AD-blacklist1

2016
máj.
12

Fradi-pláza: hazugság vs. tények

Írta: O. GY.

nepligetRégi ügyet melegített fel a Fidesz és üzleti köre a Párbeszéd Magyarországért szerint azzal, hogy a Népligetbe Fradi-plázát tervez építeni. Mindez egy jól látható koncepció része.

 

 

A PM a múlt hétvégén dobta be a köztudatba a Fradi-pláza tervét, amit Kocsis Máté fideszes és sportügyi és FTC-s „mindenes” kategorikusan cáfolt a Magyar Nemzetnek. Ha ő mondja, akkor biztos úgy van. Mindenesetre az egész az úgynevezett Fradiváros tervből vezethető le, ami 2013 került a köztudatba. Az FTC ugyanis egy létesítménykomplexumot álmodott a meglévő népligeti FTC-edzőközpont és az akkor még nem, és az azóta sem tulajdonukban lévő Építők-sporttelep összevonásával. Erről, más hírforrásra alapozva, honlapunk többször is beszámolt.


Azzal, hogy a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság is elkötelezte magát a 2024-es budapesti olimpia mellett, és beadta jelentkezését, ahogy fogy az idő a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéséig, szinte minden ezt érintő elképzelés akuttá válik.
Az olimpia úgynevezett mestertervében van egy Népligeti klaszter elnevezésű elem, és ebben nevesítik is a Fradiváros projektet, úgy, hogy ennek létesítményeire erre számítanak a leendő olimpia megrendezése esetén is.
A tradicionális helyszíneken túl meg kell említeni azokat is, amelyek a jövőben fognak a fővárosi sportélet központjaivá válni. Ezeket a projekteket fenntarthatóan és rugalmas kialakítással tervezik, így az olimpia számára is alkalmassá tehetőek (pl. „Fradiváros” projekt).
A park keleti részén jelenleg is sportpályák működnek, melyek fejlesztését és átépítését tartalmazza a „Fradiváros” program. A fejlesztés elsődleges célja a parkos terület sport- és szabadidős célokra történő biztonságos hasznosítása.


Az, hogy a kormány kifejezetten dotálni is kívánja a Fradiváros megépítését, jelzi, hogy a 2017-es állami költségvetésben is szerepel – igaz, nem így nevesítve. Az MTI erről úgy számolt be, hogy „a népligeti sportlétesítmény-fejlesztési rekonstrukcióra 2,5 milliárdot szán a kormány”.
És, akkor hadd kanyarodjunk vissza a mestertervhez. Ez a Fradiváros esetében rögzíti, hogy: „A terület időszakosan egy időben nagy forgalmat vonz. A sportfunkció mellett kiszolgáló funkciójú épületek (pl. szállás-szolgáltatás) is elhelyezhetők.


Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy nem csak hotel, hanem kereskedelmi létesítmény, azaz pláza is megépíthető. Sőt, kifejezetten ajánlatos, hiszen egy sportlétesítmény-komplexum önmagát csak a sportból képtelen eltartani, a rentábilis vagy a nyereséges működéshez szükség van „kiszolgáló egységekre is”.
Na ennyit arról, hogy Kocsis szerint nem lesz pláza. Ja, most nem, majd később...

 


Érdekellentét
Egyébként a Népliget, bár besorolás szerint a X. kerülethez tartozik, valójában a Fővárosi Önkormányzaté. Ilyenformán jó lett volna hallani, hogy fővárosi közgyűlési képviselőként Kocsisnak mi a véleménye egy újabb budapesti zöldterület szétbombázásáról. És ugyanígy jó lett volna hallani, ebbéli fővárosi minőségében, Kovács Róbert kőbányai polgármester véleményét is.
Persze érthető, hogy nem mondanak semmit, hiszen míg Kovács a Fradi focicsapatát irányító FTC Zrt.-nek is tagja a cégbírósági adatok szerint, addig Kocsis ennek is és az FTC sportegyesület elnökségének is.


Lenne hely máshol is

A témáról beszélt a Klubrádiónak hétfőn este Erőss Gábor, a PM képviselője. (A hanganyagban 14:25-től 19:00-ig hallható ez a rész.) Szerinte a „simicskátlanított” építőipari piacon így kívánják az új Fidesz-közeli cégeket helyzetbe hozni.
Beszélt a témáról a Klubrádiónak Somlyódy Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő is. Szerinte nem feltétlenül a ligeti zöldterületet kárára kellene a sportlétesítmány-fejlesztést megtenni, hiszen Kőbányán vannak ilyenre alkalmas szabad területek. Másfelől ez közvetve kihat a kőbányai kutyás ügyre is, hiszen az innen kitiltott gazdák kedvenceikkel éppen a Népligetbe menekülnek. (A hanganyagban 11:25-től 14:29-ig hallható ez a rész.)