Korizás prolongálva
Megjött a hideg, leesett ma délután az első jelentősebb hó a kerületben. Szerkesztőségünk egy gyors szemlét végzett a városközpontban, hogyan reagáltak a lakosok, a közlekedők, a síkosságmentestésért felelős szervek az időjárás változására.
Hadd kezdjük jó hírrel a rövid tudósítást! Az előzetes hírek szerint az önkormányzat előtti parkolóban kialakított jégpályát ma lehetett utoljára használni. Kíváncsiak voltunk, hogy elkezdték-e a bontást vagy ma még lehetett csúszkálni a jégen? Ottjártunkkor, délután fél ötkor egyetlen srác korizott csak, éppen befejezte a körözést, s látván a nyomokat, nem is igen használta azt senki a megelőző egy-két órában rajta kívül. Készítettünk néhány fotót az utókornak, mikor a hivatalból éppen akkor lépett ki Hegedűs Károly aljegyző.
Egy rövid beszélgetés után kiderült, hogy nem lesz bontás, a beállt hideg nem teszi lehetővé a jég kiolvasztását, ezért úgy döntöttek a hivatalban, hogy változatlan feltételek mellett pénteken (január 8-a) este nyolc óráig használhatják a jeget a korcsolyázni vágyók.
Váratlan havazás?
Minden évben elhangzik a hírekben, hogy leesett az első hó, összeomlott – vagy legalább is megbénult – Budapest közlekedése. Kőbánya központjában nemigen változott a hó nélküli csúcsforgalomhoz viszonyított közlekedési helyzet. A Szent László felől a Mázsa tér irányába, a Kápolna utcában pedig a Liget tér irányába araszolt a jelentős hosszúságú kocsisor. Talán annyi volt a változás, hogy egy-egy autó – szándékától függetlenül – rácsúszott a zebrára.
Itt jegyezzük meg, most mindennél nagyobb szükség van az óvatosságra, a figyelmes, körültekintő vezetésre. Kérjük az autósokat, hogy tartsanak nagyobb követési távolságot, szakaszosan fékezzenek, kerüljék a hirtelen kormánymozdulatokat!
Rendkívül balesetveszélyesek azok a helyek, ahol egy lejtős szakaszt követően útkereszteződés van. A nem megfelelő sebesség és féktáv megválasztása könnyen okozhat balesetet. Ilyen hely az Óhegy parknál a Kőér utca – Kápolna utca körforgalmú kereszteződése is. Éppen a zebrán keltünk át, mikor az elsőbbséget megállással megadó autóba majdnem belecsúszott hátulról az őt követő gépjármű. Egy ügyes kormánymozdulattal sikerült az álló autó mellé kormányozni, így nem lett baj…
Bár a havazás délután fél kettő körül kezdődött, s nem hisszük, hogy bárki 3-4 cm havat jósolt volna 1-2 óra alatt, azt tapasztaltuk, hogy sem a Liget téren, sem a Szent László téren, sem a Kőrösi Csoma sétányon nem történt – intézményesített – síkosságmentesítés. A zebrák előtti járdaszakaszokon csúszós volt az összetaposott hó, közvetlenül a járdaszegély mellé pedig az autók nyomták ki a latyakot! Ez is, az is veszélyes.
Szépségek
Sokan fényképezték az óévben a decemberi estéken a városközpont ünnepi fényeit, akkor hó nélkül. Most kifehéredtek a parkok, az utcák. Ezt a látványt, a friss, első hó szépséget igyekeztünk megörökíteni.
Fotó: 10kerkult.hu/OGY