AD-blacklist1

2014
ápr.
17

Az ,,agg" gimnázium rejtelmei

szt l gimi epuletA méltán híres kőbányai Szent László Gimnázium a városrész büszkesége és nem csupán azért, mert számos híresség koptatta itt az iskolapadokat. Maga az épület is sok szép részletet és érdekes történetet rejt, az iskola tanulói pedig meglepetés zenés produkcióval is készülnek a Budapest100 hétvégéjére!

 

 

 

 

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2014. április 26-27-én, immár negyedik alkalommal rendezi meg a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjét, a „Budapest100” elnevezésű programot.
A Budapest100 egy organikusan működő, rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a KÉK kezdeményezésében. Célja elsősorban, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint azokra az emberi értékekre, amelyek minden nap körülvesznek bennünket.


Ez a program egy olyan városi civil ünnep, amelynek közösség építő szerepe is kiemelkedő, hiszen különböző társadalmi hátterű és generációkat átívelő közösségeket és embereket hoz közelebb egymáshoz. A Budapest100-ban kulcsfontosságú szerepet kap az önkéntesség, a 100 éves épületek mellett az önkéntesek adják a fesztivál alapjait, munkájukkal és kreativitásukkal lehetővé teszik a hétvége színvonalas és sokszínű programjainak megvalósítását. A prograram 2011-ben kezdődött, azóta minden évben újabb 100 éves épületek nyitják ki kapuikat.
2014-ben a kőbányai Szent László Gimnázium is csatlakozott a Budapest100-hoz.


A Szent László Gimnázium épülete Lechner Ödön és Vágó József tervezők kézjegyét viseli. A magyar szecesszió két kiváló építésze több épületen is közösen dolgozott. Különös viszony állt fenn közöttük, hiszen Vágó mesterének tekintette az ekkor már idős Lechnert, aki egyébként még az épület átadása előtt, 1914-ben meghalt. Bár minden tervlapon szerepel Lechner neve, de azokat Vágó szignálta, így a munka java részét is valószínűleg ő végezhette, valamint az első tervváltozatokon is inkább az ő stílusjegyei köszönnek vissza. Utóbbi egyébként nem mulasztotta el mestere monogramját megörökíteni az épület több pontján.
Már kívülről is látszik, hogy az épület egyszerre funkcionális és díszes, építészeti-iparművészeti kialakításában a bécsi Wiener Werkstätte hatása fedezhető fel. Az utca felől csak folyosók néznek, a tantermek az udvari részen helyezkednek el, így utóbbiak csendesek és világosak.


A két háromemeletes szárny egy íves sarokszárnnyal kapcsolódik egymáshoz, itt található a főbejárat is. Az épületbe lépve az előtér után azonnal az elegáns, nemzetközi viszonylatban is jelentős építészeti emléket képviselő aulában találjuk magunkat, ahol a padló mintázata, a faldíszek és a lámpák is magukra vonják a látogatók figyelmét.
A szecesszióra általban jellemző volt az "összművészetben" való gondolkozás, így az építészek figyelme nemcsak a terazzo burkolatú padló, a falon látható stukkók és a boltívek megtervezésére és terjedt ki, hanem gyakorlatilag minden kis részlet kigondolására. Például az egyik szárny végében található egykori igazgatói lakás, ami manapság a titkárságnak, az irodáknak és a tanári szobának ad helyet: bútorzata végiggondolt, mind anyagában, mind stílusában egységes, az iskola díszítéseihez tervezett. Ha már díszek: az iskolában található két nagyméretű keleti váza feltehetőleg ókori kincsek másolata - ezek egy világlátott diplomata örökségeként kerültek az iskolába.


Az iskola padjait egyébként olyan hírességek koptatták, mint Gyarmathy Lívia filmrendező, Nagy Feró, "a nemzet csótánya", Kozma Orsi énekesnő vagy a Másfélmillió lépés Magyarországon című remek tévéműsorról ismert Rockenbauer Pál.
De nem csak erről nevezetes az iskola:  a gyönyörű épületet időnként filmes stábok veszik be. Itt készült többek között a Ballagás, a Made in Hungaria és Szabó István A napfény íze című filmje is. Ralph Fiennes híres vívós és báli jelenetét is a díszteremben forgatták, de egy lépcsőn folytatott párbeszédhez ugyancsak az épület adott hátteret.


Az iskolának egyébként manapság több mint 800 tanulója van. Közülük a legjobb énekesek és zenészek egy kisebb műsorral készülnek a Budapest100-ra, így eggyel több indok van rá, hogy április 26-án vagy 27-én belülről is megcsodáljátok a hírneves iskolaépületet!

 

(A Budapest100 2014-es programjához egy másik százéves kőbányai épület is csatlakozik: a sörgyár Előd utcai szárnya.)

 


(forrás: Budapest100.hu, WeloveBudapest.com)