Megpróbáltak hazudni

Ne lepődjön meg senki, nem valami oltári nagy disznóságról van szó! A Radar Ifjúsági és Információs Tanácsadó Iroda szervezte kommunikációs tréning második foglalkozásának volt a címe a Hazudj, ha tudsz! felszólítás. Nos, a résztvevők megpróbálták...

Természetes volt a 10kerkult.hu részvétele a Radar legutóbbi kommunikációs tréningjén. A cím érdekes és csábító volt, hiszen a hazugságokat kísérő metakommunikáció mind emberileg, mind szakmailag hasznosíthatónak ígérkezett.

   Sajnáljuk, hogy csak szerkesztőségünk gondolta így, s hogy csak néhány érdeklődő volt jelen. Azt bizton állíthatjuk, sokat veszítettek a távol maradók.

   Engedjen meg néhány előzetes gondolatot az olvasó! Hisszük, hogy ezek egy eléggé széles területet fognak át mindennapi életünkből, most főleg a fiatalokra koncentrálva! Mert itt van rögtön az ismerkedés fiú lány között. Kelléke-e a hódítás eszköztárának a hazugság? Vajon hazugság-e fizikális vagy jellembeli tulajdonságaink eltúlzása ez esetben? Hiszen az a cél, hogy a leendő partner figyelmét ne csak felkeltsük, de meg is tartsuk!  

    De érdekes téma lehet egy állásinterjú is. Akár már a pályázat megírásakor is. Hazugság-e, ha csak annyit írunk például, hogy gyakorlott internethasználók vagyunk, de ez csak a játékokra, film letöltésekre, a fészbuk használatára, levelezésre vonatkozik? Mert, ugye lövésünk sincs az excel használatról vagy egyes grafikus alkalmazásokról. Vagy hazugság-e, ha azt állítjuk, társalgási szinten beszélünk egy idegen nyelvet, ami csak részben igaz; egy bulin valóban össze tudunk rakni néhány nyelvtanilag hibás mondatot…

   Milyen jelei lehetnek, vannak a hazugságnak? Szemkontaktus megszakítása? Izgalmi állapotot tükröző beszéd – hadarás vagy éppen szaggatott mondatformázás, felgyorsult lélegzés, erőteljesebb gesztikulációm stb.? Vagy éppen – ha valaki ismeri – a verbális kommunikációnak ellentmondó testbeszéd?

   De menjünk tovább! Van-e kegyes hazugság? Adott tények (tudott információk) elhallgatása is lehet hazugság? Van-e bármi, amiért lehet/kell/érdemes hazudni? Mérhető-e valahogyan annak az értéke, amiért képesek vagyunk nem igazat mondani? Kérdezhetünk úgy is, érdemes-e mindig, minden esetben igazat mondani?

   Nos, azt hisszük, ennyi elég nagy hirtelen, hiszen a tréningre rendelkezésre álló idő mindezek megvitatására, gyakorlására nyilván nem volt elegendő. Arra viszont igen, hogy a hazugság jó néhány megnyilvánulását két játékkal illusztrálja és tesztelje.

   Az első eszköz a csótánypóker néven ismert játék volt. A kártyalapok meghatározott állatfigurákat, rovarokat ábrázolnak. Egy adott állatból több is van. A játékban résztvevők egyforma mennyiségű lapot kapnak, az első játékos kiválaszt egyet, ábrával lefelé leteszi valaki elé, s megnevezi az állatot. A meghívott játékosnak több lehetősége van: elhiszi, hogy a hívó igazat mondott vagy nem. Ez utóbbi esetben megnézi a lapot, s vagy az igaz vagy egy hamis megnevezéssel egy következő játkos elé teszi. És a játék így megy, amíg az egyik játékosnak el nem fogyott az összes lapja – ő a vesztes. Eközben érdekes párbajok alakulhatnak ki, mint ahogy az meg is történt.

   A lényeg ebben a játékban – s szeretnénk hangsúlyozni, játékról van szó és nem arról, hogy bárkit hazudni tanított volna bárki is – az állításokat kísérő gesztusok megfigyelése, felismerése, ezek villámgyors elemzésével a döntés meghozatala: igazat mondott vagy be akart csapni a partner? Egy példa: nagyon komoly ábrázattal („pókerarccal”), erős szemkontaktussal és határozott mozdulattal toltuk a lapot egy tízegynéhány éves srác, Szebi elé, azt állítva, skorpió van a kártyán. Valóban az volt, Szebi elhitte, veszítettünk. Majd megismételve ugyanezt a módot, de hazudtunk: azt állítottuk legyet takar a kártya, de ismét skorpió volt. Szebi nem hitte el, ismét veszítettünk. (Hogy a csudába ismerte fel a gyerek, hogy át akartuk verni…?)

   Egy-egy parti után részletes elemzések következtek, ki milyen módszereket alkalmazott? Felvetődött az is, lehet-e úgy megtéveszteni a partnert, hogy hazugságra utaló jegyek alkalmazásával igazat mond a hívó?

   A másik játék a két dobókockás számpóker volt. A két kockán lévő, a többiek elől titkolt számok kiadtak egy új, kétjegyű számot, mindig a nagyobbal kezdődve. Például, ha a dobás után 5 és 2 állt a kockákon, akkor ez 52-t jelentett. Itt is az volt a menet, hogy valakit megnevezve vagy a valóságot vagy hamisat állított a dobó. Ezt vagy elhitte a megszólított vagy a vonatkozó szabályok szerint (nagyobb értékek, dupla számok és a 2+1 – 21 számpár) „überelte” a bemondást, ami szintén vagy igaz vagy hamis állítás volt. Nyert, ha a megszólított elfogadta az állítást, de az nem volt igaz, vagyis be tudta csapni a másikat. Mindenkinek három élete volt, addig tartott a játék, míg valaki el nem veszítette mindet.

   A tanulságok, a gesztusok elemzése, a hazugság elfedésére szolgáló igyekezet elemzése itt is folyamatos volt.

   Mindezek után érdemes végig gondolni, hogy az említett – és még számos más – hétköznapi esetekben a hazugság taktika vagy erkölcsi kategória?

   Erre az „elemzésre” a Radar a közeljövőben lehetőséget biztosít egy újabb alkalom megszervezésével. Ha csak nem potyognak „könnyfakasztó rózsaszín” hazugságok az égből, a 10kerkult.hu ezen a tréningen is résztvevő lesz.

Fotó: 10kerkult.hu/OGY