Szálka nélküli klubnap a kertben

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Klubja egy kellemes, halászléfőzéssel egybekötött klubnapot tartott a Bárka Humánszolgáltató Központ Ihász utcai kertjében augusztus 10-én. A kellemes délután sikeres volt, csont – bocsi, szálka – nélkül zajlott le.

Tasi Pál horgász, Kispestről érkezett, s a második éve tart a Mester Lászlóné vezette kőbányai nyugdíjas csoporttal. Mint mondta, nagyon jó a társaság, több alkalommal voltak már nagyszerű programokon, kirándulásokon.

   A horgászat a hobbija, a ráckevei Dunaág a kedvenc helye. No, erről is beszélgettünk már nem egyszer Piroskával, s említette, hogy szereti a halat. Én meg vittem neki. Ő meg elújságolta a tagságnak…

   – Mennyit és hány kilósak voltak?

   – Két halat kapott, az egyik olyan 5 kg-os volt, a másik 2-3 kiló közötti. Az fontos, hogy egyik sem volt zsíros. Azt nem tudom, hogy ki hogyan szereti a halat, de bárhogyan is készíti el, a zsíros hal nem jó alapanyag. Piroska megcsinálta a halat, és örömmel újságolta, hogy nagyon finom volt.

   – Ez rendben is lenne, de hogyan lesz ebből egy közösségi alkalom, ahol a főszereplő a halászlé?

   – Hát, egyszerű, mert többen is hallották a tagok közül, hogy finom volt a hal, és egyből azt pedzegették, hogy jó lenne, ha az egyik alkalommal főznénk egy halászlét. Én meg arra vállalkoztam, hogy szállítom a hozzá szükséges halat.

   – Hány kilót kellett ehhez kifogni? Vagy hány darabot? Hozzávetőleg harminc fő a tagság…

   – Úgy 14-15 kg. Volt benne 4 db keszeg az alaplének, ezek olyan kiló körüliek voltak, a többi meg ponty volt. Úgy válogattam, hogy ami nem tetszett, mert zsírosnak találtam, azt visszadobtam. Igazság szerint néhány horgász barátom is segített, hogy ne tartson soká kifogni a halakat. Látja, két nagy kondér lett tele, és a végére gyakorlatilag egy kanálnyi sem maradt. Mind elfogyott. Nekem ez egy nagy öröm, mert ezek szerint ízlett mindenkinek. (képünkön Tasi Pál)

   Nem lett volna igazságos, ha a „főszakácsot”, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Klubja vezetőjét, Mester Lászlóné Piroskát (képünk) nem faggattuk volna a halászlékészítés rejtelmeiről.

   Annyit előtte el kell mondanunk, hogy amikor érkezett egy adag hal Palitól, azonnal előkészítette, s lefagyasztotta. Két hét alatt jött össze az a mennyiség, amiből 25-30 főre biztonságosan meg lehetett főzni a legfontosabb „party-kelléket”, a halászlét. A találkozó előtti napon, pedig már reggel hatkor nekiállt Piroska az előkészületeknek.

   – Az volt a legfontosabb, hogy a szükséges mennyiségű alaplét megfőzzem. Ezt külön edényben hoztam magammal. Délután kettőre lehetett jönni, s nem véletlen, hogy olyan korán nekiláttam, mert legalább öt órát főtt a lé, aztán meg át kellett passzírozni, s az is volt legalább másfél, két óra. Amíg főtt az alaplének való, addig a halszeleteket készítettem el. Besóztam, ahol kellett, megtisztogattam őket. Gyönyörűek voltak a halak!

   – Nehéz volt megszervezni ezt a délutánt?

   – Azt mondanám, kicsit bonyolultabb volt, mint máskor. Ugye, most nyári szünet van nálunk, mindenki mindenfelé van, volt. De sikerült értesíteni a tagokat, és sokan el is jöttek. Az pedig már korábban felvetődött, hogy ha már Pali tud halat hozni, akkor szervezzünk egy halászlé-délutánt! És ki tudja, ha jól sikerül ez a nap, nem kizárt, hogy legközelebb egy szalonnasütésre jövünk itt össze.

   – Mennyire van előre megtervezve a klub programja?

   – Egy egész évre igyekszem összeállítani a klubnapok tematikáját. Minden hónap második keddjén 13-tól 15 óráig vagyunk a Kőrösiben, ez jelentősen megkönnyíti a tervezést. Ha pedig valami rendkívüli lehetőség adódik, arról közösen döntünk. Vannak biztos pontok, például februárban van az idegenvezetők napja, oda mindig elmegyünk egy kis városnézésre. Márciusban, ugye, ott a nőnap, s az is igaz, hogy igyekszem az ünnepeket, a hozzájuk köthető eseményeket figyelembe venni.

   A klub 26 éve alakult meg, s működik Kőbányán. A létszám változó, hol kevesebben, hol többen vagyunk; csatlakozni bármikor lehet.

   Tasi Pál is tagja a nyugdíjas klubnak, erről már ejtett néhány szót, de hogy miért is horgászik, arról a következőket mondta.

   – Gyerekkoromban a nagyszüleim Mosonmagyaróváron laktak, közel a Dunához. Állandóan ott voltam, imádtam ott lenni és szinte egyfolytában horgásztam. Aztán ahogy jöttek az iskolák, a tanulás, egyre inkább elmaradt a szórakozás; 30-35 évig nem horgásztam. Úgy 15 éve, hogy a fiam, akinek a munkahelyén többen is horgászok voltak, javasolta, menjünk el mi is. Kimentünk, és mit ad Isten, egyből nagyon jó fogásunk volt. Annak ellenére, hogy 45 évig galambásztam, versenyeztem hivatás-szerűen, a horgász élmények erősebbek voltak. A fiam bevásárolt jó minőségű botokat, egyre gyakrabban jártunk el. Aztán neki megváltoztak a lehetőségei, rám hagyott mindent, én meg engedélyt váltottam, s azóta rendszeresen járok a Dunára. Van egy nagyon jó baráti társaság is, szóval örömöt okoz a horgászás.

   Igazából nem is a hal a lényeg, hiszen sokat visszaengedek. Igazság szerint, úgy vagyok ezzel, hogy szeretem a halászlét, de a rántott hal inkább a favorit nálam. Halászlét ritkán eszem, mert, a feleségem nemigen tudja jól megcsinálni, nem sok türelme van hozzá, nekem meg az időm nem nagyon engedi.

   Hát, Tasi úrnak most volt elég ideje, Piroska személyében meg partnere is, így nem csoda, hogy a csodás színű és ízű halászlé gyakorlatilag percek alatt elfogyott. Ki erős paprikát tett bele, ki anélkül fogyasztotta, s volt, aki repetázott is.

   Közben baráti beszélgetések alakultak ki az egyes asztaloknál, egy-egy témára a szomszédból is átültek egyikhez vagy a másikhoz, azaz, cserélődtek az asztaltársaságok. Mindenki jól érezte magát, bőven elmúlt már délután öt óra, amikor az első vendégek szedelőzködni kezdtek…

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY