AD-blacklist1

2014
dec.
27

Civil karácsony

Írta: Oszvald György

HGY-Xmas 113lead-aTizennegyedik alkalommal rendezte meg a Civil karácsony nevű ünnepségét a Havasi Gyopár Alapítvány. A közéleti és egyházi vezetők támogatását bíró alapítvány rendezvényén az idén is jelen volt a testvérszervezet, a párkányi Új Évszázad Nyugdíjasklub küldöttsége, s Párkány új polgármestere, Szabó Jenő is.

 

 

Zsúfolásig megtelt a Kőrösi Kulturális Központ – KÖSZI színházterme a Havasi Gyopár Alapítvány karácsonyi ünnepségén. Két oldalon rézsűbe fordítva, középen hosszában sorjáztak az asztalok, s mellettük kicsivel több, mint 200 nyugdíjas foglalt helyet.

 

   HGY-Xmas 727 A jövőre 18 éves Havasi Gyopár kuratóriuma a kezdetektől fogva a hátrányos helyzetűek, kiemelten az egyedül élő idősek és fogyatékossággal élők segítéséttűzte ki célul, s bár a törvények változásával bizonyos értelemben szűkültek a lehetőségei, így szerteágazó tevékenységük is, egy dolog maradt: minden lehetséges módon az idősek segítése. Mihalicska Terézia (képünk), az alapítvány elnöke elmondta, ebben az évben már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a karácsonyi ünnepséget. – A szeretet ünnepét, a civil karácsonyt igyekszünk ugyanúgy megrendezni, mint tettük ezt eddig is, éveken át. Advent idején, a negyedik gyertya meggyújtása a szeretet, a család fontosságát jelképezi, de egyben az ajándékozás idejét is jelzi – vetítette előre a rendezvény alapgondolatát az elnök asszony.

    Mihalicska Terézia megköszönte az alapítvány tevékenységét támogató cégek, intézmények figyelmét, segítségét is.

 

   Az idei karácsonyi ünnep bizonyos szempontokból követte a hagyományokat, de új elemeket is tartalmazott. Két dolgot hadd emeljünk ki ezek közül!

   Hosszú ideje már, hogy a Mihalicska Terézia vezetésével működő alapítvány szoros kapcsolatot alakított ki a párkányi Új Évszázad Nyugdíjasklubbal. Barátságuk, együttműködésük eredménye az a civil kezdeményezés, mely az idén testvérvárosi megállapodás aláírását eredményezte Párkány és Kőbánya között. A magyarországi aláíráskor abban maradtak a városatyák, HGY-Xmas 173hogy Szlovákiában is meg kell majd erősíteni a szándékot, de megvárják vele az ottani, év végén rendezett helyhatósági választásokat. Azóta ismert, hogy a több cikluson át tevékenykedő polgármester, Jan Oravecz nem nyert a választáson, új városvezetője van Párkánynak.

   Éppen ez adja az idei karácsony jelentőségét. Szabó Jenő (képünk), az új polgármester, elismerve elődje segítő támogatását, elfogadta a Havasi Gyopár Alapítvány és Kőbánya vezetőinek meghívását, jelezve ezzel, elismeri a kialakult baráti szálak erősségét, hasznosságát.

 

   A másik új elem Kőbánya három felekezeti vezetőjének együttes jelenléte, s aktív megnyilvánulása volt. Az elmúlt években a katolikus egyház helyi kormányzója, Balogh Attila atya (balra), a Szent László plébániatemplom lelkésze mondott karácsonyi köszöntőt, ám most rajta kívül az evangélikus közösség lelkésze, Benkóczy Péter (jobb szélen) és a református egyházközség lelkipásztora, Szilágyi-Sándor András (középen) is – ki rövidebben, ki hosszabban – hirdették Isten igéjét. Mindhárman a szeretet fontosságát állították a középpontba, ám Szilágyi-Sándor Andás a jelenkor számítógépes kommunikációjából indulva HGY-Xmas 195avezetett le egy fontos jelenséget. E szerint a közösségi oldalakon számos jelet kapunk, amiket vagy megválaszolunk vagy figyelmen kívül hagyunk. Nos, az Úr tanítása szerint vegyük észre a jelet, értelmezzük, bizonyosodjunk meg róla és adjuk tovább, beszéljünk róla! A meghittség percei után mindhárman megáldották az ünnepi rendezvényt.

 

   Itt szólunk arról is, hogy az ünnepségen részt vett, s köszöntötte a rendezvényt, a szervezőket, támogatókat Burány Sándor, Kőbánya MSZP-s országgyűlési képviselője is. Hagyományosan képviselte magát a városvezetés is, ezen az ünnepen Radványi Gábor alpolgármester mondott karácsonyi köszöntést. Dr. György István kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője, bár új minőségben és funkcióban, de egy hosszabb időszak hagyományát követve köszöntötte a karácsonyi ünnepséget, annak résztvevőit.

   HGY-Xmas 186

   Képünkön balról Klemász Magdaléna, mellette Mihalicska Trerézia

 

   A párkányi vendégek részéről Szabó Jenő polgármester és Klemász Magdaléna, a nyugdíjasklub vezetője köszönte meg az invitálást, s mindketten a kapcsolat megőrzéséről, folytatásáról biztosították a magyar partnerüket.

    Szeretnénk jelezni, hogy a Havasi Gyopár Alapítvány karácsonyi rendezvényén önkormányzati és országgyűlési képviselők, Párkány város önkormányzati képviselője és kulturális referense, nemzetiségi vezetők és tisztségviselők, a helyi közhivatalok és állami intézmények vezetői is részt vettek, elismerve ezzel az alapítvány tevékenységét.

 

    HGY-Xmas 244A köszöntők sora után az alapítvány kurátorai ajándékokat adtak át a munkájukat segítő önkénteseknek, a vendégeknek, külön köszöntötték Benkovich Bélánét, Éva nénit (képünk), aki a közérzetjavító tornával az egészségükre vigyáz hosszú ideje, s az egyik 90 éves kliensüket.

 

   Nem hiányzott az ünnepi műsor sem a programból. A vendégek a Törekvés táncegyüttes Suttyók gyerekcsoportjának – vezető: Vizy Adrienn – néptánc műsorában gyönyörködhettek, majd a Táncművészeti iskola 11. osztályos fiataljai moderntánc produkciójának tapsolhattak. A fellépők sorát a P.Kabi.Net zenekar zárta hangulatos, ünnepet és a közelmúltat egyaránt idéző zeneszámokkal.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY