:

A megszokás hatalma

 

Megszokták, hogy vagyok, mindig is jól vagyok,

Ha kell, verset mondok, vagy éppen táncolok.

Én is csodálkozom, nem voltam még beteg?

Dehogy nem, dehogy nem, nagyúr a fegyelem!

Sok nyavalyáimmal, sosem dicsekedtem,

Munka volt a fontos, ezt meg fel sem vettem!

Színházi berkekben túlteszik magukat,

Nem is mondanak le, előadásokat!

Bővebben...

10ker-AD-700x100