Hogyan bukd el a lakásod?

Bajban, méghozzá nagy bajban van egy kőbányai család. Viszik a lakást a fejük felől. Bár nem szeplőtelenek ebben a történetben, de a kényszer miatti hiszékenységükért nagy árat fizettek, s e pillanatban nem lehet tudni, vajon néhány nap múlva az utcán alszanak vagy rendeződik sorsuk.

Előre bocsájtjuk, bár a történet valós, s a főszereplő a névvel való szereplést is vállalta volna, mégis úgy döntött szerkesztőségünk, konkrétan nem nevesítjük őt. Bár tényleg nagy bajban van, úgy véljük, esete jellemző, sokakkal előfordult már, s talán éppen ezért segíthetünk másoknak, ha közreadjuk kálváriáját. Nem kívánunk senkinek sem tanácsot adni, de néhol szeretnénk kérdéseket feltenni, melyek talán éberré teszik a hasonló gondokkal küzdő embereket. Talán óvatosak lesznek…

   A történet 2007 novemberében kezdődik, amikor is egy rendőrnek döntenie kellett, marad a kötelékben vagy a versenyszférában próbálja megtalálni számítását. Olyan pályán, amely összeférhetetlen eredeti hivatásával. F. I. választott: a magasabb jövedelem, a jobban tervezhető élet okán céget alapított. Egy ideig nem is volt gond, a lakótelepi lakásra felvett hitelt tudták törleszteni, kerekítve csak másfél millió forint volt már jelzáloggal biztosítva. De, mint az eléggé szokványos, hajtani kellett a piacért, s bizony-bizony, a megrendelések el-elmaradtak, így a bevételek is megcsappantak. Néhány százezer forint több tételből összeálló közüzemi díjtartozás és a NAV-nál felgyülemlett, szintén jelzáloggal biztosított egymillió forint körüli hátralék (és annak kamatai, mely tételről F. I. nem is tudott) keletkezett, melyre a NAV végrehajtást is kezdeményezett.

   ‒ Úgy gondoltam, hogy a durván három és fél millió forintra rúgó tartozásaimat egy kiegyenlítő hitellel megpróbálom rendezni, s ha ez sikerül, akkor egy elfogadható futamidővel és havi törlesztéssel sikerül majd úrrá lenni a nehéz helyzeten. De amikor bankot kerestem, elutasítottak, nagyon egyszerűen fogalmazva, sehol sem voltam hitelképes. Mit ne mondjak, kétségbe estem. Nekem nem volt jövedelmem, a feleségemnek pedig volt túl magas a fizetése. Sokat gondolkodtam, mit tehetnék, míg eszembe jutott, van egy jó ismerősöm, aki járatos a pénzügyekben, s tőle kérhetek. Úgy adódott, hogy éppen azt az embert javasolta felkeresni, aki akkortájt költözött a mellettünk álló üres lakásba. Megkerestem, s ő azt ajánlotta, hogy keressem meg egy ismerőse barátjának a valakijét, aki biztosan tud segíteni. Hát, megkerestem. Elmondta, tényleg tud valakit, aki hajlandó segíteni. Felajánlotta, megszövegezik a kölcsönszerződést, s megnevezte az időpontot, hogy mikor menjünk a közjegyzőhöz aláírni a papírokat.

   Innen átvesszük a történet folytatását, már csak azért is, mert ez az első olyan pont, ahol megpróbálunk valamilyen tanulságot megfogalmazni. Történt, hogy a közjegyzőnél a szerződésben nem a jelzett 3,5 millió forint szerepelt, hanem 4,6 millió. Bár F. I. tanácstalan volt, magyarázatot sem nagyon kapott a megváltozott összegre, mégis aláírta a szerződést. Ráadásul úgy, hogy a felesége adóstársként szerepelt. Vesztére tette. Itt azonnal megjegyezzük, abban a pillanatban, amikor látta az új összeget, fel kellett volna állnia, csapot papot otthagynia, s egy-két nap gondolkodás után más megoldást (vagy ugyanezt, de más partnerekkel) kellett volna keresnie.

   A közjegyzőnél történt még egy furcsaság. A papírok aláírása után a közjegyző jelenléte nélkül megszámolták a pénzt. De nem ám a 4,6 milliót, csak 3,5-öt.

– Ebből a közvetítő, azaz a hitelező megbízottja azonnal eltett 500 ezret, de semmilyen papírt nem adott, azt mondta, ez az ő jutaléka – idézi F.I. a történteket.

Ezen a ponton csak egy kérdést teszünk fel. Hová lett azonnal 1,1 millió forint?

A készpénz birtokában a szereplők elmentek az OTP-be, kifizették a tartozást, törlesztettek a közüzemi díjhátralékokból, s kifizették F. I. időközben elhunyt édesapjának temetési költségeit. A NAV-ra nem tellett, a haláleset elvitte az ide szánt pénzt is.

  Furcsán és szomorúan folytatódott a történet. Fizettek a hitelezőnek, a néhol előforduló megingások miatt viszont gondok voltak, sőt a feleség fizetéséből emiatt és a közben újra halmozódó közüzemi hátralék miatt a lehetséges maximumot tiltották és vonták le. Annak ellenére, hogy elég nagy cirkuszok árán az egész folyamatot elindító szomszédtól visszavettek 600 ezer forintot – ő ezt magának jutalék címén akarta megtartani, arra nincs válasz, hogy került hozzá – és ezt egy összegben törlesztették a hitelezőnek. Ne feledjük, jó néhány év eltelt az első döntés óta, s ezen idő alatt meghalt sajnos a feleség édesapja is. Az örökségből, melyhez az idén jutottak hozzá, rendezték a közüzemi díjhátralékot, s a hitelezőnek is visszafizették a papír szerinti teljes összeget. Így megszűnt a letiltás a feleség fizetéséből is. A NAV pedig megállapította, hogy az adós tartozása elévült, a követelést nem lehet behajtani. Azt hitték, minden rendben van…

  Itt megint megállunk egy pillanatra. A látszólag tiszta helyzetet, sok év nyomorúsága után a szegényes békét bírósági végrehajtó információja borította fel május 20-án. Nem egészen értjük minden elmesélt szó ellenére sem, hogy kerül képbe a végrehajtó, aki most egy újkeletű, de már 14 millió forint – aztán hogy-hogy nem, az összeg 12 millióra csökkent kis időn belül – tartozás miatt árverezi F. I. és felesége fele-fele tulajdonú lakását. De menjünk sorba. A NAV egy levélben azt írta F. I.-nek, hogy a követelése miatt bejegyzett jelzálog „levételével” Sóvári Ferenc bírósági végrehajtót bízza meg.

   Nem világos, hogy a vállalkozás adóhátraléka miatti NAV végrehajtás hogyan kapcsolható össze egy magánember magánkölcsönének akármilyen eredetű végrehajtási ügyével, annak ellenére, hogy ezt a NAV megindokolta. Még akkor sem világos, ha a vállalkozás betéti társaság formája okán a beltag általános, egyetemes felelősséggel bír. Nem sérült-e így a vállalkozás vonatkozásában az adótitok?

   No, de nézzük meg az utóbbi néhány hónap történéseit!

   ‒ Azon a bizonyos május 20-án a végrehajtó azt mondta, hogy aki először adott kölcsön, egy újabb, 2011-ben kelt kölcsönt követel, s ez 5 millió 700 ezer forint és ennek a kamatai és egyéb díjai, összesen 14 millió forint. Aztán ez lecsökkent 12 millióra, de ez már teljes egészében tőkekövetelés. Kérdeztem a végrehajtót, hogy lehet nekem tartozásom, ha a feleségem örökségéből mindet kifizettünk. Nem mindegy, hogy ki egyenlítette ki a követelést? Az ki lett fizetve, és akkor nem tartozunk. Mi az, hogy a feleségemről levették a hitelt, rólam meg nem? Hosszas és mindenhová elküldött levelezés után annyit sikerült kideríteni, hogy a kölcsönadó 2011-ben a 2007-es okiratról másolatot kért a közjegyzőtől. Ezzel még nem is lenne baj, de kérdem én, hogyan lehet a 2011-es dátumú papíron is 4,6 milliós kölcsön? Ráadásul a közjegyzővel ezt záradékoltatta, s ezen már az 5,7 milliós főkövetelés szerepelt. Tehetetlen és tanácstalan voltam, s feljelentést tettem a XI. kerületi rendőrségen, mert a közjegyzőnek ott van a székhelye, így az a kerület illetékes.  

  
   Furcsa, és megint kérdeznünk kell. Egy konkrét kérdésre a végrehajtó válaszolt. Az adóstárs ugyanúgy felel a felvett kölcsönért, mint az adós, de, ha bármelyikük is kiegyenlíti a szerződés szerinti összeget, ráadásul ezt a hitelező is megerősíti, akkor megszűnt az adósság. Nem helytálló tehát F. I. azon feltételezése, hogy neki is volt 4,6 millió forint kölcsöne és a feleségének is ugyanennyi, mint adóstársnak.

– Mert, ha a feleségemről levették a kölcsönt, akkor rólam miért nem? – igyekszik gyanúját igazolni. Persze, ő maga is kételkedik ebben az okoskodásban.

   A másik kérdésünk, hogyan születhet egy olyan, közjegyző előtt aláírt okiratban elismert tartozás, amit nem előzött meg semmilyen kölcsön felvétele. De hoppá, mert a végrehajtó éppen azt állítja, hogy van ilyen kölcsön, és mivel nincs fizetve, a hitelező élt a jelzálogjogával, értékesíti a fedezetként szereplő ingatlant, F. I. és felesége lakását, mivel az újabb,a feleség fizetéséből való letiltás neki kevés. A végrehajtó elmondta kérdésünkre, hogy a végrehajtás során az alacsonyabb összegű havi visszafizetés elégtelen volta miatt alkalmazható a gyorsabb eredményt hozó újabb végrehajtási eljárás, az árverezés.

   Az újabb kérdésünk pedig az, hogy F. I. feljelentése nyomán indult nyomozás vajon miért nem függeszti fel a végrehajtást? Mert józan ésszel nehéz elhinni, hogy mégiscsak van adóssága F. I.-nek, annak ellenére, hogy nem írt alá semmilyen újabb adóslevelet az első kölcsön visszafizetése óta. Ha pedig ez a feltételezés megáll, akkor csak az jöhet szóba, hogy F. I. egy lakásmaffia áldozata. Árverezni lehet a lakását, olyannyira, hogy a felesége tulajdonrészét az internetes árverésen már el is adta a végrehajtó, az ő tulajdoni hányadára éppen ottlétünk alatt jött a végrehajtóval egy potenciális vevő. És F. I. hányadának árverési határideje október 12-ike, annak köszönhető, hogy a végrehajtást kérő (korábbi) hitelező javára lett jelzálogjog bejegyezve az ingatlanra.

    A történethez tartozik, hogy a furcsa esetre figyelmünket felhívó Csap Zsoltné nyugalmazott kőbányai rendőr immár hosszú hónapok óta igyekszik segíteni a házaspárt. Hol élelemmel, hol készpénz-gyűjtéssel. Közbenjárása és jóakarata nem különben önzetlen pénzügyi segítségének eredménye, hogy sikerült többeket adakozásra bírni, köztük Weeber Tibor önkormányzati képviselőt, Kőbánya szociális ügyekért felelős alpolgármesterét is, s ebből az összegből ügyvédet tudtak fogadni. Reméljük, még nem késő!

   A végrehajtó október 5-én 11 órára tűzött ki szemlét, s az ebben az időben szintén jelen lévő Tóth Balázs önkormányzati képviselő (fenti jobb oldali képen) is értetlenül állt a történtek előtt. Figyelmesen olvasta F. I. vastag aktát megtöltő levelezését, de nem értette ő sem, miért is a nagy sietség a lakás árverezésében. A végrehajtó – érthető okokból – semmit nem kötött az orrunkra, 11 óra előtt öt-hat perccel azt válaszolta a képviselőnek, hogy meg kell várnia a 11 órát, annak ellenére, hogy a potenciális vevő egy perc alatt megnézte a szerény lakást, s 11 előtt távozott. A jelzett időpont után három perccel pedig összefogta a vaskos aktacsomót – ennyire rúg F. I. tartozásainak dokumentációja, mondta – és elment.

  Sokáig mi sem maradtunk, hiszen a történethez se hozzátenni, se elvenni nem tudtunk semmit. A találgatás pedig felesleges. Bízunk abban, sikerül a házaspárnak a hét végéig rendkívüli meghallgatásra lehetőséget kapni Budapest főrendőrétől, aminek eredménye lehet, hogy legalább egy gyors nyomozati cselekménnyel sikerül megakasztani a végrehajtást. A történetben ugyanis ott van a csalás lehetősége. F. I. is azt hiszi, sőt, bizonyos benne, hogy becsapták. Mi pedig, egyetértésben Tóth Balázzsal, változatlanul azt mondjuk, legyen a története intő példa, hogy ismeretlen, a szomszédom barátja ismerősének a valakije „jótevőtől” ne nagyon fogadjunk el kölcsönt. Tudjuk, a kibicnek semmi sem drága, de most az egyszer fontolják meg a véleményét.

fotó: 10kerkult.hu/OGY