A munkatáborokba elhurcoltak emlékére
Az Országgyűlés egyik 2012-es határozata november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. Ezen alkalomból a kőbányai ruszin és roma önkormányzatok kezdeményezésére hagyományteremtő szándékkal tartottak megemlékezést november 24-én.
Az Országgyűlés méltóan kívánt megemlékezni arról a mintegy 800 ezer honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak kényszermunkára, illetve a második világháborút követően a kommunista diktatúrában – a magyar hatóságok közreműködésével – koholt vádak alapján száműztek a Gulag rabtelepeire.
A hagyományteremtőkhöz, a ruszin és a roma kisebbségi önkormányzatok mellé csatlakozott a Kőbányai Lengyel Önkormányzat, s vállalta a megszervezést, illetve helyet biztosított a megemlékezésnek a Lengyel Perszonális Plébániatemplom falai között. A helyi német és örmény képviseletek is bekapcsolódtak a szervezésbe, a magyarokkal együtt emlékeztek az áldozatokra.
Az ünnepségen részt vett Weeber Tibor alpolgármester és több kőbányai képviselő, valamint a nemzetiségi önkormányzatok elnökei is.
A beszédek és a közös ima között magas színvonalú zenei produkciók hangzottak el. Gerber Mihály, Miszlay Gyula, Németh Attila Kóta-díjas énekes Bach: Wee nur den lieben Gott lässt walten (Ki dolgát mind az Úrra hagyja) című koralját adta elő, orgonán kísérte őt Inguszné dr. Barabás Rita Kóta-díjas karnagy, a Kőbányai Német Önkormányzat elnöke.
Medveczky Katalin operaénekes, a Kőbányai Ruszin Önkormányzat elnöke Gounod: Ave Maria szerzeményét énekelte el, orgonán Puskásné Ispán Franciska játszott. A csodálatos hangú szoprán énekesnő jelenlétének személyes indíttatása is volt, édesapját négy évig tartó szibériai munkatáborra hurcolták el.
Az ünnepi beszédet Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere (képünk) tartotta meg.
– Mi itt, az emlékezők, a XX. századi Európa gyermekei vagyunk. A múlt század belénk ívódott, mély nyomokat hagyott bennünk, emlékeinkben. Zsigereinkben, gondolkodás-módunkban, a problémákra adott válaszainkban ugyanúgy viselkedünk, akár magyar, akár Magyarországon élő más nemzetiségekhez tartozók vagyunk. Tudjuk mit jelent Trianon katasztrófája, a fasizmus, a holokauszt, a kommunizmus rémsége, a kemény és a puha diktatúra, szabadságunk korlátozása. Még akkor is tudjuk, ha más történelmi időszakban születtünk, s élünk – kezdte beszédét Radványi.
Ezen a ponton személyes hangvételre váltott, s elmondta, az ő generációja könyvekből, dokumentumfilmekből, múzeumokból, az idősek elbeszéléseiből ismerhette csak meg az idézett kor máig ható cselekményeit.
– Nekünk és a fiatalabb generációknak is, az a feladatunk, hogy emlékezzünk, s emlékeztessünk!
Az alpolgármester szavai után Dávid Mária, a lengyel önkormányzat képviselője (képünk) olvasott fel részleteket dr. Kapronczay Károly történésznek az internálás időszakáról írt, Elhurcolták őket című összegzéséből.
A hagyományteremtő kisebbségi önkormányzatok vezetői saját, szűkebb környezetükből, a „családi történelemkönyvből” vett történeteket mondtak el, ezekkel emlékezve a politikai foglyokra.
Dr. Tranger Károly, a Kőbányai Ruszin Önkormányzat elnökhelyettese (lenti kép balra) nemcsak történetet mesélt, de javasolta, hogy jövőre emeljenek arra alkalmas helyen emlékművet az elhurcoltak tiszteletére.
Fehér István, a Kőbányai Roma Önkormányzat elnöke részese volt az alapítói gondolat kidolgozásának, s beszédében megemlékezett a gettókba elhurcolt több tízezer cigányról is.
Bacsa Gyula, a Kőbányai Örmény Önkormányzat elnöke (jobb oldali kép) a múlt felidézésén túl szólt az örmények jelenkori gondjairól is.
A családi legendáriumok emlékeiből az utolsót, nagyapja – aki a megemlékezők között ült a templomban – megindító történetét Dávid Mária képviselő fia, Wtulich Péter mondta el.
A visszaemlékezések után közös imára hívta a résztvevőket Karol Kozłowski plébános atya, Benkóczi Péter evangélikus lelkész, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor, Balogh Attila atya, katolikus plébániai kormányzó, Orosz Gábor görög katolikus lelkész és Mádai István templomigazgató.
A hivatalos program itt befejeződött, a megemlékezés egy előadással folytatódott a Lengyel Házban. Fehér László felkérésére és bevezetője után dr. Tranger Károly beszélt az 1944. november 18-1945. április 1-je között működő szolyvai gyűjtőtábor áldozatairól.
A kárpátaljai kis település, Szolyva határában állt Kárpátalja magyar és német férfilakosságának megtizedelésére létrehozott átmeneti tábor, melynek lakóit innen osztották szét a szovjet kényszermunkatáborokba. A szolyvai savanyúvízforrás fölötti dombon az 1940-ben épített lovastüzér-laktanyát alakították át gyűjtőtáborrá.
„A gyűjtőtábor bezárásáig kb. 40 ezer férfit hurcoltak kényszermunkatáborba, ahol kb. 25 ezer fő a hideg, a járványok s a bánásmód miatt elpusztult. Hogy nem a „lerombolt ország újjáépítése” volt a „malenykij robot” célja, bizonyította az, hogy legelső rabjai a három szolyvai gyár magyar és német nemzetiségű munkásai, mérnökei, az iskola tanárai és felsőbb osztályos tanulói voltak” – írja erről a Magyar Katolikus Lexikon.
A megemlékezés kötetlen beszélgetéssel ért véget.
fotó: 10kerkult.hu/OGY
