AD-blacklist1

2016
ápr.
06

„Mert minden, ami él, életrevaló”

Írta: Oszvald György

eletrevalo kisfilmes 161leadÉletrevaló prevenció címmel szervezett szakmai napot a kőbányai Életrevaló Karitatív Egyesület, melynek záró eseménye a Függőségek megelőzése című, VI. Országos Kisfilmkészítő Verseny eredményhirdetése volt. A Gellért szállóban március 19-én megtartott eseményen öt előadás hangzott el a prevenció területeiről.

 

 

A szakmai nap megnyitásaként Preszl Éva, az egyesület szakmai vezetője mutatta be az Életrevaló Egyesület tevékenységét a megalakulástól kezdve. Céljuk változatlan az alapítás óta: – 1999. április 27-én alakult az egyesület, hogy a Budapest és Érd térségében élő mentálisan, szociálisan vagy más okokból krízishelyzetbe került veszélyeztetett gyermekek és fiatalok, családok részére nyújtson segítséget és drogprevenciós segítséget végezzen – mondta Preszl Éva (képünk).

 

   eletrevalo kisfilmes 132A célok változatlanok, az eszközök, módszerek a mindenkori lehetőségekhez képest viszont folyamatosan alakultak, fejlődtek. Ezek között szerepelt a kommunikációs felület létrehozása, együttműködés a Civil Rádióval, melybe a mai napig működő Szociopanoráma rovatot szerkesztik, vezetik.

   A drogprevenció területén először a megyeszékhelyeken kiválasztott, összesen 15 középiskolába audio kazettákon juttatták el az oktatási segédanyagot. Ezeket rendszeres előadásokkal egészítették ki.

 

   2001-től a mai napig akítv résztvevői a Sziget Fesztivál fiataloknak szóló civil programjainak. Közben folyamatosan dolgoztak a drogprevenciós programokon, 2009-től újabb projekteket dolgoztak ki.

   2010-ben hirdették meg első alkalommal a drogprevenciós kisfilmkészítő versenyt. Az akkori győztes, az orosházi Németh Mariann: Csak még egy kör című filmje később az ország egész területén oktatási segédanyag lett.

 

   Az Életrevaló egyesület időközben bővítette a kínálatát, önismereti fejezeteket és – ahol ez lehetséges volt – a szülőket is bevonták a munkába. 2014-ben addigi munkájukért az Emberi Erőforrások Minisztériumában miniszteri elismerő oklevél jutalmazásban részesültek.

 

*** 

      A szakmai nap első előadója Füzesi-Kulcsár Szilvia volt. „Életápolás” gyeremekek körében: önismeret és egészségfejlesztés című előadásában a közös munka hátterét mutatta be a velük együttműködő kőbányai és egyéb gyermekvédelmi intézményekkel, átmeneti otthonokkal. Kitért arra a folyamatra, amely során a „szétesett”, reményvesztett, szeretet nélkül élő gyerekekből hogyan válik közösség, milyen módszerekkel lehet őket motiválni az értékteremtő alkotó munkára.

 

   Jól rímelt a prezentációra Mihály Blanka, a BÁRKA Gyermekek Átmeneti Otthona munkatársának a teljes intézményt, a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központot belülről bemutató előadása.

 

   Dr. Hada Zsuzsanna a sokszor emlegetett szülő-gyerek kapcsolatot elemezte abból a szempontból, hogy ki a jó szülő, hogyan kell annak lenni? Az előadás elég rejtélyes címe, Szülő_kép_más_kép/p – Az „elég jó szülő”_képző direkt módon utal a rendkívül érdekes tartalomra. Elég, ha cím szétszedett szavait megpróbáljuk különféle sorrendben értelmezni: szülőkép, képmás, stb.

   eletrevalo kisfilmes 000

balról: Füzesi-Kulcsár Szilvia, Mihály Blanka, dr. Hada Zsuzsanna, dr. Bazsika Erzsébet, Lentulai Edina

 

   Dr. Bazsika Erzsébet egy irodai eszköz nevét rejtő betűszót használ programja kifejtésére. A GÉM kapocs azt rejti, hogy mit kell, lehet tenni a Generációk ÉletMinőségéért. Mindezt az elmélet és a gyakorlat oldaláról is feldolgozza, alapnak pedig az egészségfejlesztést tekinti. Igen, nyugodtan gondolhatunk itt nemcsak a testi, szervi, de mentális egészségre!

 

   Lentulai Edina a mese egészségvédő és gyógyító hatását dolgozta fel a gyermek és serdülőkori lelki zavarainak kezelésében. Az alap az égig érő fa, mert ki ne akarná megmászni, tudni, mi van a szemmel már nem is látható magasságban, a felhők felett.

 

***

 

   A VI. országos kisfilmkészítő versenyt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósították meg. A meglehetősen rövid határidejű pályázatra 17 film érkezett be Pécs, Komló, Pécsvárad, Zalaegerszeg,Nagykanizsa, Penészlek, Debrecen, Nyíregyháza, Gödöllő, Budapest, Hajdúböszörmény, Edelény, Remeteszőlős, Gyula, Marcali és Veszprém településekről.

 

   eletrevalo kisfilmes 294aMivel a függőségek többféleképpen és sok területen alakulhatnak ki, így a beérkezett pályamunkák is nagyon színesek, változatosak voltak.

   A zsűri (Takács Katalin kortárs-segítő, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola diákja, az Életrevaló Egyesület tagja; Czobor Ildikó, a Család-és Népesedéspolitikai Intézet munkatársa és Matusek M. Zsuzsanna, a Gyermekvédő Liga elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat saferinternet program oktatója voltak.

   Preszl Éva kiemelte, különösen örül annak, hogy a filmekben megjelent az egészséges életmód, annak igénye és az „egészséges” család is! Túl ezen, a pályázat sikerének tudja be, hogy olyan iskolák is pályáztak, amelyekben a tanulók többsége sajátos nevelési igényű gyerek!

   Herold Kornélt szólította ez után, s egy apró ajándékkal fejezte ki elismerését: – Bár nem lett a film díjazott, de nekem a kedvencem volt – mondta. Sőt, a filmet is levetítették más, érdekesnek bizonyult alkotással egyetemben.

 

Díjazottak:

 

1. helyezett: Rózsa Gábor (Hajdúböszörmény): Nick című filmje

     „Nick egy átlagos figura, akinek mérföldkőhöz érkezett életének fonala” – összegezte a lényeget az alkotó.

   A zsűri indoklásában elmondta, hogy nagyon szépek a film színei, igényes a kivitelezése, már az első képkockával megfogja a nézőt. Van egy csavar benne, az elején nem is tudni, mire lehet számítani, ám a végére az alkotó tökéletesen ráfókuszál egy problémára.

   Jutalma: 50 ezer forintos vásárlási utalvány. (A díjátadón nem tudott jelen lenni – a szerk.)

 

eletrevalo kisfilmes 5932. helyezett: Tóth Máté Barnabás (Gödöllő): Szélessávú börtön című filmje

   „A kisfilmem azt ábrázolja, hogyan szippant be minket a virtuális valóság. Véleményem szerint fontos megmutatni a nálam nem sokkal fiatalabb, a késői Y és a Z generáció tagjainak, hogy miklnt fecsérlik el az idejüket a számítógép előtt ülve” – mondta filmjéről Máté (képünk).

   A zsűri így indokolt: „Rövid és nagyon ötletes, a képi világ szép és kontrasztos, jól kezeli a hangot és a csöndet. Jól kivitelezett film.”

  Jutalma 20 ezer forintos vásárlási utalvány

 

3. helyezett: Báthori Attila, Báthori László, Somogyi Ádám (Budapest): A siker kulcsa

   „A film azt próbálja megmutatni, hogy az egészséges életmód követése nagyban hozzájárul a jövőnk kialakításához” – mondta az alkotó a filmjéről.

   A zsűri azt emelte ki erényeként, hogy „mindenféle  függőségre kitér, széles látókörű, jól szemlélteti a két életforma párhuzamával a különbségeket, lényegre törő.”

   Jutalmuk 10 ezer forintos vásárlási utalvány. (A díjátadón nem tudtak jelen lenni – a szerk.)

 

   A rendezvényen a kisképzős diákok voltak közösségi szolgálat keretében az önkéntes segítők.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY