AD-blacklist1

2014
szep.
18

Mosolyalbum súlyos milliókért

Kobanyai HirekParádésan időzített a Kőbányai Hírek: a választási kampányra való tekintettel Kovács Róbert regnáló és aspiráló polgármester „ömlik” a lap legfrissebb számának oldalairól. Csak az a gond, hogy az újság feladata egész más lenne. Pláne ennyi közpénzért.

 

 

 

 


Azt eddig is tudtuk, hogy a Kőbányai Hírek című önkormányzati havilap, amelynek alapjában véve a kerület lakosságának elfogulatlan tájékoztatása volna a feladata közérdekű közügyekről, kőbányai vonatkozású kulturális, sport és más témájú fontos hírekről, legalább három éve inkább Kovács Róbert polgármester – illetve a Fidesz kőbányai szervezetének – házi reklámújságjaként működik.


Ám a lap mostani, szeptemberi száma talán túlmegy minden tűréshatáron! Sikerült a szeptemberi kampányidőszakra való tekintettel a lap 24 oldalán 15 darab Kovács Róbert-fotót megjelentetni! Páratlan szerkesztői bravúrral pedig egy oldalpárra négy darab polgármesteri képet is beillesztettek! Persze mindegyik öndicsérő szövegkörnyezetben van. Csak, hogy az arányokat érzékeltessük: a csendes nyári időszakban, júliusban 7, augusztusban 4 darab fotón áradt a kovácsi mosoly a kőbányai polgár felé.


Talán nem mi vagyunk a hülyék, ha azt gondoljuk, hogy annak szellemében kellene léteznie egy kerületi újságnak, ahogy arra a bevezetőben utaltunk. Ebbéli nézetünket erősíti a Levegő Munkacsoport honlapján megjelent írás, amiben a szervezet egy bécsi kerületi lapot mutat fel követendő példának.

Az adófizetők pénzén, „ingyenesen” megjelenő önkormányzati lapok jól tükrözik, hogy mi a véleménye a polgármesternek, a képviselőtestületnek a kerületben élőkről és saját feladataikról. Nem gondoljuk, hogy a polgármesterek, képviselők iskolai végzettsége olyan mértékben különbözne az egyes kerületekben, mint amekkora a kerületi lapok közötti színvonalkülönbség. Vannak, ahol partnernek tekintik a választókat, kikérik a véleményüket, beszámolnak a tervekről, és igyekeznek az együttműködés adta lehetőségeket a település javára kihasználni. Máshol viszont a paternalista szemlélet, önfényezés, bulvárlapokba illő cikkek túlsúlya a jellemző. Sokszor még a helyi vállalkozások termékeinek, kisebb cégek szolgáltatásainak hirdetései is hiányoznak ezekből a lapokból. Szembetűnő, hogy a lapok közötti színvonalkülönbség tartós, nem függ az éppen vezető pozícióban levő párttól, a polgármester személyétől. Sokkal inkább a lakosok iskolázottságával függ össze. (…)
A sértődések elkerülésére a bécsi kerületi lapok példáját említjük. Ezek minden szerdán vagy csütörtökön 630 ezer példányban megjelenő ingyenes hetilapok. Ízelítő a témáikból: az új parkolási rendszer csendben elaludt; vita a gépjárműforgalom betiltásáról a stadion körül; 72 ezer kérdőív a lakáshelyzetről; új parkot avatnak, amire büszkék lehetünk – amit szégyellhetünk (beküldött fotók); kerékpárút lezárása; új kutyafuttatók, egy vendéglő zavarja a lakók nyugalmát; családi nap a szennyvíztisztító telepen; kulturális események; apróhirdetések; növelni kell a hiányszakmákban a tanoncok ösztöndíját; hol lehet szakmát tanulni; a belügyminiszter a helyi rendőrőrsökről; házhoz menő idősápolás; küzdelem a reuma ellen; bioélelmiszerek; autómárka bemutatás, X színész 70 éves. (…)
Fenti képünket a bécsi Leopoldstadt kerület önkormányzati újságjának honlapjáról vettük. A kerület történelmi Augarten parkjának közel egyharmadát korábban privatizálták. Egy civil kezdeményezés a megmaradt terület védelem alá helyezését, pihenőpark jellegének megőrzését szorgalmazza. Az önkormányzat újságban helyet kapnak a terület beépítése, magán célokra való hasznosítása ellen tiltakozók érvei és az aláírásgyűjtésre való felszólítás is.

 

A kőbányai önkormányzatnak is elvileg tudnia kellene, hogy mit szabad, mit illik, és mit nem. Két évvel ezelőtt Gödöllőn tartotta a magyar újságíró-szövetség a helyi lapok konferenciáját – erről mi is beszámoltunk –, amelyen Péterfi Csaba, Gödöllő város önkormányzatának kommunikációs igazgatója kitért a polgármesteri megjelenésekre: „Az elsődleges cél az, hogy a település vagy a város lakosságát tájékoztassuk arról, ami valójában a településen történt. De itt a két követelmény: pontosan és gyorsan kell tájékoztatni. Természetes dolog, hogy a polgármester sok helyen megjelenik: átad, megnyit, köszönt, stb. Ám, ha ez aránytalan mértékben jelenik meg, az ellenkező hatást éri el: hiteltelenné, érdektelenné válik.” Ezen az összejövetelen jelen volt a X. kerületi helyhatóság – papír szerint – sajtóügyekkel foglalkozó tanácsadója, és hallhatta többek között ezt az intelmet is… Az más lapra tartozik, hogy beszámolt-e erről főnökének.


Az önkormányzat honlapjának adatai szerint a KH – plusz a kobanya.hu – összeállításáért 18 hónapos időszakra, 2015. május 29-ig, összesen 21,5 millió forint közpénz jut a lapot (elvileg) kiadó Kontext-Kommunikáció Kft.-nek, amely egy korábbi cikkünk szerint amolyan Fidesz-közeli cégnek is tekinthető. (Milyen érdekes! Utóbbi hivatkozott történet egyik mellékszereplője Dódity Gabriella, Kispest fideszes polgármesterjelöltje, aki éppen azt sérelmezte a minap, hogy Gajda Péter, a XIX. kerület szocialista párti vezetője túlreprezentálja önmagát a különböző kispesti hírközlő csatornákon…)


Nem hivatalos információnk szerint a kft-nek és/vagy a vele szerződésben lévő embereknek nagyjából annyi a közük a lap szerkesztéséhez, mint a névrabló felcsúti focisulinak Puskás Ferenchez. Semmi!
Bár a lap impresszumában fel van tüntetve a felelős szerkesztő neve, mi úgy tudjuk, a KH-t valójában egy a polgármesterhez igazán közel álló – ám az újságírói, lapszerkesztői szakmával köszönő viszonyban sem lévő – személy „főszerkeszti” kézi vezérléssel hónapról hónapra.
Másként: ennyi közpénzből nem közérdekű magazint finanszíroznak, hanem egy privát célokat szolgáló kőbányai mosolyalbumot…

 

 


Bohóc vagy nem bohóc?

Igazán figyelhettek volna azok, akik Kovács Róbert választási plakátjait helyezték el az utcai hirdetőfelületekre. Az alábbi fotót még augusztus végén készítettük a Kőrösi Csoma Sándor út mentén. A szavakat összeolvasva megtudhatjuk, hogy ki is lehet Kovács Róbert…

KR plakat