AD-blacklist1

2016
feb.
10

Aki makacskodik, azt kilakoltatják

Írta: O. Gy.

Kobanya X szimbolumKözvetve ugyan, de kiderítettük, hogy hogyan alakul a MÁV-telep jövője. A lényeg: pénzt nem fordít rá az önkormányzat, aki ellenáll, azt befenyítik, egyébként meg igyekszik kiüresíteni a házakat.

 

 

 

Egy hete foglalkozunk a MÁV-telep helyzetével annak kapcsán, hogy Somlyódy Csaba önkormányzati képviselő ezzel kapcsolatos elmélkedést tett közzé weboldalán, illetve, hogy mi is a jövőbeli rendezést érintő közérdekű adatigényléssel fordultunk a helyhatóság felé.
Nos, azóta észrevettük, hogy felkerült az önkormányzat honlapjára a gazdasági és pénzügyi bizottság 2015. december 17-i tanácskozásának jegyzőkönyve, amelyben éppen egy ilyen előremutató „menetrendet” rögzített dr. Szabó Krisztián jegyző, miután az MNV-től átveszik a telepet és a rajta lévő ingatlanokat.


Szabó szavai azt tükrözik vissza, hogy valóban igaz volt az a hír, miszerint sokan szokásjog alapján élnek itt, ami ugye nem volna lehetséges.
 „A szerződés aláírását követően az átadás-átvételi folyamat reálrészét a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. fogja lebonyolítani. Ennek bizonyos előzményei megtörténtek már, hiszen az ingatlanokat a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. felmérte, minden egyes lakástulajdonost felkeresett adategyeztetés céljából, ezzel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kapott adatok felülvizsgálata megtörtént. Az itt élők azt az alapvető tájékoztatást, hogy a tulajdonosváltással kapcsolatban milyen változások következnek be, megkapták, de természetesen egy teljes körű írásos összefoglalást is fognak kapni 2016. év elején. Az átadást követően megkezdődik a fennálló bérleti szerződések felülvizsgálata a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről szóló önkormányzati rendelet alapján, valamint a szerződéssel nem rendelkezők jogviszonyának a rendezése is. Ha az önkormányzati rendeletből fakadó követelményeket az itt élők elfogadják, akkor a rendelet szerinti bérleti szerződés megkötésére lesz lehetőség. Ha lesz olyan lakó, aki ezeket a követelményeket nem fogadja el, akkor a jogcím nélküli használatnak az egyéb jogkövetkezményeit kell az Önkormányzatnak érvényesíteni. Az így beáramló kérelmekről a Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottsága fog dönteni.


Vagyis, aki makacskodik, mehet isten hírével, vagy megvárja, míg kilakoltatják. Továbbá helytállónak bizonyult minden olyan korábban általunk közölt információ, ami a terület jogi és földhivatali rendezetlenségéről szólt.
Az ingatlanokkal kapcsolatos kötelezettségeket teljes mértékben felmérni nem volt lehetőség, sem fizikailag, sem jogilag. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kapott jogi és ténybeli műszaki információk felülvizsgálata megtörtént. A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. megállapította, hogy az ingatlanok állapota nem mondható rossznak az Önkormányzat egyéb ingatlanjaihoz képest. Az ingatlannyilvántartási állapotnak a rendbetételére nincs lehetőség sem a szerződéskötéskor, sem a közeljövőben, mint ahogy a közművel kapcsolatos szolgáltatások rendbetételére sem. A jelenlegi telekállapot, a felépítmények és a közműrendszer nem felel meg a jogszabálynak, tehát ez egy jogszabálysértő állapot, amelyet az Önkormányzat tudomásul vesz, és az évek során, amikor az ingatlannal gazdálkodik, akkor olyan lépéseket fog tenni, amely elsősorban az ingatlanok folyamatos kiürítését szolgálja, így ezt a helyzetet fel tudja majd oldani.


A fentiek alapján tehát az említett blogbejegyzésében Somlyódy jól kapizsgált, amikor azt írta, hogy a helyhatóság nem akar súlyos milliárdokat fordítani a rendezésre. És alighanem abban sem, hogy a végső cél („olyan lépéseket fog tenni, amely elsősorban az ingatlanok folyamatos kiürítését szolgálja”) egy szép nagy csupasz telek…