AD-blacklist1

2014
dec.
20

Gyertyagyújtó villámcsődület

Írta: Oszvald György

xmas 144leadKarácsony alkalmából ismét gyertyagyújtásra hívunk minden kedves érdeklődőt. Akciónk üzenete főként az, hogy ne felejtsük el, hogy miről szól pontosan a karácsony: a szeretetről, családról, közösségről! – szólt a Kőbányai Diák-és Ifjúsági Tanács (KÖD) felhívása.  

 

 

Tavaly, nagyjából ilyenkor hasonló meghívót adtak közre, az idén pedig már ennek eredményeit felhasználva invitáltak mindenkit egy kis karácsonyi hangolásra. „A közösség erejét mutatja, ha jó sokan tudunk összegyűlni, nem másért, csak, hogy együtt legyünk és közösen tudunk egész Kőbányának kellemes és meghitt ünnepet kívánni! Ha úgy gondolod, hogy szívesen gyújtanál meg velünk közösen egy mécsest a Kőrösi sétányon a szökőkútnál, úgy várunk 2014. december 18-án 17 órakor!”

 

xmas 178   Nos, az invitálás most is sikeres volt: egyfelől a KÖD aktivistái szorgalmasan osztogatták a Kőrösi Csoma sétány közepén, a szökőkútnál éppen arra járóknak a mécseseket, csillagszórókat. 

xmas 147

Az előre felrajzolt karácsonyfa kontúrvonalakra, majd a belső részekre helyezték az apró pislákokat.

   Jó szórakozás, egyben egy jelkép, a szeretet megnyilvánulás is volt ez az aktus: minden mécses mellé járt a kellemes karácsonyt vagy a boldog ünnepeket jó kívánság. Hisszük, hogy ebben a pár percben melegséggel feltöltődött szívek tovább viszik a karácsonyi hangulatot, s nemcsak a szűkebb család tagjainak kívánnak majd áldott karácsonyt; egy kicsit talán a gyertyagyújtó akció felett látható felirat is az eszükbe jut:

 

Boldog karácsonyt Kőbánya!

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT   

 

xmas 212

fotó: 10kerkult.hu/OGY