AD-blacklist1

2014
szep.
20

Igazmondásra várva

igazmondasÚgy érezzük magunkat, mint az óvónéni az oviban: helyre kell tenni a veszekedő gyerekeket, és rájuk szólni, hogy ne beszéljenek butaságokat, ne hazudjanak. Ugyanis a pártok nem azt mondják, ami a valóság.

 

 

 

 


A magunk részéről nagyon örülnénk, ha lenne végre egy hazugság- és csúsztatásmentes kampány, amiben valamennyi, egymással rivalizáló fél a valóságot hangoztatja, illetve a valósággal ellentétes tényekre világít rá.


Mit beszél?


A gondolatmenetünket Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt jelenlegi kampányfőnökének – egykori MSZMP-, majd MSZP-tag, korábbi komlói lakos, volt (2002-2006) taksonyi polgármester – szeptember 19-én közzétett, Kőbányára utaló bejegyzése indította el.


A Demokratikus Koalíció kicsinyes és aljas húzásnak tartja, hogy a kerület problémáinak megoldása helyett a Fidesz jótékonyságba csomagolt kampányt tart közpénzből. A kampánykrumplival új fogalmat alkotott a kormánypárt Kőbányán, mely akár humoros is lehetne, ha nem önkormányzati pénzből vett krumpli osztogatását jelentené a több szavazat reményében. Egy, a kőbányai Fidesz által kiválasztott alapítvány kapja a pénzt, aki krumplit vásárol, majd kiosztja. A polgármester persze véletlenül ott terem majd az osztásnál, hogy a kőbányaiak pénzéből „jótékonykodjon". Ebből persze jut a Kőbányai Hírek terjesztésére is, mely Kovács Róbert polgármester és a Fideszes többségű kerületvezetés „hőstetteit" beszéli el, miközben a kerület problémás ügyeiről mindenki hallgat.Az előző négy évben segítségnyújtás helyett inkább a Fradinak adtak 50 millió forintot és egy Patyomkin jégpálya fenntartására évi 20 milliót. Így cseréli el Kovács Róbert a kerület fejlődését krumplira és pár olcsó show-elemre. A kőbányai Fidesz és az önkormányzat egyező arculatú kampánya pedig újra azt a kérdést veti fel: önkormányzati pénzből kampányol a Fidesz Kőbányán?
A DK kőbányai képviselőjelöltjei tudják, hogy a kőbányaiak büszke és okos emberek, a jövőjüket nem fogják krumplira elcserélni, különösen nem olyanra, melyet ők fizettek.”


A probléma azzal van, hogy Varjunak fogalma sincs arról mi zajlik Kőbányán, ha lenne, ilyen butaságokat nem hozna nyilvánosságra a neve alatt. (Amúgy persze sejtjük, honnan súgtak neki.)


Nincs bújtatott támogatás


Nézzük a tényeket. Elsőként a „Fradinak juttatott 50 millióról”. Feltehetően a kampányfőnök úr-elvtárs a Bihari úti Törekvés-sporttelep FTC-féle fejlesztésére célzott. Nem kellett volna mást tennie, mint a kőbányai önkormányzat honlapján megkeresnie a kőbányai képviselő-testület május tanácskozásának jegyzőkönyvét, amiből feketén-fehéren kiderül, miről szól a két fél közötti megállapodás. Nevezetesen arról, hogy a sportegyesület a rendelkezésre álló sportcélú társaságiadó-forintok felhasználásával a focipályák felújításával és újak építésével modernizálná a létesítményt, amihez az önkormányzat 50 millió forint önrésszel járul hozzá. (A jegyzőkönyvben lévő szerződésben konkrétan nem, de az előterjesztésben szerepel, hogy az összköltség – önrésszel együtt – 494 millió forint.)


Vagyis a helyhatóság NEM a Fradinak adja a pénzt! Másfelől – a szerződés is kitér rá –, hogy az ingatlan az önkormányzat tulajdona, és az is marad! Ergo: az eddig lepusztult állapotú Törekvés-pálya sportolásra alkalmas lesz, minősége javul, értéke, egyúttal Kőbánya vagyona gyarapodik!
Ezt az ügyet talán nem homályos politikai szemüvegen keresztül kellene néznie Varjunak.


Aktív sportélet az Ihász utcában


Feltételezzük, hogy a kampányfőnök úr-elvtárs nem járt még soha a Kőbánya SC Ihász utcai sporttelepén sem – mert ha járt volna, talán megfontoltabban nyilatkozott volna.
Tudja-e Varjú László, mit jelent az, ha valami „Patyomkin”? Arra mondják, ha valami ál, nincs, mégis valóságosnak akarják láttatni. Az Ihász utcai jégpálya fizikai valójában LÉTEZIK! Mellesleg a White Sharks HC kezdeményezésére, ugyancsak a sportcélú társaságiadó-forintok felhasználásával – az önkormányzat által biztosított önrésszel – létesült. Amúgy ez az ügy is megtalálható az önkormányzat honlapján.

Egy idő után mellesleg a jégpálya helyhatóság tulajdona lesz, azaz ugyancsak gyarapodik a vagyon. Továbbá a jégkorong utánpótlásának nevelése, iskolai korcsolyaoktatás, és szabadidős korcsolyázás folyik. Nyáron pedig inline hokira, görkorcsolya-oktatásra használják. Tehát csupa-csupa jó célt szolgál! Vagyis: szó szerint tele van sporttal és emberekkel a helyszín, nem csak úgy odavetítik!
Talán ez ügyet sem homályos politikai szemüvegen keresztül kellene néznie Varjunak.


Sunnyogó jobboldal


Ellenben a krumpliosztásos témában lehet, hogy jól kapirgál. Ebben meg a Fidesznek kellene hitelesen szólnia.
A szeptember 18-i képviselő-testületi ülés elején Kovács Róbert polgármester hirtelen beillesztette a napirendek végére, gyorsan megtárgyalandóként. Mint Radványi Gábor (Fidesz) alpolgármester kiegészítőjében megjegyezte „a Bárka Kőbányai Humánszolgálató Központ egy alapítványon keresztül osztana almát”, mivel így a több százezer tonna eladatlan alma egy részét nem kellene kidobni (miért nem csinálnak belőle a gazdák pálinkát, bort avagy cidert? – a szerk.), valamint „termelők keresték meg az önkormányzatot, hogy krumplit osztanának”. Ebből az lett, Radványi szavai szerint, hogy 1000 forintos egységáron krumplit és almát kap a nagyjából ezer főnyi rászoruló.


Somlyódy Csaba megkérdezte az alpolgármestertől, hogy vajon mikorra tervezik az osztást, október 12. (a választás időpontja) előtt vagy után, amire Radványi annyit felelt, hogy „valamikor ősszel”. A szocialista képviselő határozati javaslattal élt, miszerint az akció október 12-e után legyen, ám a testület fideszes többsége ezt elutasította. Élő Norbert (DK) ekkor jegyezte meg, hogy reméli „az esemény idején, az alapítvány udvarán véletlenül nem jelenik meg Kovács Róbert polgármester”.
Szóval ebben az ügyben a Fidesznek illene őszintén beszélnie; Radványi kvázi sunnyogása és Somlyódy javaslatának elvetése azt jelzi, hogy itt valóban kampánycélú zöldség-gyömölcs-terítés lehet majd. (A gyanút erősíti, hogy a kispesti fideszes polgármesterjelölt, minő véletlen, ugyancsak almaosztást hirdetett Facebook-oldalán, igaz szeptember 20-ra. Lehet, ez a jobboldalon tudatos kampányelem.) Mert, ha nem kampánycélú lenne, akkor nagyvonalúan megszavazták volna Somlyódy ötletét – hiszen a burgonya és az alma nem csak október 12-e előtt finom, hanem például 13-án, 14-én vagy egy héttel később is.
Ha bevallanák a kőbányai Fidesznél, hogy „igen, a szavazatszerzés érdekében tesszük ezt”, akkor el lenne véve minden ellenzéki támadás éle, plusz díjazni lehetne az őszinteséget.

 

A közpénzből való, a helyi lapban folytatott polgármesteri kampányolásban szintén igaza lehet Varjunak. (Erről mi is írtunk a minap.) Egyébként, a testületi ülésen Élő Norbert finoman jelezte ezt a helytelenséget Kovács Róbertnek, aki nagyjából elismerte, hogy mivel – Élővel ellentétben – ő rengeteg eseményen van/volt jelen, jogosan szerepel annyiszor, amennyiszer az újságban. Mit lehet ehhez hozzátenni?


Tényleg csak ismételni tudjuk magunkat: jó lenne, ha végre lenne egy hazugság- és csúsztatásmentes kampány, amiben valamennyi, egymással rivalizáló fél a valóságot (az igazat) hangoztatja,  illetve a valósággal (az igazsággal) ellentétes tényekre világít rá.

 

 


Messzi mese
És még egy kortesidőszaki gyöngyszem Tóth Balázs LMP-s polgármesterjelölt Facebook-oldaláról: egy zalagerszegi DK-s tudja, mi lenne a jó Kőbányának…