AD-blacklist1

2018
nov.
22

Könyves-Tóth Mihály Príma Junior díjas

Írta: szerk-OGY

logo leadTíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában a Müpában Budapesten november 20-án, köztük a kőbányai trombitaművész, Könyves-Tóth Mihály.

 

 

 

A 11. alkalommal átadott elismerésben eddig több mint 100 tehetséges fiatal részesült, a zsűrinek is van három olyan tagja, akik korábban elnyerték a Junior Prima Díjat – emelte ki Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója (képünk).

   junior mvmHozzáfűzte: akinek lehetősége van, támogatnia kell a kultúrát lehetőségéhez mérten, ez az az MVM kötelessége is.


    A zsűri elnöke, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora hangsúlyozta: Magyarország kifogyhatatlan a zenei tehetségekben. „Az idei díjazottak erős láncszemei lesznek a magyar kultúrának és művészetnek” – jelentette ki Vigh Andrea. 


    2018-ban a zsűri tagja volt Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Binder Károly Erkel-díjas zeneszerző, zongorista; Boldoczki Gábor Liszt-díjas trombitaművész, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongorista, Fekete Gyula zeneszerző, Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, Jakobi László

 

junior tablo2

         A 2018. évi Príma Jubior díjazottak

 

   Nemrég adtunk hírt arról, hogy a kőbányai Kőnyves-Tóth Mihály trombitaművész, az Operaház zenekarának szólamvezető trombitása az ARD Nemzetközi Zenei Versenyének egyik győztese – holtversenyben a második, a közönségdíj nyertese és a kortárs mű legjobb tolmácsolásának díja – volt. Konyves Renczes 194Két napja pedig, az egyik legrangosabb hazai díjban, a Junior Príma díjba részesült a zeneművészeti kategóriában.

 

   Az idei díjazottak között van Balogh Máté zeneszerző, Demény Balázs zongoraművész, Dolfin Benedek csellista, Horváth Benedek zongoraművész, Könyves-Tóth Mihály trombitaművész (képünk), Kovács Gergely zongoraművész, Pataki Bence operaénekes, Rafael Márió dzsesszzongorista, valamint Rajna Martin karmester és Tomasz Máté Milán csellóművész. 

 

MTI; fotó: MTI; 10kerkult.hu/archív

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül.

tamogatas