AD-blacklist1

2013
dec.
28

A „megálljt” parancsoló szeretetünnep

Írta: Oszvald György

HGY-Xmas 208leadA tizenhárom évvel ezelőtt elkezdett hagyományt folytatta az idén is megtartott Idősek karácsonya ünnepi rendezvénnyel a Havasi Gyopár alapítvány december 19-én. A KÖSZI színházterme zsúfolásig megtelt a szépkorúakkal, s számos városvezető is megtisztelte a karácsonyi eseményt.

 

 

 

Mihalicska Terézia, az alapítvány elnöke köszöntötte elsőként a jelen lévő idős embereket. Elmondta, mikor könnyebben, mikor nehezebben, de eddig minden év végén sikerült megrendezni az ajándékozással egybekötött karácsonyi műsort. – Remélem, hogy azt a tevékenységet, amit mi végzünk, a jövő nemzedéke is folytatni fogja, s tovább élteti a hagyományt, továbbviszi az értékeket. Éppen ezért a műsorunkban mindig szerepet kap a fiatalság – mondta.

   Kifejezte köszönetét az alapítvány munkáját támogató önkormányzatnak, a Richter Gedeon és az EGIS gyógyszergyáraknak, a Fe-Ferum Kft-nek, Hajdú Jánosnak, a Kőrösi kulturális központnak, a KŐKERT Kft-nek. Jelezte, csak ezzel a segítséggel, összefogással képesek vállalt, az idősekkel összefüggő programjaikat megvalósítani.

   HGY-Xmas 722

 

A vendégek között üdvözölte az alapítvánnyal már hosszabb ideje szoros együttműködésben, baráti kapcsolatban álló párkányi nyugdíjas egyeseület küldöttségét.

 

   Ezután felkérte Kovács Róbert polgármestert az ünnepi köszöntő megtartására. Meglepő módon, dr. György István kérését tolmácsolta. György – más hivatali elfoglaltsága miatt – nem tudott jelen lenni, ezért arra kérte kollégáját, olvassa fel gondolatait. Kovács Róbert ennek tett eleget.

   Révész Máriusz parlamenti és önkormányzati képviselő szólt másodjára. Azt fejtette ki, hogy karácsony táján megállunk a rohanásban, mindennapi gondjaink helyett a szeretet kerül előtérbe, Böjte atya szavaival élve: „az emberekből ki kell szeretni a jót.”

 

   A világi értékelő és elismerést kifejező szavakat követően Balogh Attila atya, a Szent László plébániatemplom kormányzója a hit felől közelítette az alapítvány céljait, munkásságát. Karácsonyi gondolatait ezúttal a köré építette, hogy az „ünnephez, az ünnepléshez fel kell ismerni a köztünk jelen lévő Istent, akit dicsőítünk és fel kell ismerni a – hisszük – jóakaratú embereket.”

 

   HGY-Xmas 150Az is hagyomány az alapítvány karácsonyi rendezvényén, hogy köszöntik a szépkorú társaikat, a 80-90 éves embereket. Így volt ez most is, és akiknek járása már nehéz volt, azokhoz a virágcsokrot odavitte Kovács Róbert és Mihalicska Terézia. Köszöntötték a 94. életévét betöltő Majoros Jánosné, Rózsikát (képünk), a nemrég 92 éves múlt Kurunczi Jánosné, Magdi nénit, a szintén 92. évét betöltött Varga Ferencné, Irénke nénit, Kóbor Tiborné Magdi nénit, aki a 91. évét töltötte be ez évben.

   Köszöntötték a 90 éves Pálfi Sándorné, Rózsika nénit, a 82 éves Berkovics Béláné, Éva nénit, az idősek örökmozgó testnevelőjét is.

   

   HGY-Xmas 215Kovács Róbert vette kezébe a mikrofont, s vidáman mondta: – Terike nem érti, s engem kérdezget, hogy ha elfogytak a nevek a papírjáról, akkor miért van még nálam egy virágcsokor? Nos, nem titok, a csokor az övé, s bár nem születésnapját köszöntöm, köszöntjük, de szereznénk megköszönni a hosszú éveken át tartó közösségépítő munkáját, az idősekkel való törődését – adta át a hatalmas csokrot Terikének, aki azonnal az önkénteseket emelte ki és köszönte meg a munkájukat, mondván, a köszöntés nekik is jár! (képünkön)

 

   Az üdvözlések, köszöntések után a friss pogácsával, édes süteményekkel, üdítőkkel terített asztalnál ülő időseket ezúttal is nem mindennapi műsor várta. A konferálást Hanzliné Farkas Valéria vállalta, s első fellépőként Joós Tamás énekmondót jelentette be. A csodálatos, tekerőlanttal kísért karácsonyi dallamok után a Törekvés táncegyüttes Cseperedő gyermek csoportja következett. Vezetőjük, s a Vásárban című mezőföldi dallamokra épülő tánc koreográfusa Vizi Adrienn. 

    HGY-Xmas 336A néptánc után a modern táncé volt a színpad. A Budapesti Táncművészeti Stúdió 10. osztályos hallgatói, Berecz Dzsenifer, Tóth Rita és Metthews Dáneil mutatták be Bogdán Péter koreográfiáját.

    Vers következett. A meglepetés „ajándékot”, Ady Endre: Karácsony című versét a párkányi küldöttségből Szolényi Mária Valéria mondta. A fináléban a Tutta Forza Együttes fiataljai léptek színpadra, karácsonyi műsorukat Bakó Roland karnagy konferálta.

 

   HGY-Xmas 411A műsor után a református egyház lelkipásztora, Szilágyi-Sándor András mondott záró beszédet. Kérdéssel kezdte: ki tudja, melyik hangszer az, amelyik mindig nálunk van? Sokan adtak helyes választ, s ennek apropóján a Tutta Forzától imént elhangzott Csendes éj közös eléneklésére buzdította a jelen lévőket. A kezdeményezés sikeres volt, majd’ mindenki vele énekelte a dalt. Gondolatait ő is a szeretet köré fonta; Lukács Evangéliumából olvasta fel a Karácsonyi történetet.

 

    A Havasi Gyopár alapítvány karácsonyi ünnepsége – az önkéntesek bevonásával – az ajándékok kiosztásával ért véget a délutáni órákban.

 

fotó: 10kerkult.hu /OGY