AD-blacklist1

2020
aug.
07

Sikeres volt a cigányok családi napja

Írta: Oszvald György

Roma nap Heni pic 6leadA meghívója hagyományőrző és családi sportnapra szólt augusztus 1-jére. A helyszínt a Bárka Humánszolgáltató központ és a Kocsis Sándor Sportközpont Ihász utcai sport telepe biztosította. A részvétel minden eddiginél nagyobb volt; az egész napos rendezvényt színes, felnőtteknek és gyerekeknek szóló programok tették változatossá.

 

 

Hadd szóljak elsőként a két helyszínről! A kőbányai cigány vezetők a korábbi hagyományőrző napokon is kitettek magukért, mind a műsorok minősége, mind a résztvevők száma meggyőző volt.

 

   Az idei családi nap abban hozott újat, hogy amíg a Bárka kertjében a játékok, a családok beszélgetései, a kőbányai rendőrség és az Óhegy polgárőrség közös programjai húzták a napot, az Ihász utcai műfüves focipályán „vérre menő” kispályás meccsek zajlottak.

  

   No, hát, bárhogyan is igyekeztem, sajnos lekéstem Halász Dezső, a Kőbányai Roma Önkormányzat elnöke rövid megnyitóját; ugyan 2-3 percet késtem csak, de már elkezdődött az első meccs.

Halász Dezső azonban készségesen ismételte meg a lényeget. Kiemelte, hogy a foci új elem a kínálatban, s az, hogy más kerületek csapatai is eljöttek, azt jelenti, hogy hozták a családjaikat is, azaz „szélesedtek a kapcsolatok.

  

  

   A pályán egymást váltották a csapatok, négyen küzdöttek a kupákért és a ráadásként járó palack pezsgőért: a Kőbányai Önkormányzat, a Kőbányai Roma Önkormányzat, a VII. kerületi Erzsébetvárosi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a XV. kerületi Rákospalotai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között dőlt el az első hely sorsa. A kemény, de sportszerű meccseket Bali Attila és Elek Gyula, az MLSZ hivatásos játékvezetői dirigálták.

 

   A végeredmény1. Kőbányai Roma Önkormányzat, 2. Kőbányai Önkormányzat, 3. Erzsébetvárosi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, 4. Rákospalotai Cigány Önkormányzat.

 

Roma nap 016

   A Kőbányai Roma Önkormányzat bajnok csapata

  

Roma nap Heni pic 13b

                                        Eredményhirdetés után: együtt a kupa résztvevő csapatai

 

   A másik helyszín is zajlott az élet: gyakorlatilag minden meghirdetett program megvalósult. Arcfestés, ugrálóvár két méretben is, lángossütés, színes és kívánság szerinti ízetésű (legalább nyolcféle ízből, színből lehetett választani) vattacukor, a rendőrök és az Óhegyi polgárőrség egy-egy autójának kipróbálása, ügyességi játékok tarkították a választékot.

 

   Roma nap 312Szeretném kiemelni a rendőrség aktív közreműködését! Mindazon elemek, melyek a kisebb-nagyobb gyerekek ismereteit bővítik az internetes veszélyekről, a közlekedés biztonságáról, az alkohol- és drogveszélyről, játékos formában jelentek meg. A részegszemüveg ez utóbbiakat volt hivatott bemutatni. A kerékpáros pályát sem volt könnyű teljesíteni, s ehhez még egy közlekedésbiztonsági kérdőív is társult. No, de megérte a fáradozás, mert a jó teljesítés jutalma egy számítógépről is tölthető karkötő és más ajándékok voltak.

   Külön érdekesség volt, hogy bárki magára ölthette a rendőrök bevetéskor használt védőruházatát – különféle kar- és testpajzsok, mellény, stb. – és eszközeit. Az egyik kissrác teljesen beöltözött, s nem lehetett kihagyni, hogy a rendőri stábbal egy közös fotó is készüljön.

     

Roma nap 413

 

   Mindeközben a sátor alatt már a jó ebédhez szólt a nóta. Egy rendkívül szimpatikus trió volt az első zenekar, műsorukban a retró rockzenétől kezdve a jelenkor népszerűbb slágerei hangzottak el, a focisok az eredményhirdetésre készülődtek, söröztek, felidézték a meccsek legérdekesebb fordulatait.

 

   A délelőtt eseményeit egy rövid hangulatvideóval igyekeztem összefoglalni.

 

  

   A délutáni eseményeken – sajnos – már nem tudtam részt venni, de azt mindenképpen meg kell említsem, s erre Jógáné Szabados Henrietta, a Kőbányai Önkormányzat fotói adják az alapot, hogy a nap végén a gyerekek bőségesen kaptak ajándékokat.

   Az pedig, hogy a délutáni műsorhoz sikerült a roma önkormányzat vezetőségének egy nagyszerű cigányzenekart is „beszerezni”, mindenképpen elismerésre méltó. Erről a facebookon egy videót is közzé tettek – de jelen tudósítás megírásakor nem találtam meg.

 

   Az eseményt a Kőbányai Önkormányzat, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Saferinternet támogatta.

 

   Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT  

   Jóga Heni fotói IDE kattintva nézhetők meg.  

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY