AD-blacklist1

2011
szep.
17

Színesedő újhegyi falak

ujhegy szinesvaros 1Jó érzés elsétálni a Bányató utcán az Éltes Mátyás-iskola mellett: a korábbi csupasz betonfal ma már vidám, élénk színekben pompázik. Mindez köszönhető a Színes Város mozgalom tagjainak, a suli diákjainak és Mácsik András képviselőnek. 

 

Még az év elején vetette fel Mácsik András, Újhegy (egyik) önkormányzati képviselője, hogy a városrész szürke és barátságtalan falait érdemes lenne a Világ-Kép Kulturális Egyesültre bízni. Oka is volt: az egyesület aktivistái a Színes Város program keretében már több fővárosi közterület bántóan elhanyagolt falfelületét varázsolták – vagyis: festették át élénk színekkel– vidámabbá.


Kőbányán az Újhegyi sétány és a Bányató utca kereszteződése lett a kiszemelt helyszín: a szolgáltatóház és az Éltes Mátyás-iskola Bányató utca felőli falai. Igazából az egyesület már hetekkel ezelőtt végzett a feladattal – egyetlen keskeny sávot kivéve. Ez volt az ünnepi befejezés: a szeptember 17-i, szombati közös festésben részt vett Kucsák László parlamenti képviselő, Marksteinné Molnár Julianna a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke és Cseh László úszó, Kőbánya díszpolgára is.


ujhegy szinesvaros 4Megyeri András, a Színes Város mozgalom alapítója elárulta, hogy a kialakításba bevonták az iskola diákjait is, ötletükkel és kétkezi munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a korább szürke felület most narancs, zöld, kék és még megannyi színben pompázik. (Annyit még megemlített, hogy mindez nem jöhetett volna létre a főtámogatók, a Let’s Colour és a Dulux festékgyár nélkül.)


Marksteinné Molnár Julianna bevallotta, az önkormányzat ezt afféle próbamunkaként szánta az egyesület számára, és amennyiben elégedett lesz vele, számíthat további megbízásra. Nos, a képviselő-asszony elárulta: a próba sikerült!
Azt már a 10kerkult.hu-nak mondta, hogy a színesedés folytatódik, várhatóan jövő tavasszal és várhatóan még Újhegyen, aztán később talán a városközpontban. Szóba jöhetnek például más iskolák falai is, és azokba is szeretnék bevonni az ottani diákközösséget. Hozzátette, ha más magán ingatlantulajdonos is vonzónak találja a szokatlan stílust, úgy szívesen veszik a csatlakozást.


Végül engedtessék meg egy kis szubjektív vélemény. A kezdeményezés telitalálat, jó érzés elsétálni a fal mellett, és tényleg jobb hangulatot kölcsönöz. A legnagyobb dicséretet alighanem az jelenti, hogy a graffitisek sem akarták már az első napokban rajta hagyni a nyomukat. Ám az örömbe némi üröm is vegyült: sajnos a ceremóniáról hiányzott az ötletgazda, Mácsik András és hiányoztak az Éltes-tanulók is. Velük lett volna kerek ez a történet.