AD-blacklist1

2015
okt.
13

Ügyfélszolgálat helyett zeneház?

ufelszolg terv allomas utca3 ogyJelentősnek mondható kerületi fejlesztésnek számíthat a Kőbányai Zenei Stúdió új házba való költözése. A bökkenő csak az, hogy az adott épületnek egész más funkciót szánt az önkormányzat.

 

 

 

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket az Építészfórumon megjelent írásra. „Koncertezni és merengeni egy helyen – az új Kőbányai Zenei Stúdió” címmel követte el a szerző a cikket. A tehetségképző jelenleg a Cserkesz utca 39. szám alatt székel, innen kerülne a városközpontba, az Állomás és a Halom utca sarkán kialakítandó épületbe, legalábbis a tervező, Tóth Attila diplomatervében szerepeltek szerint. Munkájáért MÉSZ-MÉK diplomadíjban részesült, építészet témában.
Felrázni a kerületet, de illeszkedni az építészeti karakterhez – ez lehetne a mottója a Kőbányai Zenei Stúdió bővítésének. A Kőbányai Zenei Stúdió jelenlegi épületének szűkössé válása, és kedvezőtlen elhelyezkedése szükségessé tette új helyszín választását az intézmény számára. A Szent László téren található jelenleg kihasználatlan koraeklektikus lakóház átépítésével és bővítésével az országban egyedülálló könnyűzenei képzést nyújtó intézmény hozzá méltó épületet kap, a kerület központjában, kiemelt helyen. A meglévő épület épségben megmaradt értékei, és egyedi hangulatú belső terei kortárs építészeti és belsőépítészeti átalakítással – az értékeket legkevésbé megőrzött épületrészeknél – adják meg a tervezett intézmény alap hangulatát. Az új épületszárny – mely egyben egy zavaró foghíjat is eltüntet az Állomás utca felőli oldalon – kortárs építészeti megfogalmazásával és anyaghasználatával nemcsak a zeneiskola fiatalos, modern arculatát kívánja megteremteni, hanem a kerületrésznek is igyekszik „felrázni” a XX. sz. második felétől egyre szürkülő építészeti karakterét.” – írta többek között Tóth Attila, és csatolt mellé látványterveket is.

 

kzs allomas u terv

A stúdió otthonának terve

 


Az ötlet szép, a gond vele csupán az, hogy ebbe az épületbe eredetileg a helyhatóság a saját új ügyfélszolgálati irodáját szánta. Idézünk a Fidesz 2014-es, 2014 és 2019 közötti időszakra érvényes, „A fejlődő Kőbánya programja’ című ígéretcsomagjából: „Az önkormányzat az emberekért van, ezért a hivatali ügyek intézéséhez európai körülményeket kell biztosítanunk. Ezért a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatát méltó, korszerű és ügyfélbarát körülmények közé, az Állomás és a Halom utca sarkán lévő műemlék épületbe költöztetjük, az épület felújításával és kibővítésével.”
Kovács Róbert Facebook-oldalán még tavaly szeptemberben a következő megjegyzéssel tette közzé a látványtervet: „Nekem fontos, hogy a kőbányaiak korszerű és ügyfélbarát ügyintézésben részesüljenek! Ezért alakítunk ki új önkormányzati ügyfélszolgálatot a városközponti Állomás utcában. Önöknek, Nektek!

 

ufelszolg terv allomas utca

Az ügyfélszolgálat otthonának terve

 

ufelszolg terv allomas utca2 ogy

 Hirdette a plakát is, ugyanitt


Sőt, mindennek nyomatékot is adott a városháza, hiszen a vonatkozó – még romos – ingatlanra egy jó nagy plakátot is kihelyezett, hogy a nép lássa, itt mi is lesz majd. Mi több, a szeptemberi képviselő-testületi ülésen is elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégia is tartalmazza az Állomás utcai ügyfélszolgálati bázist. Viszont néhány hete a plakát eltűnt a falról...


És, akkor itt van a KZS új otthona, ami éppen ugyanitt lenne. Tóth Attila kommentárjában tényszerűen fogalmazott, ebből pedig úgy tűnik, mintha eldöntött tény lenne a költözés.
Két dolog lehetséges. Egy: az ifjú tervező csak eljátszott a gondolattal, amit papírra és számítógépre vetett az csupán elmélet, lehetőség, és az is marad. Kettő: a diplomatervét nem véletlenül alkotta meg így, borult az eddigi változtathatatlannak tűnő elképzelés, és ügyintézés helyett zenélni fognak itt.
Mivel az Építészfórum cikke friss hír volt, ezért tettük ezt közzé mi is, de igyekszünk az illetékeseknél utána járni, hogy mi is a valóságos helyzet.

 

(fotó: 10kerkult.hu/OGY, Epiteszforum.hu, Facebook)