AD-blacklist1

2016
jún.
16

Gyereknapi gondolatok

Írta: Oszvald György

ruszin gyereknap 122leadIgaz, elmúlt már május utolsó vasárnapja, amikor is Magyarországon szokás a gyermekeket kitüntető figyelemben részesíteni. Kőbányáén egész napos rendezvény szólt a gyerekekről. Ám ezen kívül szűkebb körben is rendeztek számukra meglepetés programot…

 

 

Két civil szervezet, a Kőbánya Roma Önkormányzat és a Kőbányai Ruszin Önkormányzat gyermeknapi ünnepségére tudott szerkesztőségünk elmenni az utóbbi napokban. A cigánygyerekek június 3-án, míg a ruszinok 11-én ünnepeltek.

   ruszin gyereknap 321

 

   A bevezetőben a „szűkebb körben” megnevezést használtuk, utalva arra, hogy részben egy kisebb közösséghez tartozók töltöttek együtt néhány feledhetetlen órát, másfelől pedig még ezen belül is – természetesen a gyerekek mellett – a családok is főszereplők voltak.

 

   Itt idéznénk az interneten található, a gyereknapról szóló információk egyikét. „Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta (836(IX). határozat), hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.”

 

   Ha ezt az ENSZ állásfoglalást alapvetésnek tekintjük, a jelzett két esemény maximálisan megvalósította a javaslatokat. Azt láttuk, hogy a két közösség vendégeket is hívott, s amíg a gyerekek vidáman játszottak, addig a szülők is beszélgettek egy sort. Azaz, a gyereknap nem csak a kicsiknek jelentette a közös élményt, hanem a felnőtteknek is. Túlzás nélkül állíthatjuk, a gyereknap a szórakoztatáson túl a közösségteremtés, a barátságok létrejöttének, a meglévők ápolásának is színtere volt.

 

    ruszin gyereknap 444Néhány dolgot még kiemelnénk! A programok, az önfeledt játékot szolgáló eszközök (ugrálóvár, tűzoltó autó kipróbálása, labdázás, tollasozás, arcfestés, stb.) mellett mindkét alkalommal unikumnak számító jelenléttel is találkoztunk.

 

   Az Életrevaló Egyesület hosszú évek óta küzd a káros szenvedélyek kialakulása ellen, s teszi ezt változatos módszerekkel. Egy sajátos vonalon ebbe a körbe tartozik az internethasználat is. De, ha már használjuk, tegyük azt biztonsággal. Preszl Éva, az egyesület szakmai vezetője (képünk) mindkét alkalommal elhozta a Saferinternet társasjátékot, s többeket is asztalhoz ültetett. A társasozás, túl azon, hogy kellemes időtöltés, a játék közben tárja fel a veszélyeket, tisztáz alapfogalmakat. Ez a foglalatosság elősorban a ruszinoknál volt hatásos, lévén a gyerekek között néhány idősebb is.

 

   roma gyereknap 125A másik hasznos kezdeményezés a rendőrség bevonása az ünneplésbe, a játékba. Koós Judit r. alezredes a kerületben az ifjúságra leselkedő veszélyek megelőzése érdekében tevékenykedik. Segítségével a roma önkormányzat rendezvényén egy számítógépes szimulátorral összekötött biciklin próbálhatták ki a gyerekek a helyes közlekedésben való jártasságukat. A fiatalok közül sokan kerékpároznak, így nem árt tudni annak szabályait. A gyakorlaton kívül egy játékos teszt kitöltése is feladatuk volt. S mindebben az volt a jó, hogy tették mindezt vidáman, kötetlenül, ráadásul a nap végén jutalomban is részesültek. Igaz az is, a hasznos és szórakoztató játékokból mindenkinek jutott a nap végén a tombola kihúzásakor.

  

   roma gyereknap 415Azt nem tudjuk, hogy a kerületi gyereknapot hogyan töltötték ezek a családok. Mennyi bóvlit kaptak gyereknapi ajándékként, hányan élvezték a gyerekszínházi és zenei programokat? De azt talán feltételezhetjük, hogy az Ihász utcai „civil ház” udvarának hangulata, légköre hiányzott abból a mulatságból. Nem vitatva persze semmilyen más szervezet gyereknapjának hasznosságát.

 

 

   A cigány gyereknap fotóit ITT , a ruszinokét ITT tekinthetik meg.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY