AD-blacklist1

2011
nov.
02

Mérleg - a 10kerkult.hu portállal

Írta: Oszvald György

 

10kerkult-logo2Egy hónapos születésnapjának örülhetett a www.10kerkult.hu – Kőbányai Közéleti és Kulturális Portál bő egy hete. Nem volt könnyű az indulás, mert az augusztus 17-re tervezett sajtótájékoztató napján ismeretlenek eltüntették a teljes adatbázist, magát a honlapot.

 

   A „totális delete” miatt a két alapító újságíró majd’ három hónapos munkája ment a kukába. De a lendület töretlen volt, s az „Ami nem öl meg, az megerősít…” elv alapján, néhány anyagot felhasználva újjáépítették a honlapot, feltöltötték a cikkeket, fotókat, s szeptember 15-én „újjászületett” a 10kerkult.hu, s másnap már az első cikkeket olvashatták az érdeklődők.

 

 

,,Hitelesen, gyorsan!"

  

   Az alapítók, beváltva ígéretüket, naponta töltik fel aktuális anyagokkal a hírblokkokat, rovatokat. Leggyakrabban a Köz-élet, a Képviselő testület, politika, a Szociális ügyek és a Rendvédelem rovatok frissülnek. Közérdekű és napi aktualitású témáik mellett hetente jelentkezik a Szerintem című véleményrovat és a Hét alkotásai. A hét műtárgya a kerület műemléki vagy helyi védettség alatt álló épületeit, köztéri szobrait mutatja be, a hét képe általában egy vezető anyaghoz kapcsolódik, fotó vagy képzőművészeti alkotás, míg a hét írása elsősorban a helyi írók, költők antológiába szerkesztett írásaiból szemléz. Fontos rovat a Suli, a kerület iskoláinak életéről, eseményeiről szóló rovat, a Kőbánya anno rovat, mely a helytörténeti témákat dolgozza fel. Kéthetente mutatnak be a szerkesztők a kerületben élő vagy Kőbányához szorosan kötődő embereket (Kőbányai portré) – tevékenységükön túl helyi érdekeltségű háttér információt is adva. Egyes cikkekhez bőséges képgaléria kapcsolódik.

   A portál – viszonylagos ismeretlensége ellenére is – sokak között népszerű, más helyi médiumok hivatkoznak rá, forrásként jelölik, avagy éppenséggel „cikizik” valós vagy mondvacsinált okokra hivatkozva. A rövid egy hónap alatt mintegy 22 ezer oldalletöltés történt, s az sem lényegtelen, hogy az olvasók többsége 2-15 perc között tartózkodik az oldalon. Érdekes, hogy a helyi hírek ellenére külföldről is felkeresték már az oldalt.

 

  ,, Kőbányán túl"

   

   „Az új 10kerkult.hu a nem csak a kőbányai vonatkozású nyers, tényszerű híreket teszi közzé, hanem ezek mellett adott esetben a napirenden lévő, a kényes és/vagy a közérdekű helyi ügyeket, problémákat más, szokatlan szemszögből megvilágítva tárja az olvasók elé. Ugyanakkor mindig mindegyiket elfogulatlanul, pártatlanul, ha szükséges, az ellenérdekelt felek véleményét tükrözve. A fókuszban elsősorban Kőbánya áll, a kerülettel kapcsolatos hírek elsőbbséget élveznek. De mivel nyitottak vagyunk, olykor-olykor kitekintünk a szomszédos vagy éppen a távolabbi városrészekbe is, hiszen ezekben is történnek – főleg sport és kulturális vonatkozású – programok, események, amelyek talán sok itt élőt érdekelnek” – írták az alapítók az induláskor.   

   Ezt továbbra is tartják, s elmondható, eddig meg is valósították. Sőt, hitük szerint egy országot megmozgató nagyságrendű pályázat kiírásán dolgoznak, s vélhetően november közepén már arról számolhatnak be az olvasóknak.

   Egy apróság azonban hiányzik. Ez a cikkek utáni hozzászólás lehetősge. Valóban, ám érthető a késlekedés, ha a szerkesztők azt szeretnék, hogy minden visszaélésre alkalmas sztenderd komment formátumot kiszűrjenek. Szeretnék elkerülni, hogy az augusztusban történt hekkeléshez hasonló eset előforduljon, de igyekeznek a szervertulajdonos technikai elvárásainak is eleget tenni. Köszönet a türelmes olvasóknak, s ezt a türelmet még egy kis ideig kérik:

 

Oszvald György, Raffai Ferenc alapítók