AD-blacklist1

2016
feb.
08

Nem kaptak semmit az elvitt oszlopok után

Írta: O. GY.

oszlopok 036Az elvadult mahires botrány során Kőbányáról is vittek el hirdetőoszlopokat. Ám ezekre a szerződést anno nem a helyi önkormányzat kötötte.

 

 


Fejlemény van hirdetőoszlop-ügyben.
A Népszabadság információjára hivatkozva írtuk meg pár hete, hogy saját kerületében egyik fideszes polgármester sem bontotta fel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft.-vel meglévő szerződését. Azok sem, akik a Fővárosi Közgyűlésben tavaly előnytelennek minősítették, majd felmondták a céggel tíz éve kötött és elvileg még 15 évig érvényes szerződést. Hozzátettük, hogy eszerint tehát Kőbányán is maradnak a ,,Simicska-oszlopok".
Mivel nem ismertük a több évre visszatekintő ügy kőbányai szálát, voltaképpen csak feltételeztük, hogy vannak kőbányai közterületen lévő mahires hirdetőfelületek.
Információéhségünket szokás szerint közérdekű adatigényléssel elégítettük ki, amelyet a Kimittud portálon keresztül juttattunk el az önkormányzathoz. Arra voltunk egészen konkrétan kíváncsiak, hogy a kerületben mely cég, mióta és mennyiért jutott ilyen oszlophoz.


A fejlemény pedig az, hogy a törvényi határidőn belül megkaptuk a – számunkra kissé meglepő – jegyzői választ: „A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló közterületek vonatkozásában nem került kiadásra közterület-használati hirdetőoszlop elhelyezése céljára. Érvényes hozzájárulással sem gazdasági társaság, sem magánszemély nem rendelkezik az említett célra, erre tekintettel az Önkormányzatnak hirdetőoszlopok elhelyezésével kapcsolatban közterület-használati díjbevétele nem keletkezik.”


Azért végeztünk egy rapid felmérést pár napja mi magunk is, és amit tudtunk, azt rögzítettük is. A kiválasztott territórium a kerület (egyik) fő közlekedési útvonala, a Kőrösi Csoma Sándor út és folytatása, a Kőbányai út egy szakasza volt, és kiindulási alapnak a Google maps 2014-es felvételeit vettük.

oszlopok 048Az Élessaroktól indulva az út menetirány szerinti jobb oldalán, a százlakásos ház sarkán, a Penny parkolója bejáratánál megtaláltuk azt, ami még tavaly előtt is ott volt (nyitóképen). Nagyjából ezzel szemben, a másik oldalon, hosszú ház középső árkádja előtt is volt egy (jobbra), az már nincs. Ugyanezen az oldalon, a Spar üzletnek a közepénél volt egy, ez is eltűnt.

KR plakatA Szent László térnél, a Kőrösi út templom felőli oldala mellett biztosan volt, hiszen a 2014-es választási kampány során ezen virított Kovács Róbert polgármester plakátja – itt is már csak az egykori köralap látszik. (A kampány során akkor még ,,baráti" volt a Simicska-cég, így biztosan nagyon olcsón kapta meg KR ezt a helyet.)

oszlopok 003A Liget térnél, a sétányra átvezető épület alatti átjáró és az egykori aluljáró lejárata mellett, a buszmegálló szomszédságában is volt, itt is csak a leaszfaltozott nyomát tudtuk lefotózni (jobbra). Mint ahogy a korábban a Mázsa térnél, a Pongrác út és a Kőbányai út sarkán lévőnek is. A szemlét az Egészségháznál fejeztük be: a buszmegállónál is volt, nincs oszlop.

A gyorsmérlegünk eredménye tehát: a 2014-es állapothoz képest egy, azaz egy darab hirdetőoszlop maradt a helyén ezen az útszakaszon. Feltehetően ez is csak azért, mert erre a bíróság bontást megtiltó határozata után került volna sor.


Ami azt illeti, amennyiben a jegyző igazat állított, akkor valószínűleg azért nem lehettek az elvitt alkalmatosságok kőbányai területen, mert fő tömegközlekedési útvonal mentén helyezkedtek el, és ilyenformán elképzelhető, hogy a fővárosi önkormányzat adta ki anno ezekre az engedélyeket.
De legalább ezzel a fejleménnyel is beljebb vagyunk.

 

(fotó: 10kerkult.hu/OGY)